Ujváry Zoltán (szerk.): Az Alföld vonzásában. Tanulmányok a 60 esztendős Novák László Ferenc tiszteletére - Az Arany János Múzeum közleményei 12. (Nagykőrös-Debrecen, 2007)
Barta János, ifj.: Településszerkezet, foglalkozás és jövedelmek Zemplén megyében a 18. század végén
kerületben) jelezték, hogy a búzát általában trágyázott földbe vetik, de utána, újabb trágyázás nélkül akár több évig is tudnak rajta rozsot termelni, a zab pedig a trágyázatlan földben is megterem. Mind a szerencsi, mind a pataki kerületben többet panaszkodtak a rétre. Kiterjedését eleve kevésnek találták, de ezt a keveset is hol az aszály, hol a folyók áradása tette tönkre. A délebbi területek tágas rétjei-legelői az állattartásnak is kedveztek. Az úrbérrendezéshez kapcsolódó felmérés azt mutatja, hogy az Alföld peremén a parasztság kötelezettségei között a pénzjáradék (taxa) dominált, amit helyenként időszakos munkához (szántás, kaszálás, aratás, behordás, szőlőmunka) kapcsolódó néhány napos robot egészített ki.12 A megélhetés és a jövedelemszerzés különösen kedvező formáját biztosította a szőlőművelés. A Hegyalja tokajinak nevezett borát szerte az országban árulták, Bécsbe, Lengyelországba szállították, ez azonban csak a 22 település lakosai számárajelentett volna előnyt. A viszonylag szűk térség azonban - a vallomások szerint - a megyében széles körben biztosított szinte korlátlan piacot a lakosság terményei számára (naturáliák, azaz élelmiszerek, szőlőkarónak való fa) és szinte folyamatosan kedvező munkalehetőséget is kínált a munkát keresőknek. Szöges ellentétben a munkavállalással, a termények eladása - a viszonylag tehetős hegyaljai lakosok szemében - úgy látszik, nem számított annyira megbecsült dolognak. „Ezen városnak van piaca, ahol a szegénység holmiját pénzre fordíthatja” - olvashatjuk kissé lekicsinylőén a bodrogkeresztúriak vallomásában. A megye középső részén, a Bodrogközben és a Tiszai Alföldön ismét a gazdálkodás köznapibb ágazatai kerültek előtérbe. A szántót errefelé legtöbbször 3 nyomásban művelték, a trágyázás gyakorisága azonban igen eltérő lehetett (2-10-12-15 év). Többségében kielégítőnek mutatkozott a vidék állatállományának réttel való ellátottsága. Pénzjáradék (taxa) fizetésével errefelé alig találkozunk, mindenütt a robot a jellemző. A robotmunkák sorában ezeken a településeken is feltűntették az időszakos, az egyes termények gondozásához igazított feladatokat. Némi pihenőt legfeljebb a földesúr hegyaljai szőleinek leszüretelése után kaptak. A megye északi kerületeiben ugyanakkor a természeti viszonyok mostoha volta számos panaszt váltott ki. A Beszkidek földrajzilag nem túl magas, a gazdálkodás szempontjából mégis kedvezőtlen hegyoldalain valóban szegény, betevő falatjáért is keményen megküzdő lakosság élt. A szántókat rendszerint 2 (ritkábban 3) „mezőre” osztották, de ez a felosztás nem feltétlenül jelentett szabályos nyomásos gazdálkodást. A „mezők” ugyanis nem voltak egyenlő nagyságúak, s eltérhetett fekvésük, de akár termőképességük is. A hegyoldalakon sokfelé kényszerültek sovány, köves talajokat művelni, így egyetlen évben sem nélkülözhették a falvakhoz közelebb eső, lankásabb, jobb minőségű szántókat. A termelt növények között a tavaszi vetésű gabonafélék kerültek előtérbe (sokfelé a tavaszbúza), mivel a hosszú és csapadékos tél kipusztíthatta volna az őszi vetést. Mindenütt szükségesnek tekintették a trágyázást, amit rendszerint 2-3 évente végeztek el, hatása azonban ennek is szerény volt. A tavaszi-kora nyári nagy esők sokfelé nemcsak a trágyát mosták le a szántóról, hanem gyakran még a termőföld legértékesebb, felszíni részét is. A vidék lakossága inkább a hegyoldalak erdőiben találhatott magának szerény kárpótlást. A földesúri szolgáltatások között e világtól elzárt vidéken meglepő módon ismét jelentős szerepet kapott a pénzjáradék, de ennek fizetése nem zárta ki az időszakos robotmunkát 12 A kilenc kérdőpontra adott jobbágyi válaszokat közli: Takács Péter-Udvari István: Zemplén megyei jobbágy-vallomások az úrbérrendezés korából. I—III. Nyíregyháza, 1995-1998. 46
