Ujváry Zoltán (szerk.): Az Alföld vonzásában. Tanulmányok a 60 esztendős Novák László Ferenc tiszteletére - Az Arany János Múzeum közleményei 12. (Nagykőrös-Debrecen, 2007)

Selmeczi László: Lehel vezér kürt mondája

Laon, Reims, Chalons sur Marne és Metz mellett, eljutottak Burgundiába, majd onnan keletre fordulva, átkeltek a Rajnán és a sereg hazatért.30

A magyar sereg 954-ben az Ottóval történő összecsapásra készült fel, ezt bizonyítja az is, hogy Bulcsú, az ország harmadik méltósága vezette. A lázadó hercegek rémültek meg saját tettüktől és ezért irányították Franciaország felé a magyar lovasokat, akik a zsákmányolással a béke fejében kieső váltságdíjat, illetve a zsoldot kívánták pótolni. Liudolf és szövetségesei gyengeségét Ottó saját uralmának megerősítésére használta fel. 954 végén kibékült fiaival és vejével. 955 kora tavaszán a felkelő bajorok az Inn melletti Mühl(en)dorfnál vereséget szenvedtek és május 1-jén Regensburg is visszatért Ottó hűségére.

955-ben a magyar vezérek feltehetően nem készültek hadat vezetni, mert kora tavasszal nem állították fel a sereget. Nem tudjuk, hogy a nyár közepén mégis miért vállalkozott újra nagyszabású hadjáratra Bulcsú.31 A magyar vezetők feltehetően úgy ítélhették meg, a német király olyan nehéz helyzetben van, hogy hajlandó lesz a békét a magyaroknak fizetendő évi adó fejében újra megvásárolni. Ottó azonban szászországi udvarában a magyar követeket csupán csekély ajándékkal fizette ki.32 Eközben a magyar hadak rátörtek Dél-Németországra, a Dunától a Fekete-erdőig és az Alpok nyúlványáig mindenütt portyázó magyar csapatokkal lehetett találkozni.33

Bulcsú tévedésében vezértársai, Sur és Lél/Lehel is osztoztak, amikor fő erőiket Augsburg ostromára vonták össze.34 Elfelejtették, hogy a várost 926 áprilisában egyszer már hosszasan ostromolta sikertelenül egy magyar sereg. A magyar tábort a várostól délkeletre, a Lech keleti (jobb) partján állították fel az egykori római híd közelében. Augsburg gyenge pontjai a déli és az egykori Lech-ág felé nyíló keleti, vízi kapunál voltak. Az augusztusi hőségben ezeket rohamozták a magyarok. A város védelmét Ottó feltéten híve, a szent életű Udalrik/Ulrik püspök vezette. Augusztus 8-áról jegyezték fel, hogy az ostromlókat vezéreik korbáccsal hajtották neki a kőfalaknak.35 Az első nagy ostromot azért hagyták abba, mert egyik vezérük elesett.36

30 Magyarország története. 1/1. 1984. 687-689. Bóna I., 2000. 51-53.

31 A hadjárat lehetséges okai feltételezéseken alapulnak, ezek szerint az Ottótól még áprilisban száműzött Arnulf fiák hívására, erre az utal: ők értesítették a magyar sereg vezetőt arról, hogy Ottó seregeivel Augsburg felmentésére indult, esetleg a katonai és politikai helyzetet tökéletesen félreismerve kezdődött meg a hadjárat. Bóna I., 2000. 53.

32 A kortárs Widukind is úgy tudta, hogy a magyar követek látszólag a régi hűség és jó viszony kedvéért látogatták meg Ottót, valójában azonban azért, hogy szemügyre vegyék a polgárháború alakulását.. A honfoglalás korának írott forrásai, 1995. 224.

33 „... a Danubio flumine usque ad Nigram Silvam quae pertinet ad nmontana.” Bóna 1., 2000. 53. Szent Ulrik életrajzírója, augsburgi Gerhard a magyar sereg méreteiről a következőket írta: „ ...a magyarok akkora serege lendült tánmadásba, amekkorát - saját bevallása szerint - az akkor élő emberek közül egyetlen vidéken sem látott senki. A sereg megszállta és elpusztította a noricumiak földjét a Duna folyótól a hegyekig nyúló Fekete-erdőig, s miután a Lech folyón átkelt, és Alemanniát elfoglalta, Szent Afra egyházát felégette, és a Dunától az Erdőig terjedő egész tartományt felprédálta, az Iller folyóig elterülő igen nagy részt pedig a tűz martalékává tette." A honfoglalás korának írott forrásai. 1995. 234-235. Magyarország története 1/1. 1984. 689.

34 Bulcsú nem tanult a cambrai kudarcból és neposa halálából, pedig az már figyelmeztethette volna arra, hogy seregének harcmodora egykori római városok bevételére alkalmatlan. „... a magyarok közül egyesek a többieket korbácsokkal fenyegetve ösztökélték a harc megvívására”; (Gerhard) A honfoglalás korának írott forrásai. 1995. 236.

35 Bóna I., 2000. 54.

36 „A püspök katonái vitézül küzdöttek a kapu előtt, és egészen addig ellenálltak, míg a magyarok egyike, aki a többieket a harcban felülmúlta, és akinek vezetésébe és kiválóságába vetették minden bizodalmukat a csata órájában, megölve össze nem rogyott. Végül is a többiek, amint látták, hogy ez holtan roskad a földre, nagy félelemmel és siránkozással elragadták testét, és visszavonultak táborukba.” (Gerhard) A magyar honfoglalás korának írott forrásai. 1995. 235.

344