Ujváry Zoltán (szerk.): Az Alföld vonzásában. Tanulmányok a 60 esztendős Novák László Ferenc tiszteletére - Az Arany János Múzeum közleményei 12. (Nagykőrös-Debrecen, 2007)
Novákné Plesovszki Zsuzsanna: Az evangélikus néphagyományok elsajátítása a gyermek családba nevelődésének formáival a XIX-XX. században
Novákné Plesovszki Zsuzsanna AZ EVANGÉLIKUS NÉPHAGYOMÁNYOK ELSAJÁTÍTÁSA A GYERMEK CSALÁDBA NEVELŐDÉSÉNEK FORMÁIVAL A XIX-XX. SZÁZADBAN A gyermekkor az ember életútjának meghatározott és meghatározó szakasza. Biológiailag a csecsemőkortól a serdülőkorig determinált szakasz, de nevelési szempontból is alapvetően fontos. Ebben az életkorban sajátítja el az egyén a kisgyermekkorától azokat a társadalmi, kulturális, vallási hagyományokat és normákat, amelyek a szűkebb közösségére jellemzőek, ahova beleszületett. A családi, közösségi hagyományok és szokások kialakítása a vallásos ember életében tudatosan történnek a valláserkölcs normái alapján. Ezek meghatározzák mindennapjainkat, s átfogják egész életünket. A gyermek családban, közösségben való szerepét, magatartását, viselkedését, vallásos emberé való nevelését a vallásos élet két legfontosabb színterén alakítják, a családban és az iskolában. A vallási néphagyományok átélésében és gyakorlatában elsősorban a családnak van szerepe. Ez közvetíti azokat a valláserkölcsi szabályokat, melyek a népivé válva az adott közösséget jellemzik, vagyis azokat a szabályokat, értékeket, magatartási és cselekvési formákat, amelyeket az adott közösség általánosan jónak, helyesnek tart, és betartatásukat kötelezőnek ismeri el.1 Az ismeretek és szabályok megismertetése, elsajátíttatása és a mindennapi, szokáshagyománnyá való alakítása elsősorban a szülők feladata. A gyermek családba való születésével és nevelődésével így válik a kulturális kódok átörökítőjévé. Tekintettel arra, hogy az evangélikus népi vallásosság elemeinek gyakorlása a XX. század eleji sorvadás után ma már ritkaság számba megy, elsősorban arra törekedtem, hogy a szűkebb környezetem, a mezőberényi szlovák evangélikusok néphagyománya vizsgálatára, s elsajátításának kezdeti szakaszainak feltárására, a személyes élmények és családi visszaemlékezések alapján. Elsőként és mindenek előtt hangsúlyoznunk szükséges, hogy ezen hagyományok alapja a tiszta erkölcs volt, amely az egyház tanításaiból eredt, s amit a nép a saját módja szerint tett magáévá. Természetes, hogy a XVIII. század eleji letelepedést követően, amikor Gömör, Hont, Árva, Zólyom vármegyéből a szabad vallásgyakorlat és földszerzés miatt 1725-től ideérkező szlovák ajkú, többségében jobbágyok körében - akikkel pap és tanító is érkezett nagy szerepe volt a valláserkölcsnek, mivel a közösség által választott két személy normáiban, tanításaiban realizálódott, mely a hozott vallási-szakrális hagyományokon kívül kezdetben kiegészült a racionális és célszerűségi szabályok által rögzített cselekvési, viselkedési mintákkal.2 A vallás és tradíció révén a megszokások az együttélés során folya-1 MÁRKUS Mihály, 1943, 237. 2 Lásd pl. közös templomhasználat rendje a németekkel. 429
