Ujváry Zoltán (szerk.): Az Alföld vonzásában. Tanulmányok a 60 esztendős Novák László Ferenc tiszteletére - Az Arany János Múzeum közleményei 12. (Nagykőrös-Debrecen, 2007)
Viga Gyula: A Bodrogköz és a Bodrog mente szőlő és borkultúrájához
központjai, a magyar időkben Sátoraljaújhelyből is hoztak bort a korcsmárosok. Él az emléke a közvetlen cserének is: pl. Bodrogmező (Polány) szekeres gazdái felraktak egy-egy fél méter fát a szekérre, elvitték Kisgéresbe, ahol kaptak érte egy ántalag (!), kb. 60 liter bort. Helmecen és Kisgéresben szívesebben vettek bort, hiába volt gyengébb minőségű, mint pl. Toronyén vagy Szőllőskén. Korcsmárosok, de - főleg ünnepek előtt - gazdák is eljöttek ide borért. A helybeli gazdák ünnepek előtt feltettek egy-két hordót a szekérre, s a közeli falvakat bejárva árulták borukat. Ennek mind gazdasági, mind ízlésbeli okai lehettek. A két háború közötti cseh érában Helmec környékén inkább a mustot vásárolták fel. Báriban és Toronyén a két világháború között még több zsidó borkereskedő tartott fent érdekeltséget. Általában már a nyár folyamán lekötötték a termést, s ők hozták előre a hordókat is a szürethez. Bár adataim nem egyértelműek, de valószínű, hogy elsősorban kóserbor készítésére és kereskedelmére kell itt gondolnunk.25 Csak a második világháború után jött divatba a törköly meg a seprő kifőzése. Korábban a saras seprőt csak kidobták a kertbe, vagy humuszként elásták. 5. Mint jeleztem, a Bodrogköz nagyobb részén a szőlő nem tartozott a legfontosabb növénykultúrák közé, ugyanakkor Kiskövesden, Nagykövesden, Bodrogszentesben, Kisgéresben alig volt gazda, akinek ne lett volna szőlője. Ezeken a településeken szinte rangon alulinak számított valaki szőlő és borospince nélkül. Ezekben a falvakban a pince presztízst jelentett: vendéget lehetett hívni, meg lehetett kóstoltatni vele a bort. Nem volt elvárás, hogy visszakínálják a vendéglátót. A borfogyasztás gyakorlata és megítélése mélyen gyökerezik a lokális borkultúra hagyományában. A boros gazdák azt tartották, hogy napi egy liter bor nem sok. Volt persze, aki többet fogyasztott, az egyéntől is függött, hogy mennyire szerette és mennyire bírta a bort. Voltak, akik szerették a barátokat, a társaságot, gyakran a pincében töltötték velük az időt. Fogyott a bor a téli közös munkák idején is (pl. dohánysimító). A nők általában nem fogyasztották a bort, inkább „fékező” szerepet játszottak a férfiak ivásában. Az adatközlők azonban egyértelműen megfogalmazzák, hogy a második világháború előtt kevéssé volt mindennapos az alkoholfogyasztás. Akinek elfogyott a bora, az nem ment a korcsmába inni, egyáltalán, a mainál lényegesen kevesebben jártak a kocsmába. A szőlő- és borkultúra változása nem hagyta érintetlenül a hozzá kapcsolódó szokásokat, rítusokat sem. A szüret a családban nagy esemény volt, az ilyenkor kínált ebéd meg vacsora felért az ünnepi ételek minőségével. A segítő vendégeket is ellátták étellel, itallal. A kis parcellákon egy nap alatt általában lezajlott a szüret, a préselés maradt a második napra. A hagyományos szőlőtermesztő falvakban a szüret végén az összekötözött szőlőfürtökből koszorút kötöttek, leginkább a napszámos szüretelők köszöntötték azzal - az aratókoszorúhoz hasonló funkcióban - a szőlősgazdát. Az emlékezetben elérhető időszakban, az 1920-as években nem volt szokás a bodrogközi falvakban a szüreti felvonulás, a szüret befejezésének felvonulásos megünneplése. Ez Királyhelmecen jelent meg az 1960-as évektől, elsősorban idegenforgalmi jelleggel, s az - hasonlóan a kisebbségben, ill. szórványban élők más csoportjaihoz - a magyar nemzeti szimbólumok felsorakoztatásának egyik alkalmává vált. Kisgéresben a pincék köze a találkozások, a vendégeskedés hagyományos helyszíne. Szerepet játszik ebben a pincék sajátos formája is: a szabadból közös pince torok 25 CSOMA Zsigmond-LÖWY Lajos 1994. 114-117. 269
