Ujváry Zoltán (szerk.): Az Alföld vonzásában. Tanulmányok a 60 esztendős Novák László Ferenc tiszteletére - Az Arany János Múzeum közleményei 12. (Nagykőrös-Debrecen, 2007)
Selmeczi László: Lehel vezér kürt mondája
erőket, s aki egy torkába fúródott magyar nyíltól a csatatéren vesztette életét. Két különböző esemény: Konrád eleste és a vezérek kivégzése a mondaképződés törvényei szerint egybemosódott, s hasonlóképpen a mondaképződés törvényszerűségei emelték császári rangra Vörös Konrádot.54 A magyar hagyományban, s ennek megfelelően a régi Gestában a császár, személynév nélkül, mint a németek vezére szerepelhetett.55 Feltehetően a művelt Anonymus érezte szükségét annak, miután az ő koráig már több Konrád uralkodott, hogy a mondabeli német császárt tévesen I. Konráddal (911-918) azonosítsa, akivel a magyarok néhányszor összetűzésbe keveredtek.56 A Lehel monda a X. század óta a magyar mondakincs része. Fennmaradásában, XIII. századi első lejegyzése óta, előbb a latin, majd a magyar nyelvű írásbeliség is jelentős szerepet játszott.57 A Szendrey Zsigmond által közölt, a Lehel mondához kapcsolódó, egyéb mondák, mint pl. Galgóc várát Lehel foglalta el, s ezért is temették ide a Lehel tornya alá, végső soron a XIII. századi krónika-szerkesztményekre megy vissza.58 Mint már említettük, a Lehel mondát kifejlett alakjában az V. István kori (1270- 1272) gestaíró, Ákos mester, korábbi királyi káplán és plébános, óbudai prépost jegyezte le. Azonban nem érte be annyival, hogy a Lehel mondával csökkentse az augsburgi vereség lesújtó hatását. Egy másik magyar sereget helyezett el Augsburg és a Rajna közt, s a hazatérő császár csapatainak többségét tőrbe csalta, foglyul ejtette, s értük a Regensburgban fogva tartott magyar katonákat kiváltotta. Ez a történet Ákos mester találmánya, az augsburgi 54 Magyar Néprajzi Lexikon III. 1980. 435-436. 55 Nem értjük, miért gondolta Mályusz úgy, hogy A Konrád nevet Ákos mester adta a németek vezérének, s hogy az eleve azonos volt az augsburgi csatában elesett Konrád herceggel. Mályusz E. 1971. 97-98. 56 Szentpétery E. 1937. 109. Anonymus:Gesta Hungarorum, 1975. 55. A 907. évi pozsonyi csatában biztosították a magyarok véglegesen uralmukat a Kárpát-medencében. A csatában elesett Liutpold bajor herceg. Fia, Arnulf, a vereség hatásár kijavíttatta a főváros, Regensburg falait. A város ennek következtében a magyarok számára örökre bevehetetlenné vált. Arnulf határfolyónak ismerte el az Ennset, amelyen túl népmeséinkben már az Operencia kezdődött, s nem óhajtott a magyarokkal további küzdelembe bocsátkozni. 908-ban 15 évig tartó szabad átvonulás biztosított Bajorországon a jó viseletű magyar seregek számára. Amulf 907-914 között az egyház javait is felhasználta arra, hogy ütőképes lovasságot és várvédő katonaságot szervezzen. 909. augusztus 11-én az Innbe nyugatról ömlő Rótt folyónál szétverte azt a portyázó magyar csapatot, amely még július 30-án behatolt Freisingbe, s egy hétig fosztogatta város lakosságát. Az incidens a magyar-bajor viszonyon nem változtatott, 910-ben egy magyar sereg akadálytalanul vonult át Bajorországon. A németek Augsburg mellett, a Lech folyónál szándékoztak megállítani a magyar sereget, de súlyos vereséget szenvedtek. A magyar sereg 911. szeptember 24-én már átkelt a Rajnán. 913-ban Arnulf, egy feltehetően zsákmányát keveslő, s azt a bajoroknál kiegészíteni akaró magyar csapatot ismét legyőzött, de sikerét csak arra használta fel, hogy megerősítse a korábbi megállapodást, de most már csak hét évre engedélyezte a magyarok számára a szabad átvonulást. A rnulf és a magyarok szövetséges kapcsolatát nem tűrhette Németország első nem karoling királya, a 911. november 11-én megválasztott frank I. Konrád. Erős sereggel vonult Arnulf ellen, aki a túlerő elől 914 őszén kénytelen volt a magyarokhoz menekülni. A magyarok 916-ban Arnulfot katonailag is segítették első hazatérésében, aki akkor csak Salzburgig jutott, s kénytelen volt visszafutni Magyarországra. 917 húsvétjára (április 13) ismét magyar katonai segítséggel már sikerült visszafoglalnia Bajorországot és hercegi trónját. Konrád, aki felesége révén Arnulf mostohaapja volt, nem tűrhette, hogy a herceg kénye-kedve szerint átengedje országán a magyar ellenséget, ezért harmadszor is felvonult ellene, de 918. december 23-án belehelt az ütközetben szerzett sebeibe. A Konrád halálát követő új politikai helyzetben Arnulf egészen 937. július 14-ig bekövetkezett haláláig Bajorország püspöki kinevezési és önálló pénzverési joggal bíró hercege maradt. Bóna I. 2000. 34,36-38. 57 Pl. Heltai Gáspár: Krónika az magyaroknak dolgairól, 1981. 76. „Itt némelyek írják hogy a többi kőzett fogllyá esett volna a két főkapitány, Lehel és Bulcsó. És hogy Konrád császár megkérdötte volna őket, miért kegyetlenködnének oily igen a keresztyének ellen? Úgy feleltek volna: Isten akarattya, mert műnket arra támasztott, hogy mü bosszút állyunk aző bűneken. Ha mü nem művellyük, Isten münköt büntöt meg. A császár mond: No, válasszatok halált magatoknak. Lehel monda: Adják ennékem az én kürtemet, hadd kürtellyek véle még egyszer halálom előtt. És mikoron néki hoszták volna a kürtet, kerengeni kezde véle és fúni. És felhúzván azt, úgy ütté a császárnak fejét véle, hogy mindjárt ledőle. És monda Lehel: Úgy akarom, hogy a másvilágon is én utánnam járj, és én szolgám légy. De a németek mind felakaszták őket.” 58 Anonymus: Gesta íhungarorum, 1975. 110. Györffy Gy. 1993. 105-106. 348
