Ujváry Zoltán (szerk.): Az Alföld vonzásában. Tanulmányok a 60 esztendős Novák László Ferenc tiszteletére - Az Arany János Múzeum közleményei 12. (Nagykőrös-Debrecen, 2007)
Viga Gyula: A Bodrogköz és a Bodrog mente szőlő és borkultúrájához
Hasonlóan kiemelkedő értéket mutat a Zempléni-szigethegység állománya, ami az ottani szőlőkultúrának kísérője. A szlovákiai Bodrogköz falvaiban a szőlők között ma is sokfelé díszük gyümölcsfa. A Kisgéres környékén korábban divatos csarnokai cseresznye kiment a divatból, s egyre nagyobb szemű fajtákat ültetnek. A szőlők végében - főleg, ha az udvaron, házikertben nem volt helye - szívesen ültettek a magángazdálkodás időszakában zöldségféléket is. Főleg olyan helyeken, ahol a szőlő a hegylábhoz ért, jól termett a zöldség is. 3. Az említett településeken a recens gyűjtések során is tetten érhető a szőlőkultúra korai rétege is. Tanúsítják ezt pl. a szőlőfajták nevei, amelyekből a technikai váltás, a homoki szőlészet elterjedésének nyomai is tetten érhetők: Bakó, Furmint, Hárslevelű, Delevár, Otelló, Izabella, Bolyhos, Gersec, Balafánt, Gohér, Cájder, Noha - gyakran együtt, egy helyről. De a terepen járva jól megfigyelhetők a régi szőlészet nyomai is. A teraszok - olykor csak nyomokban —, a több generáció alatt kikapált lingó kövekből rakott garádok (kerítések), Toronya, Bári, Kisgéres, Helmec, Szőllőske olykor vélhetően középkori eredetű lyukpincéi, a sokféle elvadult parlagszőlő mind-mind a hagyományos szőlészkedés nyomai. A jó adottságú szőlőhegyek egy része uradalmi birtok volt, és a két Toronya, a két Bári, Szőllőske, Kisgéres, Helmec lakosainak többsége is birtokolt egy-egy darab szőlőt (az 1873-as statisztika pl. Királyhelmecen 681, Szerdahelyen 194, Kisgéresben 187, Nagykövesden 167, Zemplénben 124, Csarnahón 119, Szentesben 110 szőlőbirtokost jelöl). Már 1865-ben kisbirtokos volt a szőlőtulajdonosok 9/10-ed része. Egyes nagybirtokos családok azonban egyre kiterjedtebb szőlőterületre tettek szert. Pl. a Zemplénben meghatározó szerepet játszó Andrássyak 1805-ben csaknem 11 hold szőlőterületet bírtak.22 Kistoronyán a vulkanikus eredetű kőzet domüqam (dombjain) csakúgy, mint Szőllőskén lényegében a második világháborúig azonos volt a szőlőtermesztés technikája Tokaj-Hegyaljával. A karózott, tőkés szőlőt háromszor kapálták: az első két alkalommal kétágúval, harmadjára lapos kapával. Ennek megfelelően, igen tetemes volt a szőlő munkaigénye, ami a helybeli és a környező falvakból érkező szakmányosoknak is kenyeret adott. A munkát az uraságok vincellérjei szervezték, irányították. Kisgéresi napszámosok még a 20. század első felében is dolgoztak a királyhelmeci szőlőbirtokosoknak. Nem csak kapáltak, hanem a magasan fekvő részekre háton, ponyvában hordták fel a trágyát. A meredek részeken teraszokat is csináltak — ez ritka volt és kővel kirakott garádokát formáltak az esővíz erodáló hatása ellen. 4. A filoxéra, az újabb fajták megjelenése, nem utolsósorban a bor beszerzésének és értékesítésének lehetőségeiben a trianoni határok miatt beállott változások következményeként, az első világháború után, főleg az 1930-as évektől a szőlészetnek egy újabb történeti rétege alakult ki. A változásról Wekerle Sándor 1900-ban az alábbiakat írta: „A szőlőt különösen a megye közepe táján, a Bodrog mentén végig vonuló szép lánczolatos hegység oldalain, az úgy nevezett Hegyalján mindenütt termesztik; de szórványosan szép szőlők vannak a megye felsőbb részének alacsonyabb hegyein is föl egészen Gálszécsig és Homonnáig; csakhogy a felsőbb vidékek borai általában jóval gyöngébb minőségűek, mint az igazi hegyaljaiak. A voltaképi Hegyalja Sátoralja-Ujhelyen felül kezdődik és egy felől a Bodrognak a Tiszába ömlésénél Tokajnál, Tarczalnál, más felől Mád, Tállya és 22 BOROS László 1994a.; DRÁBIKOVÁ, Erna 1989. 24-27. 265
