Ujváry Zoltán (szerk.): Az Alföld vonzásában. Tanulmányok a 60 esztendős Novák László Ferenc tiszteletére - Az Arany János Múzeum közleményei 12. (Nagykőrös-Debrecen, 2007)

Keményfi Róbert: Tárkányi birsalmaleves

vagy nevekről valamivel többet mondunk (például az Árgirus-téma vagy az építőáldozat esetében éppen a szimbolikus értelmezést, szépirodalmi vagy művészeti feldolgozásokat is megemlítenénk), ez a terjedelem növekedne. Célszerű megoldásnak ez esetben az kínálkozik, hogy egyetlen címszóban soroljuk fel a jelképértékűvé vált mesei, egy másikban a balladai mozzanatokat.

A virágoknál szóba került a rózsa, búzavirág, pipacs, muskátli, tulipán, sőt a gyöngyvirág, nefelejcs, szegfű, rozmaring, szarkaláb, mályva is, azaz megint mintegy tucatnyi név, és, persze ez sem teljes, az ibolya és a viola, a hóvirág, a ruta, az őszirózsa, az árvácska kimaradt a felsorolásból, noha éppen az utóbbiak történelmi esemény jelképévé vált („Őszirózsás forradalom”) vagy irodalmi mű címévé (Móricz Zsigmond: Árvácska) vált. Az előbb említett számítással itt is néhány nyomtatott lapnyi lenne a virágokra vonatkozó rész, különösen akkor, ha itt is áttekintő címszó készülne. Ám itt mindenképpen lesz illusztráció, mégpedig nemcsak botanikai képek, hanem például népdalszövegek, vagy népszokáshoz kapcsolódó, a népművészetben megjelenő ábrázolások formájában. Ez pedig legalábbis megháromszorozná a terjedelmet.

Minthogy a fák, termesztett növények, és a botanikailag hungarikumnak tekinthető növények más felsorolásban szerepeltek, a növényvilág együttesen akár 15-20 nyomtatott oldalt tenne ki.

Nem szükséges, hogy a fentebb említett XXXV. témakör mindegyikét végigvizsgáljuk. Noha nyilvánvaló, hogy ezek között vannak nagyobb terjedelmet igénylők, átlagban 1-2 nyomtatott ívnyi terjedelmek esetében még megvalósítható az egykötetes kézikönyv elkészítése. Persze, csak akkor, ha a rövid és bokrosított címszavak mellett döntünk.

Mindez viszont azt jelentené, hogy a például vett finn kötethez képest legalább kétszeres (sőt szinte inkább háromszoros) lenne a magyar könyv terjedelme. (Egyébként a finn kötetben nincs szakirodalom, ám egyéb arányaiban nem tér el a fentebb általunk kalkulálttól.) Viszont a finn kötetben csak fekete-fehér illusztrációk vannak, és a személyek arcképei legtöbbször bélyegnagyságúak.

Lényegesen megváltoztathatná a terjedelmet, ha készülne a kötethez hangos-képes melléklet is. Ez azonban szinte csak a kötet illusztrációit vihetné át egy másik adathordozóra és a szoros értelemben vett szöveg esetében szinte észrevehetetlen rövidülést okozna. Elvben lehetne arra gondolni, hogy külön jelenjen meg a szövegkötet, majd a mellékletek anyaga. Ez azonban nem sok gyakorlati előnnyel járna, és a szerkesztési időt sem rövidítené - sőt, éppen ellenkező hatást váltana ki.

Akár így, akár úgy készül el a kötet, igen fontos benne a jó minőségű (és zömmel színes) illusztrációs anyag. Ez ugyan megdrágítja a kötet bolti árát, ám mindenképpen megnövelné a mű értékét, felhasználhatóságát, legkivált külföldön.

Minthogy a kézikönyvet nem egy kiadó találta ki vagy rendelte meg, hanem a szerzők/szerkesztők ötlete volt, voltaképpen a megvalósítás módját illetően ők maguk dönthetnek. Jelenleg az az elgondolás, hogy voltaképpen a név szerint már említettek írnák az egész könyvet. Minthogy mindegyikük készített már hasonló munkát, foglalkoztak a nemzeti szimbólumok kutatásával, sőt lexikonkészítő tapasztalatuk is van, ez kézenfekvő megoldásnak tűnik. Mondjuk egy irodalmi lexikonban ugyanis elképzelhető, hogy sok szerző írja a speciális szakértelmet igénylő szócikkeket. A magyar identitás jelképeit bemutató munkában azonban mindennél fontosabb egy egységes szemlélet és szóhasználat érvényesülése. Ezt pedig akkor egyszerűbb elérni, ha a címszavak íróinak száma kicsiny és ők meg tudnak egyezni egymással az egyes témák terjedelmének arányaiban, a részle603