Ujváry Zoltán (szerk.): Az Alföld vonzásában. Tanulmányok a 60 esztendős Novák László Ferenc tiszteletére - Az Arany János Múzeum közleményei 12. (Nagykőrös-Debrecen, 2007)
Kürti László: Idegen hantok alatt
A kivándorolt észak-amerikai magyarok identitás vizsgálatának egy szelete csak az anyagi kultúra, és bizonyára sablonosnak hangzik az a kitétel, miszerint az anyagi kultúra - mint ahogyan a szellemi javak is - reflektálja a beolvadást és az amerikanizálódást. Egyedül az első, tehát a valóban bevándorló, generáció anyagi kultúrájában találunk biztos nyomokat arra nézve, hogy a magyarság hogyan és miként próbálta megőrizni identitását és ez hogyan tükröződik a temetőkben. Nyilvánvaló az, hogy egyes temetők sokkal inkább etnikusak, mint mások, de az is természetes, hogy a második és harmadik generációval az óhazai - illetve a kivándorló kulturális — jellegzetességek fokozatosan tűnnek el. A temetőkben is érezhető egyfajta elkülönülés, vagy éppen elkülönítés a többségi társadalomtól, ami szintén a kulturális másság kifejezését szolgálta (Milspaw 1980). Azonban a hasonlatosság és a rendszeresség megtalálható, és ez az ami a kutatónak sokat mond: a kanadai Saskatchewan tartománytól egészen a louisianai Árpádhonig találunk a temetőkben és a sírköveken meglepő hasonlatosságokat. Az is igaz ugyanakkor, hogy eltérések tömegét is láthatjuk. A magyar etnikai tudat elsődleges, de nem kizárólagos jellegzetessége, ahogyan azt már korábban többen megállapították, a magyar nyelvű sírfeliratok használata. Itt is sok eltérés van, de érdekes az, hogy az elhunyt eltemetése „az idegen hantok alatt” formula több helyen előfordul, mint ahogyan az óhazai születési hely megjelölés is. Szintén etnikus jegyként kell felfognunk az „itt nyugszik,” „halandó tekints e fejfára, „itt várja Jézusát,” „E sírhant fedi” formulákat, mint ahogyan a sírkövek hibásan felvésett szövegeit is. Önmagában az is etnikus jellegzetesség, hogy a közép-kelet európai bevándoroltak halálon túli sorsközösségét mutatják a temetők. Amint az életben a hunky, bobunk és más derogáló etnikai jelzők által lettek elválasztva, úgy a halálban is elkülönültek (elkülönítettek) a többségi WASP társadalomtól, és inkább egymás mellett temetkeztek. Nem jellemző a magyar temetőkre a hivalkodás, a drága síremlékek állítása, sem a sírkő túlzott cifrázás. Ez egyszerűen annak a következménye, hogy a magyar bevándorlók nem tartoztak új hazájukban sem a gazdagabb társadalmi réteghez. A protestánsoknál pedig egyszerűen a vallásuk nem tűrte a túlzott díszítést és a költséges síremlékeket. A szegénységből következik az, hogy az első generáció sírkövei közt sok a házilag készített síremlék. Ez rögtön egy új teóriát szült: figyelmeztet arra a lehetőségre, hogy mivel a kivándorlás érintette a Kárpát-medence majd mindegyik megyéjét és tájegységét, így egyre több etnikus jeggyel, sajátos táji nyelvezettel, vagy díszítéssel találkozhatunk. A vizsgált anyagból ez nem igazolódott, sőt az ellenkezője derült ki: a házilag készített sírköveken szinte elenyészően kevés információ van, csak a legszükségesebbeket vésték fel (név, születési és halálozási dátum). Néhány sírkő azonban meglepően egyedi úgy feliratában, mint ornamentikájában. Ezek azonban semmiképpen sem tekinthetők jellegzetesnek vagy általánosnak, hanem a kivándorlás kultúrájából származó egyéni, szűk csoportos (családi?) invenciónak. A fejfákkal kapcsolatban érdemes elmondani azt, hogy a talált fejfák igen egyszerűek, és jellegtelenek voltak a springdalei és az egy békevári kivételével, ami csónakformát mutattak. Viszont érdekes az, hogy az 1930-as és 1940-es évekig tartott egyes temetőkben annak a divatja, hogy egyszerű kő és cementből öntött fejfautánzatú sírköveket készítettek. Ezek általában oszlopos tábla alakú fejfa utánzatok. Ilyeneket gyártottak sorozatban New Jersey és Pennsylvania református temetőiben. Ezek legtöbbször házilag készültek, 542
