Ujváry Zoltán (szerk.): Az Alföld vonzásában. Tanulmányok a 60 esztendős Novák László Ferenc tiszteletére - Az Arany János Múzeum közleményei 12. (Nagykőrös-Debrecen, 2007)
Keményfi Róbert: Tárkányi birsalmaleves
Kiknek készüljön ez a könyv, van-e helye a rokon kiadványok között? E kérdésekre könnyű egyszerű választ adni. Voltaképpen a szélesebb közönség, iskolák és egyéb művelődési intézmények számára készül, itthon és külföldön egyaránt. Nem a magyar táj, a magyar történelem, a magyar népi kultúra, a magyar műemlékek áttekintése, hanem mindebből a szimbolikussá-jelképessé vált mozzanatok bemutatása. Noha megemlít ilyen vonatkozásokat is, nem az imagológia kézikönyve, vagyis nem a magyarságról külföldön kialakult képzeteket állítja a középpontba. Nem egyezik a magyar művelődéstörténet vagy a művészetek összegezéseivel, és a magyarságtudomány kézikönyve(i)hez képest is más a célja. Ez nyilvánvaló tény, és már az eddigi szerkesztési megbeszélések során is egyértelművé vált. Manapság divatos a képes-hangos mellékletek (CD, CD-ROM) közlése kézikönyvekben. Ezt a lehetőséget nem szabad figyelmen kívül hagyni, ám maga a kézikönyv voltaképpen a maga nyomdai kivitelében kell, hogy hasson. Különösen akkor, ha a CD vagy CD-ROM melléklet elég gazdag és terjedelmes lenne, ennek előkészítése hosszú időt venne igénybe. Praktikus szempontokat is célszerű figyelembe venni. Mind az elkészítés időtartama és minősége, mind az előállítás költségei, mind a piacképesség szempontjában sokkal reálisabb az az elképzelés, hogy egyetlen kötet készüljön, viszonylag áttekinthető terjedelemben, mondjuk a megszokott lexikon-méretben kb. 500 nyomtatott lapon. Néhány hasonló munka kézbevétele után úgy gondolom, hogy ebben mintegy 6-8 nyomtatott oldalnyi lenne a tájékoztató előszó. (Ez nem valamilyen nagy ember bevezetője, vagy lelkesítő szózat lenne, hanem praktikus bevezetés, a fentebb már említett szempontra is kitekintéssel.) Minthogy az illusztrációknak akkor van értelme, ha ezek jó minőségűek és láthatók is, a szövegek és illusztrációk aránya körülbelül 8:2 vagy 7:3 lehetne. Az illusztrációk aláírása legyen pontos és tájékoztató jellegű. Ehhez képest a kötet végén kell megadni az egyes illusztrációk forrását. Ez körülbelül 10 nyomtatott lapot tesz majd ki. Minthogy a kötet igen sokrétű ismeretanyagot összegez majd, a kötet végi irodalomjegyzék körülbelül 15 nyomtatott lapot tesz majd ki. Körülbelül ugyanilyen terjedelmű lesz a tárgy- és névmutató. Erre még az esetben is szükség van, ha maga a munka az egyes címszavakat ábécé-sorrendben közli. Viszont egy „tartalomjegyzék” voltaképpen egyetlen lapra elfér majd. A fentiekből egyszerű számítással kiderül, hogy körülbelül 450 nyomtatott lapnyi a főszöveg, ebből 315-360 lap a szócikkeké, 90-135 lap az illusztrációké. Ez gyakorlatilag mintegy 600-700 kéziratlapnyi szócikk-anyagot jelent. Vagyis, rövidebb címszavak esetében mintegy 1000, hosszabb címszavak esetében 500 címszót jelent. Az eddigi szerkesztési értekezleteken is szóba került az egyes címszavak kívánatos száma, illetve ezek terjedelme. Ez egyáltalán nem egyszerűen megoldható probléma. Hogy olyan példát említsek, amelyhez magam hivatalból kell, hogy értsek, a magyar népmesék szereplői közül szóba került például a Fanyűvő/Vasgyúró/Hegyhengergető, a Hétszűnyű Kapanyányi Monyók, a Szépmező Szárnya, Fehérlófia, Csillagszemű juhász, Argyélus királyfi, Tündér Hona és még további tucatnyi mesei név. Ez a lista nyilvánvalóan nem teljes, hiszen éppen az „égigérő fa”, vagy a Hamupipőke nem is szerepel köztük. Ugyanilyen listában négy balladacím is előfordul (Kádár Kata, Molnár Anna, a halálratáncoltatott lány, Kőmíves Kelemen). Természetesen ez a lista is tetemesen növelhető. Azaz legalább húsz mesei és majdnem ugyanannyi balladai „címszó” kerülhetne szóba. Ha itt a minimális, azaz egyenként kétsoros címszót számítunk, a két népköltési műfajt 1-2 nyomtatott lapon elintézhetjük. Viszont ha az egyes mesei és balladai témákról 602
