Ujváry Zoltán (szerk.): Az Alföld vonzásában. Tanulmányok a 60 esztendős Novák László Ferenc tiszteletére - Az Arany János Múzeum közleményei 12. (Nagykőrös-Debrecen, 2007)
Bánkiné Molnár Erzsébet: Dokumentumok a Jászkun kerület népének temetkezési szokásairól
Bánkiné Molnár Erzsébet DOKUMENTUMOK A JÁSZKUN KERÜLET NÉPÉNEK TEMETKEZÉSI SZOKÁSAIRÓL Levéltári kutatásaim közben figyeltem fel azokra a számadási mellékletekre, amelyekre egy-egy elhunyt személy temetésének költségeit jegyezték fel. A nyugták tömegében szinte észrevétlenül megőrződött listák, feljegyzések apró bizonyságai a hajdan volt szokásoknak, az emberi méltóság vagy gyarlóság megnyilvánulásainak, az elhunyt társadalmi rangjának, megbecsültségének vagy társadalmi számkivetettségének. A régóta őrizgetett források közreadásával a temetők és temetkezések jeles kutatóját Novák Lászlót köszöntőm, akinek a témában végzett munkássága1 méltán maradandó szelete a magyar néprajztudománynak. A Jászkun Kerületben, ahonnan forrásaim származnak a helyi társadalom mentalitásának legfőbb motiválója a redempcióból eredő szabadságtudat volt. A kerületek népe sajátos büszkeséggel viselte sorsát, hiszen a legszegényebb lakos is szabad embernek tudhatta magát. A közös szabadság nem teremtett egyenlőséget, ki-ki saját erejéből szerezhetett részesülést a jogokból, s jogainak mértékét munkájával, szorgalmával, a maga emberségével alakíthatta. A születéskor elnyert társadalmi hely ezért nem jelentette az életpálya végleges kijelölését, a változtatás lehetősége a jászkun szabadság része volt. Az önrendelkezés és a szabadság tudata teremtette meg azt a belső tartást, ami mindenkor megkülönböztette a Jászkunság lakóját a környező települések jobbágyi alázatú népétől. A személyes szabadság kiteljesítésében, a jászkun autonómiában, meghatározó elem volt a földváltáshoz való viszony, elsősorban az anyagi hozzájárulás mértéke. A Jászkun Kerület lakója a helyi autonómia szabályai szerint kapcsolódott közösségéhez, s ugyanezek a szabályok irányították viselkedését, formálták szokásait élete mindennapjaiban, hatottak az emberi élet fordulóihoz kapcsolódó cselekvésekre. Az emberi élet fordulóinak történései mindenkor felkeltették a közösség érdeklődését. A házasságkötésekre, lakodalmakra, halálesetekre, temetésekre, azaz a hétköznapok egyformaságából kiemelkedő eseményekre a szélesebb lakókörnyezet, nem egyszer az egész település odafigyelt. A nyilvánosság tudata a büszke jászkunságiakban párosult a megfelelni akarás belső kényszerével. Rövid áttekintésemben azt szeretném bemutatni, forrásokkal alátámasztani, hogyan hatottak a fent említett mentalitásbeli motívumok az életből távozó jászkunságiak végső búcsújára. A lakóhely közösségével a harangszó tudatta, közülük valaki utolsó útjára lépett. A harang szava hirdette ki azt is, melyik társadalmi csoporthoz tartozott a megboldogult. Kunszentmárton tanácsi jegyzőkönyvébe bejegyezték a búcsúztató harangozás szabályait. A nagy harangot akkor húzták meg, ha redemptus öregember halt meg. Irredemptus öreg halottnak csak a második harang szólt, amint a redemptus gyermekének is. Az irredemptus gyermekének halálát a harmadik harang hirdette. így biztosította a szabályozás, 1 NOVÁK László 1978; 1980; 1982; 1990; 2005. stb. kapcsolódó írásai közül csak néhányat említek, hiszen bibliográfiájában minden írása fellelhető. 455
