Jankovics Norbert - Verba Andrea (szerk.): Ámos Imre - Anna Margit - PMMI kiállítási katalogósuok 22. (Szentendre, 2007)

Jankovics Norbert: Önarckép, énkép, emberkép. Anna Margit (1913-1991) művészete

1945 nyarán és őszén Anna Margit még bízott Ámos visszatérésében, és az átélt borzalmak lelki és művészi feldolgozása helyett, legtöbb kortársához hasonlóan, a bizonytalan, de békés, újraépítkező jövő felé fordult. A 30-as, 40-es évek lassabb művészi kibontakozása ebben az átmeneti és reményteli periódusban egyszerre felgyorsult, Anna Margit hirtelen a hazai művészeti élet fő sodrába került, 1945 októberében alapító tagja lett az Európai Iskola nevű művészcsoportosulásnak. Az Európai Iskola a legkevésbé sem volt egységes műhelynek tekinthető, egészen eltérő habitusú, stílusú és életkorú művészek gyűjtőhelyeként sokkal inkább mozgalom, amely minden tenni akaró magyar művészt a sorai közé várt. Az idősebb generáció tagjaként Czóbel Béla, Egry József és Márffy Ödön is közösséget vállalt az Iskolával. A csoport programja a 20. század eleji avantgarde törekvésekre, az egyetemes, illetve hazai modern hagyományokra épülő új művészetet ígért.

Képviselőinek stílusa ugyan eltérő volt, de sokak témaválasztásában természetesen tetten érhető a háborús élmények hatásának megjelenése. Az expresszív hangvétel és a szürrealisztikus megközelítéssel együtt jellemzi Anna Margit, Bálint Endre, Bán Béla, Bokros Birmann Dezső, Forgács-Hann Erzsébet, Korniss Dezső vagy Vilt Tibor művészetét ebben az időszakban.

Anna Margit központi témája már a 30-as években önmaga és a szimbolikus emberfigura. Ez a tematikai irányvonal 1945 után felerősödik, az önarcképek és az emberábrázolások a többnyire sematikus testből, kerek fejből álló, leginkább a gyermekrajzokhoz hasonlóan megfogalmazott bábuban öltenek testet, a háborúban teljesen kiszolgáltatott, bábulétbe kényszerített emberre

D/35. Anna Margit hirdetőoszlop előtt, 1940