Ujváry Zoltán (szerk.): Az Alföld vonzásában. Tanulmányok a 60 esztendős Novák László Ferenc tiszteletére - Az Arany János Múzeum közleményei 12. (Nagykőrös-Debrecen, 2007)
Viga Gyula: A Bodrogköz és a Bodrog mente szőlő és borkultúrájához
Szerencs városoknál végződik s 32 község határában összesen mintegy 14 000 holdnyi területet foglaltak el a szőlőültetvények, míg a szőlővész az egészet tönkre nem tette. A szőlők fölújítására szénkénegezéssel tett kísérletek a talaj köves és kőmálladékos volta miatt sikerrel nem igen kecsegtetnek; az amerikai oltványokkal való fölújítás mutatkozik czélhoz vezetőbb módnak, a mennyiben ez oltványok nemcsak a régihez hasonló jóságú szőlőt teremnek, hanem az időközben szerzett tapasztalatok is azzal biztatnak, hogy a bor minősége sem marad mögötte régi hírnevének. Nagy költséggel fordíttatják, mélyíttetik most újra a földet s úgy ültetik be az amerikai alanyokra oltott furminttal. Egy-egy hold, míg teljesen termővé válik, körülbelül 1500 forintnyi befektetést kíván. Nehány évi szünetelés után tehát újra fürtökkel tömött venyigék sötét zöldje tekint le ránk a szép hegység oldalairól. A Hegyalja fölújításán kívül nagyobb szőlőültetések történnek egyéb helyeken is, így a Bodrogközön levő homokos területeken.”23 Ez a folyamat a második világháború után teljesedett ki, jóllehet az újabb keletű szőlészettel bíró falvak termelése elsősorban az önellátást szolgálta, s minőségében és mennyiségében sem veszélyeztette a fentebb bemutatott települések szőlészetének prioritását. A direkt termő szőlők és a homoki szőlészet megjelenése egyik-másik településen a recens gyűjtésekkel is jól követhető. Az emlékezet szerint pl. Vékén csak kb. 1937-től terem szőlő. Két helyi lakos, Pekárovicsék eredetileg a helmeci hegyen örököltek egy darab szőlőt. Mivel az messze volt, s nem volt kifizetődő Vékéről lovas fogattal hordani a trágyát, permetlevet, a helmeci birtokot eladták, és a vékei határban telepítettek szőlőt. Korábban csak lugas-szőlők voltak a faluban, akkor indult a határbeli szőlészkedés, olyan szélhordta homokdombokon, amelyek azelőtt 2-3 kereszt gabonát termettek csupán. A gazdák kezdetben, pl. az uradalom Csíkoska területén levő szőlőjéből kaptak sima vesszőt az ott végzett munka fejében. Ekkor jelentek meg az újabb fajták is - utóbb főleg rizling- a lugasok korábban általános rózsaszín Izabellája helyett. Külön is szót kell ejtenem - az előbbi, vékei példa kapcsán - a bodrogközi homokdombok változó hasznosításáról. A magasabb, ármentes térszínek a vízrendezés előtt a gabona, főleg a rozs termesztésének elsődleges területei voltak. A 19. század második felének nagy tájátalakítása (folyószabályozás, lecsapolás) lényegében megszüntette a korábbi áradásos és ármentes szintek közötti különbséget, s a homokhátakat a kapásnövények (dohány, dinnye, tök) foglalták el. A Bodrogköz számos településén csak akkor jelent meg a szőlészkedés a kisebb homokdombokon, amikor a közös gazdálkodás átalakította a korábbi határhasználatot, s ezeken a hátakon apró hobby-kertek jelentek meg. A szőlő ezek kedvelt növénye lett. Az újabb fajták olykor nagyobb távolságból kerültek falvainkba. Az emlékezet szerint a Bakó szőlőt valaki az első világháború frontjáról hozta magával Szentmáriára. De az újabb telepítések vesszői Magyarországról is érkeztek: Bolyba pl. Monostorpályiból, rokonok útján került a Zalagyöngye és a Pannónia kincse is. Királyhelmec és Kisgéres szőlőiben - a Nagy-hegy és a Kis-hegy között egy néhány méteres, vízmosta teknő a választóvonal, az előbbi nyugati oldala a géresieké - az 1940-es évekig a pojhos, a vállas, a juhfark volt gyakori fajta, de az 1920-as évektől ismerték már a furmint és a hárslevelű fajtákat is. Géresben a bőtermő, de gyengébb minőségűnek tartott pojhos még ma is a rizling fajták kísérője. Az 1920-as évektől uralkodóvá vált az olaszrizling, ami a második világháború után is megőrizte dominanciáját. A háború után 23 WEKERLE Sándor 1900. 367-368. 266
