Ujváry Zoltán (szerk.): Az Alföld vonzásában. Tanulmányok a 60 esztendős Novák László Ferenc tiszteletére - Az Arany János Múzeum közleményei 12. (Nagykőrös-Debrecen, 2007)

Novákné Plesovszki Zsuzsanna: Az evangélikus néphagyományok elsajátítása a gyermek családba nevelődésének formáival a XIX-XX. században

matosan kiegészültek, s a XIX. század elejére, az önálló közösségi élet teljes kialakulásáig mint megszokások közvetítődtek.

Mint utaltunk rá, az egyházi tanításból eredő vallási normákat be kellett tartani, kötelező volt követni. Ezeknek a magatartási formáknak nevelési célzatuk is volt. Ezáltal nevelődött az egyén szűkebb családi, vagy tágabb faluközösségi életében.

A vallásos élet legfőbb színtere a család. A mezőberényi szlovákok életében mindig hangsúlyozottan nagy szerepe volt a családnak. „Akú celad’ má?” („Milyen a családja?”) - kérdezi a berényi tót, ha információt akar gyűjteni valakiről. A család morális szintje, értékrendje, a szülők erkölcsi tartása, a gyermekeknek tiszteletadó magatartása meghatározó volt a véleményalkotásban. A családi összetartozás, a hűség, az önzetlenség, áldozatkézség, a tisztesség, az engedelmesség, a kicsapongástól mentes életmód, vagyis az erkölcsös élet - mely magában foglalja a vallás-erkölcs elvárásait mind olyan tulajdonságok, amelyek betartottak, betartattak családjukban. Ez a magas szintű erkölcsiség és együvé tartozás lett egy-egy ember értékmérője, ezért ez állt a nevelés fókuszában is.

Tehát, mennyiben felel meg a család a közösség elvárásának, erkölcsi-morális értékrendjének, szokásainak, globálisan milyen a családja, benne milyen a feleség, az anya, az apa, a férj, nevelik-e tisztességben gyermekeiket, a gyermekek alkalmazkodnak-e a faluközösség íratlan szabályaihoz, milyen szintű az erkölcsi normatívák betartása?

Ha valakiről rossz véleményt hallottak, általában ennek megfelelően leértékelődését a családján keresztül is kifejezték, s ezen szófordulatok, sommás megállapítások, kommunikációs formáiban a mai napig élnek: „Ved’ vidis ze akú rodinu má!” („hiszen látod, hogy milyen családja van!”). A családon itt a családtag erkölcsi értékét, magatartását is értették. „Ved’ vidis, ze aké deti má!” („Hiszen látod, hogy milyen gyermekei vannak!”). A család központja ugyanis a gyermek, az ő neveltségi szintje, magatartása az áthagyományozódó szokások megtestesítője, a szellemi, erkölcsi-anyagi értékek továbbadója, ezért megfelelése a családi és közösségi elvárásoknak kulcsfontosságú.

A nemzeti-vallási kultúra megőrzésében alapvető szerepe van a családnak és benne a felnövekvő gyermeknek. Mezőberényben a paraszti faluközösségben a patriarchális családforma volt a jellemző, a család férfi tagja rendelkezett a család vagyonával, ő ellenőrizte és irányította a család erkölcsi magatartását is. Az apát tisztelet és megbecsülés övezte. Szava parancs, kívánsága teljesítendő, véleménye megmásíthatatlan. A családon belüli legszorosabb kapcsolata szülei és felesége után legnagyobb fiához fűzte, akinek felnövekedésével átadta tudását. A lányok nevelésével a szlovák családfők nemigen törődtek, pontosabban az apa-leány közötti kapcsolat nem volt olyan jelentős, mint az apa-fiú kapcsolat. A család kommunikációs formája a magázódás volt, de a hagyományos távolságtartás ellenére is igen meleg volt.

A gyermek nevelése az anya feladatköréhez tartozott. Helyzete a patriarchális viszony miatt hátrányosabb volt az apánál. Házasságkötéskor vagyona beleolvadt a „nagy vagyonba”. Gyermekei tisztelet övezte. Napi kapcsolatát gyermekeivel a hagyományosan elfogadott magatartásformák jellemezték. A gyermek, amíg nem jelentett komoly munkaerőt, ellátása teljesen az anyára maradt. A leány gyermek felnőtt korában is inkább kötődött az anyjához, mint az apjához.3 A munka meghatározott feladatköröket jelentett a családban. A jól végzett munka („Cesf práci.”), a munka becsülete, a tekintélyes munka szintén értékmérő volt.

3 PLESOVSZKI Zsuzsanna, 1997. 509-520.; PLESOVSZKI Zsuzsanna, 1998.

430