Balogh László: Balogh László retrospektív kiállítása. 2010. január 23 - március 15. MűvészetMalom, Szentendre (Szentendre, 2010)
Balogh László írásaiból
Művészetét már fiatal festő korában is nagyra becsülték, jegyezték (Lyka Károly, Kállai Ernő, Kassák Lajos, Genthon István). A sors ajándékának tekintem, hogy útmutatásaival, személyes példájával, művészi magatartásával közel négy évtizeden keresztül segített, barátságával kitüntetett, ma is mögöttem érzem szellemét. Balogh László (Elhangzott 2008. április 2-án Szentendrén, a mester szobránál) KOMONDY SÁNDOR (1931-1956) Egykori évfolyamtársai és barátai megrendültén állunk az itt kiállított rajzai, önarcképei előtt. Erkölcsi kötelességemnek éreztem, hogy rám bízott hagyatékát, melyet félévszázadon át megőriztem, méltó módon abban az épületben mutassam be, ahol fiatal életének tragédiája 50 éve bekövetkezett. E szomorú évfordulón főhajtással tisztelgünk kimagasló tehetsége, a művészet iránti odaadása és szeretete előtt. Komondy Sándor - az azóta Pannonhalmához csatolt - Győrszentmártonból 1951 őszén felvételt nyert a Főiskolára, Bencze László osztályára. Már az első feladatoknál kitűnt tehetsége, kreatív képessége, szemben a Főiskola 50-es évek eleji gyakorlatával, mely a fotografikus hűségre és a mindenáron való befejezettségre törekedett. A száraz, néha már unalmas beállításokat Komondy valósággal élettel töltötte meg, megjelenítette. Már az első feladatoknál is - a gipsz Dávid-fej részletei, az izomember stb. - képben gondolkodott, komponált. Elmondása szerint a Főiskola előtt Győrben Tóvári Tóth István festőművész Szabadiskoláját látogatta, aki igen nagy hatással volt rá. Ez a csendes fiú a művészet megszállottja volt, szinte vizuális álomvilágban élt. Mindig, mindenütt rajzolt, ahol festői motívumokat fedezett fel. Páratlanul jó vizuális memóriája volt. Természetesen az elméleti órákon, szemináriumokon is állandóan rajzolt. Irigyei jelentgették a tanulmányi osztályon, hogy a Komondy ma már megint nem jegyzetelt. Kiemelkedő tehetségét sokan csodálták. A mi osztályunk ebédszünetekben valóságos búcsújáróhely volt, kíváncsiak voltak, hogy aznap mit csinált a Komondy Sanyi... Másodikban következett az élő modell, és a kompozíciós feladatok. Nagy kedvvel látott munkához, egy-egy feladatot több változatban is megrajzolt. Tanárunk, noha tisztában volt növendéke rendkívüli képességeivel, több alkalommal az osztály előtt kipellengérezte, aminek az lett az eredménye, hogy félévkor alakrajzból megbuktatták... Ennek egyenes következménye lett, hogy bevonultatták katonának. Ott is minden szabad percében, ha módja nyílt rá, rajzolt. A honvédségnél is felismerték a tehetségét, kulturális versenyeken emléklapokkal, díjakkal jutalmazták. A gyakorlatokon is helytállt, mesterlövész lett. Az itt kiállított önarcképein jól követhető akkori érzelemvilága. Az önarckép, mint műfaj nála nem magamutogatás, hanem az akkori élethelyzetében egyedül lehetséges és mindig rendelkezésre álló modellt jelentette a mesterség tökéletességére való törekvésében. 1954 nyarán alakulatát a Szigetközi árvízvédelemhez vezényelték. Derekas helytállásáért jutalomszabadságot kapott. Ezzel kezdődött Komondy Sándor kálváriája. Pechére, előtte a laktanyaudvaron összetalálkozott az egyik alhadnaggyal, akinek megakadt a szeme a már két centiméteres haján. Eltávozás előtt lehurcolta a borbélyműhelybe, hogy újra kopaszra nyírják. Sanyi felpattant és megtagadta a hajvágást. Parancsmegtagadásért másfél évi büntető századra ítélték. Válogatott kegyetlenkedések után, 25 évesen megőszülve szabadult. Mint minden élethelyzetében, itt is művész maradt, még a katonai börtönélményeiből is kompozíciót tervezett. Ebből is profitált. Első útja hozzám vezetett, rajzait rám hagyományozta. Minden vágya az volt, hogy újra visszakerüljön a Főiskolára, pedig az korábban ugyancsak mostohán bánt el vele... Kért, hogy segítsek újra felvételi kérelmét megfogalmazni, néhány rajzát bepaszpartuzni, és a kérvénnyel együtt beadni. '56 szeptemberében a második évfolyamra újra felvételt nyert, de a Sors számára csak néhány boldog hetet adott... 117
