Ujváry Zoltán (szerk.): Az Alföld vonzásában. Tanulmányok a 60 esztendős Novák László Ferenc tiszteletére - Az Arany János Múzeum közleményei 12. (Nagykőrös-Debrecen, 2007)
Bartha Elek: Temetők, sírjelek, fejfák
gyan ez az objektum a temetési szokáskörben, a halottkultuszban, a népéletnek a halálhoz való viszonyulása során megvalósult. A Kárpát-medence fejfa-típusairól különböző osztályozások születtek. A fatönkös és az oszlop alakú (oszlopos) fejfák, az epitáfiumok, a névtáblák, a tábla alakú vagy táblás fejfák, a kopjafák és a lábfák funkcionálisan eltérnek egymástól, de jogosan, kellő indokkal soroltatnak fejfa típusaink közé, mint a temetők sírjelölésre használt elemei. A magyar közkultúrában napjainkban jól megfigyelhető az a folyamat, amelynek során a fejfák egyes típusai új szemantikai tartományba lépve kikerülnek a temetők kerítései közül, és a hagyományos temetői fejfakultúra hanyatlásával, majd megfigyelhető újjászületésével egyidejűleg a kegyelet, a megemlékezés nemzeti attribútumaiként kapnak szerepet a XX. század végének, és a XXI. század első évtizedeinek magyar folklórjában. A monográfia kiválóan dokumentált. A tudományos archívumok anyagából a szöveg között közölt több mint félszáz kép, túlnyomó részben fényképfelvétel többsége a szerző saját felvétele, mellettük Gönyei Sándor, Györffy István, Kodolányi János, Kresz Mária, Szilágyi Miklós, Zentai János ma már pótolhatatlan felvételei. Ezek a képek jórészt temetőket és a halottkultusz egyes szokásszerű megnyilvánulásait mutatják. A Kárpátmedence egészének fejfatípusait reprezentálja Novák László 96 színes fényképe, amelyet szintén tartalmaz a kötet. Az adattár és a fejfa kataszter pedig 406 településről mintegy kétezer fejfa fotóját tartalmazza. Ezek többségükben Novák László és Zentai János felvételei, de a temetőképekhez hasonlóan szép számmal találunk közöttük a fentebb említetteken kívül Balassa Iván, Bellon Tibor, Csalog Zsolt, Filep Antal, Gunda Béla, Janó Ákos, Kosa László, Morvái Péter, Paládi-Kovács Attila, Szilágyi Miklós által készített fejfa fényképek a XX. század közepétől napjainkig. Az így dokumentált fejfák pedig - a fejfa élettartamát figyelembe véve - a XIX. század közepéig mutatják a sírjelek adott típusának alakulását és vidékenkénti megoszlását. A kisméretű fényképeken a keletkezési idő többnyire nem kivehető, a fej fák jelentős részén nem is olvasható ilyen adat. A régebbinek tartható fejfa típusokról ugyanakkor egy több száz rajzot tartalmazó gyűjteményt is találunk, amelyben a szerző közli a rajzon szereplő fejfa keletkezésének pontos vagy hozzávetőleges idejét is. Nem túlzás, hogy a Kárpát-medence fejfáiról teljes körű anyagot kapunk a monográfiában közzétett színes és fekete-fehér fényképek és a közölt rajzok formájában. Ez a vizuális anyag egyenértékű a tanulmánnyal, egyúttal maga is több évtizedes tudományos és forrásfeltáró munka eredménye. Az ezredforduló éveire a magyar folklór egy látványos megnyilvánulása, a protestáns fejfa-kultúra korszakhatárhoz érkezett. A temetőkben betöltött hagyományos sírjelölő és információ hordozó szerepe jórészt lezárult. Annak ellenére elmondható ez, hogy temetőinkben újra megjelentek és gyarapodnak a „tájidegen,” többnyire a kopjafa típusba tartozó fejfák. Új szerepet kapott azonban a fejfa napjaink kultúrájában, részint eredeti jelentését megőrizve, a mai temetkezés részeként, de immár felekezeti hovatartozástól jórészt függetlenül, részint pedig a profán tér ünnepi térszerkezeti elemeként az eredetitől eltérő jelentéseket hordozva. Országutak mellett hajdani balesetek, tragédiák mementójaként vagy kegyeleti helyeként, köztereink, ünnepi helyszíneink, történelmi emlékhelyeink mára szinte elengedhetetlen tartozékaként (főleg 1956-os emlékhelyeken) a fejfa új formái immár az egyetemes magyar kultúra szerves részeivé váltak.4 4 Az OTKA AT 049349. támogatásával, az MTA DE Néprajzi Kutatócsoport programjának keretében. 551
