Jankovics Norbert - Verba Andrea (szerk.): Ámos Imre - Anna Margit - PMMI kiállítási katalogósuok 22. (Szentendre, 2007)

Jankovics Norbert: Önarckép, énkép, emberkép. Anna Margit (1913-1991) művészete

_

Stílusa és technikája a 30-as évek közepétől már egyre kiforrottabb, temperával, akvarellel és tussal fest, gyakran a lavírozás technikáját választva, a körvonalak oldottak, a színkezelés festői, vörös- narancs harmóniákra épül. A Kettős önarckép (1937, kát. sz. VIII/69.), a Festőnő (1937, kát. sz. VI11/70.jvagy a Pipás önarckép (1937) jellemzője az élénk, de világos árnyalatú, ezüstös összhatású kolorit. A nagy, foltokból felépülő kompozíciókat hullámzó körvonal veszi körül. Néhány nagyobb rálátású parkrészlet kivételével a képteret szűkén kezeli. Önarcképei, vagy Ámost és önmagát ábrázoló kettős portréi, olykor belső térben, csendéleti elemekkel egészülnek ki. A 30-as évek második feléből származó műveken félreismerhetetlen Ámos Imre stílusának hatása, de Vaszary oldott körvonalai, vagy Pierre Bonnard elmosódó figurái szintén visszacsengenek festményein.

Az anyagi nehézségek ellenére 1937-ben pályázati támogatással, a házaspár Párizsba utazott, ahol személyesen találkozott Chagallal. A tanulmányút és a megismerkedés mély nyomott hagyott a fiatal művészekben, bár sem Ámos, sem Anna Margit művészetét nem változtatta meg. Inkább addigi törekvéseikben erősítette meg őket: önbizalmat merítettek az elismert mester támogató érdeklődéséből. Jelentősebb átalakulás csak 1940 körül tapasztalható mindkettejüknél. Ekkor a színek komorabbá váltak, megjelentek a figurákat körülvevő erős és sötét kontúrok. Az új alkotói periódus kialakulása természetesen összefüggésbe hozható a háborús időszak tapasztalataival, életkörülményeik általános romlásával. Igazán csak a háború után válik fontossá a szentendrei nyarak pontosabban a Vajda és Korniss művészetében Szentendrén 1940 előtt kiformálódó konstruktív- szürrealisztikus komponálásmód hatása.

Míg Ámos Imre háború alatti festészetében központi témává vált a zsidó hagyományokhoz való kötődés, a munkaszolgálatos időszak során megtapasztalt emberi kiszolgáltatottság, a kirekesztettség, a megaláztatás és a félelem megjelenítése, addig Anna Margit továbbra is magányos vagy kettős figurákat festett. Képein csak kivételesen tűntek fel mozgó, cselekvő alakok, például táncosnők, általában egyedül, esetleg párban. A háború végén, 1944 körül, a formák további egyszerűsödése és a kolorit élénkülése a következő művészi korszakot előlegező változások.