Ujváry Zoltán (szerk.): Az Alföld vonzásában. Tanulmányok a 60 esztendős Novák László Ferenc tiszteletére - Az Arany János Múzeum közleményei 12. (Nagykőrös-Debrecen, 2007)
Viga Gyula: A Bodrogköz és a Bodrog mente szőlő és borkultúrájához
Amíg Nagybári, Kisbéri, Szőllőske gazdái fordítás sál, olykor 3-4 heti munkával nyerték a mustot, addig az újabb szőlőkben nem fordítottak nagyobb gondot a gyakran kitaposott szőlők borának kezelésére. A középorsós prések fokozatosan nyertek teret a 19-20. század fordulójától: az uradalmakban lettek általánosak, de használták azokat a nagyobb gazdák is már a 20. század elejétől. A parasztüzemekben sokfelé egészen a második világháborúig csak lábbal taposták ki a mustot a ritka szövésű zsákba rakott szőlőből. A préseket ekkor főleg a helybeli bodnármesterek készítették, de fém persely és orsó felhasználásával. A vulkáni tufába vájt lyukpincék összehasonlíthatatlanul jobb minőségű bort érleltek, mint a földbe vájtak, nem beszélve a kamrákban tárolt borok minőségéről. Igazából a jobb minőségű pincék a Bodrogközben is a nagyobb múltú szőlészkedés nyomjelzői: senki nem tudja a pontos korukat, de bizonyos, hogy több száz éves objektumok is vannak köztük. Ezek szerencsés falvak, és szerencsés gazdák tulajdonában vannak: hőmérsékletük egyenletes jó minőségű borokat képesek érlelni. A síkvidéki települések nagy részénél két méter körül feljön a talajvíz, tehát nem is alkalmasak a körülményeik a borászatra. Bár a 20. században főleg felső-bodrogközi - helmed, szentesi - bodnárok látták el hordóval a boros gazdákat, a második világháborúig követhető a famunkájáról elhíresült, Ondava menti településről, Abaráról származó hordók használata. Szőllőske és Toronya borát a szlovákok ma is aszú ként és szamorodniként árusítják, jóllehet igaznak tűnik adatközlőim véleménye, hogy ez a táj minden évben 1-2 fokkal alacsonyabb cukortartalmú mustot ad, mint Tokaj-Hegyalja centrális szőlővidéke. (A helybeliek szerint maga Szőllőske is onnan kapta a nevét, hogy nagy szőlőültetvények voltak ezen a területen. Az 1952-ben alakult szövetkezet a gróf Andrássy-féle szőlőbirtokot újjátelepítette, mert az állomány már nagyon öreg volt. Ez a terület - Tokajszká Oblaszty - kiemelt felvásárlási árat élvez, már a Bodrog túlsó oldalán levő szőlők termését is olcsóbban vásárolják fel a szőllőskei gazdáktól. Ma már tudjuk, hogy a tokaji borvidék körülhatárolása az Európai Unión belül is gondot okozott.) Már utaltam rá, hogy a szőlőt - a többi gyümölcshöz hasonlóan - hordták el a piacra árulni. Érdemes itt részletesebben is idézni szőllőskei adatközlőm szavait: „Itt csak a szőlő volt olyan, amiről ismerték a községet. Itt ebből élt a nép: ki a munkájából, ki a hasznából! Az én édesanyám, meg többen is asszonyok, Kassára hordták a szőlőt innen eladni. Sok csemegeszőlő is termett. Leszedték délután, másnap reggel felültek a vonatra vele, vitték a kassai piacra. (Mikor Újhely ide tartozott, akkor odavitték, mikor ez megszűnt, akkor mentek Kassára.) Volt olyan, hogy kétszer is megjárták Kassát egy nap alatt. Reggel elvitte, dél körül hazajött, addigra a család megszedte a másik adagot. Délutáni vonattal megint vitte Kassára. Aki rendszeresen ment, az nem vitte a piacra kilózni, hanem kofáknak adta el. Eladta olcsóbban a kofáknak, de egyben nem kellett ott méricskélni. Ide eljött a kofa, de az már kevesebbet adott érte. Fáradalmas volt, de megérte bevinni. Egy hátikosárban (füles kosár, amit ponyvában vettek a hátukra V. Gy.), meg elöl a ponyva trakk)áxa kötött egy másik kosarat, úgy ment piacra. Elvitt egyszerre 50-60 kilót is.”24 Bár a borfogyasztás a két világháború között nem közelítette meg a mai szintet - elsősorban az ünnepekhez igazodva -, számottevő belső borforgalom egyenlítette ki a táji különbségeket. Kisgéres, Bári, Csarnahó, Toronya, Helmec voltak a borkereskedelem 24 Tóth Vince, Szőllőske, szül. 1926. 268
