Antal István: Kis magyar performance-történet (műfaji szemelvények). Szentendrei Képtár 2007. augusztus 24 - szeptember 23. - PMMI kiadványai. Kiállítási katalógusok 20. (Szentendre, 2007)

látomásokkal teli előadásaiban van jelen leginkább a művész szinte gyermeki, csodaváró vonzódása a tárgyakhoz, tartalmazzanak azok bármennyire is hétköznapi anyagokat. Sok performanszát nézve, olykor-olykor eltölti lelkemet a gyanú, hogy munka közben munkatársai testét is alkalmazott tárgyként látja. Ugyanakkor, érzek némi rokonságot, még az esetleges ráhatást sem teljesen kizárva, a Böröcz-Révész duó, szabályosan előkészített jelenetekkel és sokszor meglepően nagy apparátussal megkonstruált - különösen korai - performanszaival, akiknek műsoraiban talán, a legnagyobb mértékben voltak felfedezhetőek bizonyos,a színházművészet építkezési gyakorlatával rokonítható elemek. Mindkét oldalnak (tehát El Kazovszkij és a Böröcz-Révész alkotópáros előadói világának)igazi ellentétét számomra Bukta Imrének közvetlenül a mindennapi életből az előadótérbe emelő elemekkel operáló mezőgazdasági vagy paraszt performanszai jelentik. (Holott azok többsége - különösen a legújabbak - a szó mindenfajta értelmét tekintetve, előadás formájában jelennek meg.)

„Egyegyegyegyegyegyegyegyegyegye/Gyegyegye gyegyegyegyegyegyegyegy", ez az első két sora, a véletlenszerű névsor negyedik tagja, Szkárosi Endre, a BROBO színház egykori alapitója által írt Canzone sestina című versének. Szkárosi, a hangköltészet egyik legjelentősebb magyarországi képviselője. Költő, műfordító, performer, zenész, képzőművész, rádiós szerkesztő és műsorvezető, publicista. Számára nyílván, a BROBO-ban való szereplés is az akcióművészet egyik formája volt, aminek megőrizve értékeit a későbbi tevékenységében túllépett. („Nem leszünk! /Esküszünk, hogy rabok tovább /Esküszünk," kezdi ezekkel a sorokkal Nemzeti dal című versét, amely, akárcsak a Canzone-ból vett idézet, nyilvánvalóan költészeti [hang] performansz). Ebben a tekintetben nagyhatású elődje az összművészeti alkatú, sokféle műformában tehetséges Ladik Katalin. („A varrólány attól jön, aki a tömegmédiuma. /Fajtiszta kentaur. Egy test, két lélek. /Vérző varródoboz. Csak rá kell nézni. /Rohan a forradalomba.", írja Molnár Gergelynek ajánlott verse első soraiban.)

Kiemelkedően jó verseket, prózát, szövegeket írt Hajas Tibor. Nagyszerű - a megszületésük óta eltelt idő alatt folyamatosan erősödő - képzőművészeti alkotásokat hozott létre (leggyakrabban Vető János fényképészeti érzékenységét is felhasználva). Kitűnőek a filmjei.

Az Öndivatbemutató (ez a spontán módon kiválasztott egyénekkel megalkotott tömegperformansz, a „szereplőkre" ráolvasott, filozofikus szövegekkel, más művekkel összehasonlíthatatlan, egyedi darabja mind a

hazai kisérleti mind a dokumentumfilmezésnek) , évről évre növekvő mértékben aktuális. Hajas művészettörténeti jelentősége azonban legfőképpen abban áll, hogy ő volt a műformával (és annak sajátosságaival) először tudatosan foglalkozó, azokat az önnön alkatában és szellemiségében rejlő lehetőségek szerint használó és kiterjesztő performansz művész Magyarországon. Egyedül volt. Noha voltak asszisztensei, mindig magában volt előadás közben, mert befelé utazott. Élet és halál, tudat és tudattalan határain is, szántszándékkal, gyakran lépett át. Virrasztás című performansza alatt, amelynek során elaltatott állapotban volt hosszú ideig „jelen" a Bercsényi Kollégium színpadán, először éltem át azt, hogy a közönségnek fogalma sem volt arról, hogy mi történt, vagy történik az előadóval. Mégis (illetve, éppen ezért,) mindenki a helyén maradt, mert erkölcstelenségnek érezte sorsára hagyni azt az embert, aki önmagán kívüli állapotban van, és „ki tudja, minek a hatásától".

Hajas Tibor tragikus halála után Szirtes János vált a hazai performansz művészet legfontosabb alkotójává. Bár ő is többnyire sok és sokféle partnerrel dolgozik (nem beszélve arról, hogy jó ideje már fe Lugossy Lászlóval alkotnak világszerte ismert és elismert előadói párost, illetve közös műsoraikhoz együtt választanak, szükség esetén, partnereket), de ő is az egyedül dolgozó, közönségével az elszántan vállalt magányban szembesülő performerek számát gazdagította. (Nem is feltétlenül a Hajasi példa feldolgozása nélkül. Másrészt, nem szabad megfeledkezni arról, hogy a szintén rendkívül erős és öntörvényű fe Lugossyval előadott műsoraik során is gyakran megfigyelhető, hogy a hatás egyik titka éppen abban rejlik, hogy ketten vannak a színpadon egyedül.) Azonban, ellentétben Hajassal, aki nem sokat törődött a közönséggel, Szirtes az ego- és erődemonstráló performerek legtipikusabb és legmagasabb színvonalon megnyilvánuló képviselője a magyar performanszkultúrában. A fe Lugossyval történt munkakapcsolat létrejötte előtt ez kisebb - nagyobb mértékben végig így volt. (Leszámítva a Kirsten Dehlholmmal megvalósult munkakapcsolatát.) Szirtest, hasonlóan Böröczhöz és Révészhez, szintén hosszú ideig izgatta a nagyobb csoportokkal, sőt, a nagy kommunális terekben (például, uszodában) történő, szinte rendezői, szervezői képességeket (is) igénylő műsorok előállítása, de egészen más módon (és feltehetően, egészen más okokból), mint őket. Érdekes, de a fe Lugossyval együtt készített ilyen műsorok, a több szereplő ellenére is, sokkal intimebbek, filozofikusabbak lettek, mint amilyenek a Szirtes által szólóban levezényeltek voltak.

5