Ujváry Zoltán (szerk.): Az Alföld vonzásában. Tanulmányok a 60 esztendős Novák László Ferenc tiszteletére - Az Arany János Múzeum közleményei 12. (Nagykőrös-Debrecen, 2007)
Bartha Elek: Temetők, sírjelek, fejfák
és evangélikus fej fa-típusok, részint pedig a településnéprajz és a népi építkezés kutatásának irányából közelítve kutatta és kutatja immár több évtized óta a magyar halottkultusz megnyilvánulásait. A Budapest vonzáskörzetében fekvő Albertirsa halottkultuszának feldolgozása után egy nagy tájegység, a Duna-Tisza-köze temetőinek és fejfáinak monografikus feldolgozása következett,3 de a temetők és a sírjelölés problematikája Novák László egész eddigi munkásságának egyik újból és újból elővett szakterületei közé tartozik. Időközben kutatásai kiterjedtek a Kárpát-medence más tájaira, mint a Palócföld, az Ung-vidék, vagy a legutóbbi időkben Erdély fejfás temetői. A magyar fejfa-kutatás és Novák László eddigi ilyen irányú tudományos munkásságának összefoglalását olvashatjuk a nemrégiben megjelent Fejfa monográfia ban (Nagykörös, 2005.). Amint azt a munka bevezetőjében megfogalmazza, a fejfakultusz vizsgálatát, a fejfák különböző típusainak számbavételét tűzi ki elsődleges céljául, miközben figyelme kiterjed a temetői kultúra, a halottkultusz egészére, a temetés szokásaira, a sírjelölés különböző módozataira, a fejfáktól eltérő sírjelekre, és számos más, a témával összefüggésben álló jelenség vizsgálatára. A monográfia valóban komplex, a téma szinte valamennyi lényeges kérdését érintő, teljességre törekvő feldolgozás. Földrajzi értelemben felöleli a mai Magyarország és a környező utódállamokban élő magyarság protestáns fejfás temetkezésű vidékeit, az egész Kárpát-medence, „Kárpát-Európa” (Románia, Szlovákia, Ausztria, Szlovénia, Horvátország, Szerbia) magyar és nem magyar (szlovák, német) protestáns fej fa-kultúráját. Ez a hatalmas térség olyan vidékeket, tájakat foglal magában, ahol a fejfás temetkezés napjainkra gyakorlatilag megszűnt — ezek közé tartozik a szerző szülőfaluja, Irsa és a szomszédos Alberti (ma Albertirsa) -, és olyan területeket is, ahol a fejfakultúra ma is élő hagyomány. A halottkultusz, ezen belül a temetkezés hagyományos rendje Európa-szerte vallási, felekezeti tagolódást mutat. Már ránézésre is könnyű megkülönböztetni egy katolikus és egy református, vagy éppen egy zsidó temetőt. Más a szokásrend, más a temető szerepe a szakrális kultúrában, és természetesen egymástól eltérően alakul annak belső rendje, használata, működése. Ugyanez vonatkozik a temetőn belül a sírok jelölésére is. A fejfakultúra a Kárpát-medencén belül egyértelműen felekezethez, felekezetekhez köthető. A temetkezés rendjét alapvetően három fő tényező határozta meg: a vallási, felekezeti szokásrend és egyházi gyakorlat, a hatósági előírások és a helyi hagyomány. Erre a három pillérre épül a térség halálkultúrája, és ennek a több rétegű kultúrának egyik hajtásaként tarthatjuk számon - nemzetközi kapcsolatai és párhuzamai mellett is - ma már sokszor kulturális hungarikumnak tekintett protestáns (református, unitárius, evangélikus) fejfás temetőinket. A monográfia áttekintést nyújt a térség történeti etnodemográfiai és felekezeti viszonyairól, a köznépi és főúri, falusi és polgári temetkezés hagyományairól, a temetők településtörténetéről, a sírjelölés és a fejfa történetéről. Fejfa kultúránk új oldaláról mutatkozik meg a történész-geográfus szemével vizsgálva. Felekezeti kötődése, társadalmi kapcsolódása, az ennek megértéséhez szükséges forrásfeltáró munka a Kárpátmedence folklórjának újabb és újabb elemeit teszi a téma iránt érdeklődők számára hozzáférhetővé. Novák László, mint aktív néprajzos, folklorista, mindezt az élő hagyomány összefüggésrendszerébe helyezi, úgy vizsgálva a fejfa történeti és néprajzi kérdéseit, aho-3 Novak 1978, 1980. 550
