Ujváry Zoltán (szerk.): Az Alföld vonzásában. Tanulmányok a 60 esztendős Novák László Ferenc tiszteletére - Az Arany János Múzeum közleményei 12. (Nagykőrös-Debrecen, 2007)
Madaras László: Népmozgások az "avarkorban"
A Kárpát-medence története szempontjából pedig először egyesítette egy politikai hatalom alatt Pannóniát és a Nagy Magyar Alföldet. Ezt a változást, ezt a nagymértékű népességcserét a régészet természetesen a leletek sokaságával érzékeli, hol új temetők megjelenését, hol pedig a régiek megszűnését regisztrálja. Ezzel a honfoglalással kezdődik meg az az időszak, melyet Tomka Péter a korai avar kor 1-II-nek (a honfoglalás és az avar nagyhatalom kora) nevez. Ebben a mintegy hatvan évben a külső és belső migrációra, népmozgásra számos példát említhetünk. Újabb keleti betelepülés az Avar Birodalom területére (595 táján) Theophylactos Simocatta VII 8, 11 in. Et 16-17 Ezekről a győzelmekről küldött értesítést követek útján a tiirk kagán Maurikios császárnak... Ugyanebben az időtájban a tarniachok és a kotragérok — ezek is var és chunni közül valók — megszöktek a türköktöl és Európába menekülve az avarok kagánjának népeihez csatlakoztak. Azt mondják a zabenderek is var és chunni nemzetségből valók. Az avarok így létrejött erőgyarapodása tízezer harcosra rúgott (p. 107.). E forrás értelmezésénél az igazi nagy problémát az jelenti, hogy mit is kell azon érteni, hogy „Európába menekülve az avarok kagánjának népeihez csatlakoztak”. Szádeczky-Kardoss Samu úgy fogalmaz, hogy: „Az sem mondható meg bizonyosan, vajon az avar kagán fennhatósága alá helyezkedő keleti jövevények a Kárpát-medencébe vándoroltak-e vagy valahol a Pontus vidéki steppén álltak meg. Lehet ugyanis, hogy a türkök visszahúzódásával párhuzamosan már akkor beletartozott az avarság hatalmi szférájába az Al-Dunától az Azovi tengerig terjedő övezet). Egy bizonyosnak látszik: az első avar kaganátus csúcspontját 600-620 körüli időkben érte el, s ebben bizonyára szerepe volt annak a tízezerjó steppei lovasnak, aki ekkor csatlakozott az avar főség alatt álló törzsszövetséghez” (Szádeczky-Kardoss 1992. p. 108.). Ha azt a kérdést, hogy érzékeljük-e ezt a vándorlást a régészeti anyagban csak egy bő évtizeddel ezelőtt tettük volna fel, akkor egy bizonytalan - talán, hogy majd az újabb kutatások eldöntik -, esetleg egy még bizonytalanabb mozdulattal széttárt kéz lehetett volna a régészek válasza. Ma már feltehetően többet tudunk mondani ennek a forrásnak az értelmezése kapcsán is. Az 1990-es évek kutatási eredményei, elsősorban Lőrinczy Gábor kitűnő tanulmányai nyomán, a Tiszántúlon körvonalazódott egy olyan régészeti csoport, amely sok-sok szállal kötődik a kelet-európai steppe lovas nomád népeinek régészeti hagyatékához. Nem csupán a tárgyi emlékanyagban, hanem a sírok tájolási rendszerében, a temetkezési szokásokban (pl. a állatbőrös temetkezések speciális változatának jelenléte) is (Lőrinczy 1991. pp. 141-142.; Lőrinczy 1992. pp. 165-166.; Lőrinczy 1996. pp. 177-185.). Ez a régészetileg egységesnek tűnő csoport jól elkülönül a klasszikusnak számító korai avar temetkezésektől, tehát felvethető annak lehetősége, hogy ezek a sírok köthetőek lehetnek azokhoz, vagy azok egy csoportjához, akikről a fent idézett forrás szól. Ha ez így lehet, akkor egy jelentős bolgár török csoport nemcsak beköltözött a Kárpát-medencébe, hanem a későbbiek folyamán fontos történeti szerepet is játszik az Avar Birodalom VII. századi történetébe (lásd alább a 630-as év eseménytörténete). A 626-ig terjedő „avar aranykor” egy másik belső népmozgását a bizánci hadifoglyok elhurcolása és egy zárt tömbben való letelepítése jelentette. Nem belemenvén 28
