Balogh László: Balogh László retrospektív kiállítása. 2010. január 23 - március 15. MűvészetMalom, Szentendre (Szentendre, 2010)
Balogh László írásaiból
SZENTENDRE FESTŐ POÉTÁJA Számára a város nem nyaralóhelyet - mint néhány idecsapódó festőnek hanem 1935-ös letelepedésétől haláláig festészetének kiapadhatatlan forrást és bensőséges otthont jelentett. Szentendrei remeteségében a természet színességébe belefeledkezve kaktuszai és lepkéi között érezte jól magát. Jellegzetes alakja évtizedeken át hozzátartozott a kisvárosi utca képéhez. Szinte látom, ahogy elmélyülve szemléli kedves motívumait, az „őstémákat", melyeket különös gyöngyházfényben derengő képein megörökített, költészetté varázsolt. E csendes, robbanásra mindig kész festőalkat itt építette fel kolorit-gazdag, mély érzelmeket sugárzó, kiérlelt festői világát. Mindmáig emlékezetesek számomra azok a régi István-napok, ahol oly sok érdekes és kiváló embert ismerhettem meg. Ezekről a névnapokról elmaradhatatlan volt a „nagy garabonciás", Berda József költő, aki legkedvesebb barátai közé tartozott. Ady költészetéért már fiatal kora óta rajongott. Valósággal a Bibliája volt. Utolsó éveiben, mikor látása már megromlott, meghitt együttléteken barátainak Ady több nagyversét emlékezetből, hibátlanul elmondta. Hozzá méltón sírkövén is legkedvesebb költőjének sorai olvashatók: „Szivemben már őt megtaláltam, Megtaláltam és megöleltem S egyek leszünk mi a halálban." Szentendre, 1994. március Balogh László (Megjelent llosvai Varga István születésének századik évfordulójára.) BARCSAY JENŐ HALÁLÁNAK HUSZADIK ÉVFORDULÓJÁN Ma húsz éve, hogy mesterünk, Baresay Jenő nincs már közöttünk. Jellegzetes, kedves alakja fél évszázadon keresztül szinte hozzátartozott a városhoz. Amikor a hetvenes évek elején felbecsülhetetlen értékű életművét - egyedül 6 - ingyen felajánlotta a városnak, a megnyitón a riporter kérdésére - mit jelent számára Szentendre -, a következőt válaszolta: Itt alakult ki festészetem, Szentendre nélkül nem tudnám elképzelni piktúrámat... Amikor 1929-ben először jött Szentendrére, s csatlakozott az előző évben alakult Szentendrei Festők Társaságához, meglátva a környező hegyeket, dombokat, egy életre eljegyezte magát a várossal, emlékeztette őt az elveszett szülőföldre, Erdélyre. A harmincas években elmondhatatlan nélkülözések között élt, de mindig komolyan dolgozott. A nehézségeket ugyanolyan nemes egyszerűséggel viselte, mint később a siker éveit, a világhírt... A háború után, 1945-ben meghívták a Képzőművészeti Főiskolára a tárgyábrázolás és az anatómia tanárának. Festői gyakorlatából már ismert elmélyültséggel és alapossággal látott munkához. Kitűnő tanárnak bizonyult, lényeglátó módszerével művésznemzedékek rajztudását alapozta meg. Az 1953-ban megjelent Művészeti anatómiában összegezte pedagógiai tapasztalatait. A könyv világsiker lett, azóta is újra és újra kiadják, eddig már tizenöt nyelven. Szentendrén fél évszázadon keresztül tavasztól őszig dolgozott. Aki kapcsolatba került vele, tapasztalhatta, hogy festői szigora milyen mély érzésű, melegszívű embert takart. Számára a művészet mindenekelőtt való, szent dolog volt. Erre tette életét. Páratlan komolysággal felépített monumentális életműve, művészerkölcse, tartása több művészgenerációnak mindmáig például szolgál. 116
