Ujváry Zoltán (szerk.): Az Alföld vonzásában. Tanulmányok a 60 esztendős Novák László Ferenc tiszteletére - Az Arany János Múzeum közleményei 12. (Nagykőrös-Debrecen, 2007)
Hála József: Néhány anekdota és történet a magyar néprajztudomány köréből
táblán Balaton környéki emberek fotóit közölte. A kiadvány nem igazán sikerült, mert „[...] a jeles fiatal tudósnak a fotográfus kiválasztásában nem volt szerencsés keze. A fényképész úgy állította a gépe elé a derék somogyi és zalai földmívesembereket, hogy a nap éppen a szemükbe sütött.” Ennek következtében legtöbbjük „összeránczolt, feldúlt ábrázattal” jelent meg a képeken.26 Herman Ottó, a Jankóval folytatott, több éven át tartó ádáz, a személyeskedésig is elmenő vitasorozat27 betetőzéseként e kiadványra válaszul írta meg A magyar nép arcza és jelleme című könyvét,28 amelyben e sorokat is olvashatjuk: „[...] A kiadott arczképek nagyban és egészben elütnek attól, a mit közfelfogásunk és nemzeti érzületünk »magyar típus« alatt ismert. [...] Nagyban és egészében azokkal az arczképekkel szemben az a benyomás támad, mintha úgynevezett »Lombroso-tipusokkal« volna dolgunk.”29 Mivel Jankó János 1902. július 28-án elhunyt, Herman éles hangú kritikai észrevételeire már nem tudott válaszolni, ezért egykori néprajzi múzeumi munkatársa, beosztottja, Semayer Vilibáld kelt védelmére a Néprajzi Értesítőben közölt terjedelmes cikkében. Ebből való az alábbi idézet: [...] Melyik a rendes arcz, melyik a nem rendes? Nekem a Herman Ottó úré az, holott ha jól tudom, épp ő vele történt meg, hogy a hegyi oláhok, mert az arczát nem találták rendesnek, „prikulicsnak" (hegyi szellemnek) nézték és előle kereket oldottak. [...fi0 S hogy mi volt, ki volt a prikulics, amelynek, akinek Herman Ottót a románok nézték? E kérdésre a választ például a Magyar néprajzi lexikonbó\ kaphatjuk meg: „csordásfarkas:: A magyar —> népi hitvilág ~a (e néven Göcsejben és a nyelvterület K-i részén; farkaskoldus Hontban; szakállas farkas a Tiszántúlon és EK-en; küldött farkas a Dunántúlon, Szatmárban, Hontban; prikulics több, a románsággal szomszédos területen) a farkassá változni tudó pásztor, ritkábban bárki, aki farkassá tud változni, vagy véletlen következtében azzá változik. Általában valamilyen közösséggel szemben álló lény; tarthatták a szegény, mások nyájait megrabló csordást éppúgy ~nak, mint a faluközösségből félig-meddig kirekesztett kuruzslókat, tolvajlási kísérleten rajtakapott szegénypásztorokat, a falu ellenszenves foldesurát vagy idegen nemzetiségű lakóját. [,..]”31 Báró Nopcsa Ferenc mint román csobán Báró Nopcsa Ferencről, a kiváló geológusról, paleontológusról és albanológusról, az említett tudományágak szakirodaimában ma is világszerte idézett tudósról fennmaradt egy fénykép, amely román pásztornak öltözve ábrázolja őt. A fotó láthatóan műteremben készült, de tudjuk, hogy nemcsak e felvétel kedvéért öltötte magára a csobánok viseletét, hanem egy időben, az 1910-es években rendszeresen hordta azt. Ugyanis az első világháború előtt és a világégés ideje alatt mint a Monarchia hírszerzője román pásztornak öltözve, Petru Gorlopán névre szóló hamis papírokkal járta az erdélyi és a romániai havasokat. Erről később egy interjúban így nyilatkozott az újságírónak: [...] - Még a Teréziánumban történt, talán 1899-ben. Az egyik osztálytársam, Catorghiu Alex, egy előkelő bojárfiú vitatkozás közben ezt vágta oda nekem: „Erdély úgy fog az ölünkbe hullani, mint egy érett körte!” Erre sokszor gondoltam vissza, amikor később mint geológus a Balkánt jártam. A Balkánt járni, anélkül, hogy az ember észrevegye a politikai mozgolódásokat, olyan lett volna, mintha az Operában csak a színészeket látná az ember és nem hallaná a zenét. A geológia mellett így kezdtem politikával is foglalkozni. Alaposan megismertem a Balkánt és a balkáni politika lélektanát. Rájöttem, hogy ott 360
