Ujváry Zoltán (szerk.): Az Alföld vonzásában. Tanulmányok a 60 esztendős Novák László Ferenc tiszteletére - Az Arany János Múzeum közleményei 12. (Nagykőrös-Debrecen, 2007)
Hála József: Néhány anekdota és történet a magyar néprajztudomány köréből
Mikszáth Orbán és Herman képviselő urakról Orbán Balázs 1871-től haláláig (1890) az ellenzéki Függetlenségi Párt„követjeként” képviselte először Marosvásárhelyet, majd Udvarhelyszék keresztúri kerületét, illetve a berettyóújfalui kerületet a parlamentben. „Az írói után a politikai pálya következett 1871-ben s tartott utolsó lehelletéig. Nem kenyérkeresetből, hanem honfiúi kötelességérzetből ment oda. A képviselőségre nem aspirált, nem hitte, hogy szónoknak született. Midőn biztatták s bizalomból megválasztották, ő testtel-lélekkel átadta magát a »honatyaság«-nak. Mindig a kisebbséggel tartott s nem törődött azzal sem, ha csak 5-6 társa akadt, mint a fusio előtt, mert ő mindig a hatalom, ti. az igazság mellett érezte magát. Ha beszédre, ha szavazásra, ha korteskedésre, ha áldozatra volt szükség, ő mindig feltétlenül készen állott, mint a jó katona” - írta róla halála után Boros György.5 Várady Aurél cikkében a következőket olvashatjuk róla: „Politikai egyénisége felől megoszlottak a nézetek. Voltak, akik a szélső bal ásatag szellemű csoportjához tartozónak nézték és semmi különösebb jelentőséget nem tulajdonítottak politikai állásfoglalásának. Nem volt igazuk. Orbán Balázs alapjában európai szellemű politikus volt, ki ha nem is hirdette, talán egészében nem is tudta, de ösztönszerűleg érezte azt a nagy igazságot, hogy a függetlenségi gondolatnak figyelmen kívül nem hagyható rokoni kapcsolata van az európai radikális demokrácia gondolatvilágával és bár a politika elméleteivel nem sokat törődött, egész közéleti tevékenységén átvonul ennek az ösztönszerű megérzésnek következetes képviselte.”6 Herman Ottó 1879-től 1897-ig, négy parlamenti időszak alatt; szintén az ellenzéki Függetlenségi Párt „színeiben” Szeged-Alsóváros, Szeged, Törökszentmiklós, végül Miskolc megválasztott képviselőjeként volt tagja a magyar képviselőháznak. Ebbéli tevékenységét Szabadfalvi József így jellemezte: „A dualizmus kora politikai életének jelentős és egyéni arculatú alakja volt, aki igen nagy szorgalommal látogatta az üléseket. Számtalanszor megszólalt és minden beszédében célul tűzött egy-egy konkrét témát, s azokra igyekezett felhívni a kormány, a pártok és a képviselők figyelmét. [...] Mindig kész volt a beszédre, sőt a harcra is. [...] Véleményét bátran, sőt harcosan képviselte. Mindezek után azt is megkockáztatom, hogy korának meghatározó politikai egyénisége volt a parlamentben, akit nem kötött semmi állami függőség és bátran fejtette ki véleményét minden kérdésben. Bátorságát jelzi, hogy rendszeresen támadta a miniszterelnököt, a kormány tagjait, s nem egyszer lemondásra szólította fel őket. Negatívumként csak azt említhetem, hogy minden egyes esetben elkötelezett volt, és megnyilatkozásait mindig átfűtötte egyéniségének szubjektuma.”7 Mikszáth Kálmán a Pesti Hírlapban 1881-ben kezdte közölni híressé vált, csipkelődő hangvételű politikai karcolatait, amelyekben tudományszakunk említett klasszikusait sem kímélte. Kettejük közül inkább Orbán Balázst gúnyolta („írásaiban általában kifigurázza a lengyelfalvi bárót. [...] Nem tartja jó szónoknak, felhasznált adatait megbízhatónak, pontosnak. Beszédeit [abban a korban, amikor még nem volt szabad felolvasást tartani] unalmasnak, hosszadalmasnak tartotta.”8), Herman Ottóval szemben jóindulatúbb volt („Parlamenti tudósításaiban Mikszáth Kálmán nagyon sokszor megemlítette Herman Ottót, és beszédeit, utalt kisebb megjegyzéseire, a folyosókon való megnyilatkozásaira is. [...] általánosságban elismerően szólt képviselőházi tevékenységéről, természetesen excentrikus külsejét s szokatlanul impulzív viselkedését sem hagyta szó nélkül.”9). A következő idézetek Mikszáth nevezetes, több kiadást megért, A tisztelt ház című könyvéből valók, a „céltáblák” Orbán Balázs és Herman Ottó: 354
