Ujváry Zoltán (szerk.): Az Alföld vonzásában. Tanulmányok a 60 esztendős Novák László Ferenc tiszteletére - Az Arany János Múzeum közleményei 12. (Nagykőrös-Debrecen, 2007)
Nagy Molnár Miklós: Az egyéniség szerepe az alföldi fazekasságban
Az ő munkássága nemcsak a karcagi, hanem a magyar népi kerámia különálló fejezete. О alapozta meg a helyi fazekasság máig tartó országos hírnevét. Munkássága során neki is „szüksége” volt egy országosan ismert tekintély, ráadásul szakmabeli segítségére, támogatására. Ez a szaktekintély volt Györfíy István, akinek javaslatai segítették Kántort munkájában, aki ezáltal egyre ismertebb és népszerűbb fazekas lett. Kántor 1894. szeptember 4-én született Karcagon. Elemi iskolai tanulmányait 1907-ben fejezte be. Ezt követően szeretett volna továbbtanulni, ezért meg is pályázta a református gimnázium alapítványi támogatását. Családjának anyagi helyzete miatt azonban ezt a támogatást nem nyerte el. így került az akkori egyetlen karcagi fazekas műhelyébe, Ácsi Kovács Jánoshoz tanulónak. Kántor Sándor 1911-ben, 17 évesen szabadult. Már ekkor sem elégedett meg a mesterség alapfogásaival, tudását gyarapítani akarta, ezért megkérte a debreceni iparkamara titkárát, Szávay Gyulát, hogy segítse továbbtanulásában. Szávay értesítését be sem várva jelentkezett a pécsi Zsolnay porcelángyárba, ahol korongosként dolgozott. Itt kezdetben boroskancsókat készített, később megismerte az egész üzemben folyó munkát. 1912 márciusától decemberig dolgozott Pécsett, amikor megkapta az értesítést, hogy felvették az ungvári Állami Agyagipari Szakiskola mesterképző tanfolyamára. Ott a kályhásságot is kitanulta. Az ungvári iskola, de a Zsolnay gyár is erős alapot adott ahhoz, hogy az elkövetkezendő időben a maga választotta úton fejlessze tudását; kiléphessen a „csak mesterség” szűk keretéből. Ungvár után Homonnára került Mondik János fazekashoz, majd Kassán Balló Ferenc kályhagyárában dolgozott kályhásként. Innen Debrecenbe ment Tóth János kályháshoz. Majd rövid munkanélküliség után Baranyamágócson Marath József kályhásnál kapott munkát. A fiatal Kántor Sándor ekkorra már úgy érezte, megszerezte a szükséges ismereteket ahhoz, hogy mesterségében helyt tudjon állni.8 Megérlelődött benne az önálló műhely alapításának gondolata, amikor közbeszólt a háború. 1914-ben besorozták, de fegyveres szolgálatra nem tartották alkalmasnak. Munkaszolgálatosként a csepeli lőszergyárba került betanított munkásnak. 1916-ban alkalmasnak minősítették a frontszolgálatra, s a prágai kiképzést követően 1917 márciusában az olasz frontra vezényelték, ahol 1918. október 28-án olyan súlyos karlövés érte, amely majdnem kettétörte egész későbbi pályafutását. 1919-ben Budapestre utazott, ahol sikerült karját meggyógyíttatni. 1919 őszén hazatért. Több éves mesterségbeli gyakorlattal, de pénz nélkül szinte kilátástalannak érezte helyzetét. Ekkor elvállalta a Karcag városához közeli bucsai Springer kastély huszonkét rossz cserépkályhájának a javítását. A munkával egy hónap alatt végzett, s a kapott pénzből egy elhalt debreceni fazekasmester özvegyétől megvette élete első korongját, s annak valamennyi szerszámát. 1920-ban iparengedélyt váltott, s a városi közbirtokosság téglagyárában megkezdhette a munkát. 1925-ben a közbirtokossági téglagyárból egy városszéli műhelybe költözött, majd 1929-ben megvásárolta a Bethlen utcai telket. Itt a régi épületeket lebontva új házat és műhelyt épített. Korábbi mesteréhez hasonlóan évekig ő is csak használati edényeket készített, folyóedények kerültek ki kezei közül, majd 1924-ben rátért a díszedények készítésére. Ekkor vázák készítésével kísérletezett. 1925-ben ezeket a munkáit kiállította az Iparcsarnokban, ahol az Országos Ipartestület bronzéremmel tüntette ki. Ezután számos kiállításon szerepelt. 1928-ban a 8 Kántor Sándor alkotói időszakát Domanovszky György négy korszakra osztotta. Vö. Domanovszky Gy. 1977. 74-76. 296
