Ujváry Zoltán (szerk.): Az Alföld vonzásában. Tanulmányok a 60 esztendős Novák László Ferenc tiszteletére - Az Arany János Múzeum közleményei 12. (Nagykőrös-Debrecen, 2007)
Marinka Melinda: A Szentháromság tiszteletének kialakulása a szatmári sváboknál a táj szakralizációjának következtében
Marínra Melinda A SZENTHÁROMSÁG TISZTELETÉNEK KIALAKULÁSA A SZATMÁRI SVÁBOKNÁL A TÁJ SZAKRALIZÁCIÓJÁNAK KÖVETKEZTÉBEN A táj és az ember közötti relációk elemzése segítséget nyújt a „kultúra táji változásainak értelmezéséhez”.1 A kultúra táji formálódásai pedig érthetőbbé teszik egy-egy népcsoport életének és szokásvilágának differenciálódását és részletekben értelmezhetik az etnikai identitásstruktúrájuk átalakulását. Hiszen a táj reprezentációként létezik és a természetet jeleníti meg.2 A természet viszont olyan dichotómiában létezik a kultúrával,3 amely között az emberi virulencia jelenti az érintkezési pontokat, és amelyek kontingenciájában az adott környezet reorganizálódik. Ennek következtében a természet és a kultúra, mint változók, egyaránt módosulnak. Sokszor egymás után vagy egymástól függetlenül, esetleg eltérő időintervallumban, így késztetve az embert újabb változtatásra, alkalmazkodási stratégiára. Tanulmányomban az ehhez hasonló tájátalakulásnak - jelen esetben a szakralizálódásnak - következtében létrejövő Szentháromság-kultuszt ismertetem a szatmári svábok körében. A Nagykároly melletti Szentháromság-kápolna példáján keresztül mutatom be, hogy hogyan konstituálódik a szatmári svábok, majd leszármazottaik vallási hagyományában egy olyan ünnep, amely a 18. századig nem volt része a római katolikus hitéletnek ezen a vidéken. Majd a csanálosi4 Szentháromság-kápolna állíttatásának okait és okozatait ismertetem, hogy miként válik egy egyszerű utcafront kultikus térré a tájformáló emberi beavatkozás eredményeként. A táji változások vallásidentitást kifejező hatásának vázolása előtt röviden bemutatom a szatmári sváb népcsoport történetét és a Szentháromság-vasárnapjának, mint jeles napnak a jellegzetességeit. A baden-württembergi német tartományból származó svábok betelepítését gróf Károlyi Sándor szorgalmazta 1712-ben. Nagykároly környéki birtokait népesítette be, mivel a Rákóczi szabadságharcot követően Szatmár vármegyei falvai üresen, elnéptelenedve álltak. A telepítés másodlagos funkciója volt a szatmári református magyar tömb lazítása római katolikus felekezetű népcsoporttal. A svábok nagy számban keltek útra Németországból, hiszen köztudott volt, hogy az új hazában kiváltságokat, adómentességet és földet kapnak. A telepítési folyamat több mint 100 évig tartott és ezalatt az idő alatt a telepesek leszármazottai számára a Kraszna és a Szamos vidéke vált a „felejthetetlen szülőfölddé”.5 A szatmári magyarsággal és románsággal való együttélés folyamán részleges asszimilációjuk ment végbe és számtalan etnikus jegyeikről kimutatható, hogy az 1 VigaGy.: 2002. 282. 2 Albert R.: 1997. 8. 3 Albert R.: 1997. 4. 4 Csanálos az első szatmári sváb telepesfalu, amely 1712-ben benépesült. Jelenleg a vállaj-csanálosi magyar-román határátkelő romániai oldalát képezi. Ennek köszönhetően a sváb kültéri jellegzetességeket magán hordozó falu látképét a határátkelőhöz vezető müút „ékesíti”, amelyet a 2003-as államhatár-megnyitás előtt építettek. 5 A szatmári svábokról szóló folklórgyüjtemények több dalszövegében találunk erre utalást. Lásd: Bemer, H.-Stephani, C.: 1985. 407
