Ujváry Zoltán (szerk.): Az Alföld vonzásában. Tanulmányok a 60 esztendős Novák László Ferenc tiszteletére - Az Arany János Múzeum közleményei 12. (Nagykőrös-Debrecen, 2007)

Viga Gyula: A Bodrogköz és a Bodrog mente szőlő és borkultúrájához

ad.”9 Kistoronya már 1737-ben Tokaj-Hegyalja zárt borvidékéhez tartozott,10 a 20. században Szőllőske kertjei is oda nyertek besorolást. Bél Mátyás is megemlékezett a kövesdi /jegyről, ahol szerinte sűrűn zöldellt a szőlő, aminek a bora is jó volt, s ugyancsak ő tett említést Királyhelmec extraneus szőlőbirtokosairól: „Ezen a helyen a királyság több főurának és nemesének is van szőlője. A mezőváros lakóinak saját használatára alig marad egy kis darabka. [Lakói] ruténekkel vegyített magyarok, akik a szőlőművelést fizetés fejében végzik.” Ugyanő Ágcsernyőről említette, hogy „körülötte gyümölcsösök vannak”, a Királyhelmec határában húzódó szőlő- és gyümölcsöskertekről pedig kifejezetten elragadtatással írt: a város határában olyan sok a szőlő és gyümölcs, s „a lejtő oldalait a szőlők meg a gyümölcsfák mindenütt úgy beárnyékolják, hogy majdnem azt hiszed, hogy a Champs Elysées szépséges környezetét látod itt”.11

Az 1772-es úrbéri bevallás (investigatio) részletesen megemlékezik a máig bortermelő központ, Kistoronya szőlészetéről és pincéiről „Szőlőt termő hegyek vágynak bőven jó bor termők, külső országi kereskedésre is való. Minthogy a vidékiek nagyobb részén a hegyeknek szőlőt tartanak, vincellérséggel, (szőlő)pásztorsággal, kapával pénzt keresni alkalmatosságok vagyon... A hegyaljai jó szőlők közel vágynak a helységhez, egy-két-három mérföldnyire, és itten határokban különös bort tartó pincék találtatnak, melyekben vidékiek kereskedésre való boraikat tartani szokták.”12 Az utóbbi adat két lényeges mozzanatra is utal. Egyrészt arra, hogy a nagy értékű szőlőket a helybeli földesurak és extraneus birtokosok tartották kézben, másrészt arra, hogy a kiváló adottságú vulkáni tufa-pincékben borkereskedők is tárolták a borukat.

Molnár András 1799-ben kelt leírásából már jól kirajzolódik, hogy a vulkanikus eredetű magaslatok málló kőzetén, a domboldalak verőin sorjáznak a szőlőültetvények: „Zemplénnek jó asztali bort termő szőlőhegye van. Céke szőlőhegye kevés, de jó asztali bort terem. Kisbári szőlőhegye jó, gyenge és egységes bort terem. Ladamóc hegye közönséges bort ad. Szőllőskének bőven van szőleje a helységhez mérten, s jó, tiszta, állandó borokat ad, aszúszőlőt is bőven terem. Szerdahely szőlőhegye jó asztali bort terem. Kiskövesd szőlőhegye igen kevés. Nagykövesdé középszerű bort terem. Szentesnek kevés szőlőhegye van, borát már Szent Mihály tájban megisszák.”13 Szentesről külön is megemlíti, hogy szerinte ez a település a cseresznyefákból több hasznot vett, mint a szőlőből.14

Magda Pál szerint is, Kistoronya Tokaj-Hegyalja része, ugyanakkor második osztályba sorolja Kövesd, Szentes, Helmec, Zemplén, Bári, Ladamóc, valamint Nagytoronya borait. Tanulságos a szőlőfajtákról készített felsorolása is: Hólyagos, Furmint, Madarkás, Török Gohér, Budai Gohér, Muskotály, Hárslevelű, Balafánt, Leányszőlő, Fejérszőlő, Polyhos, Rózsás, Gerset, Purtsin, Kecskecsecsü, Rumonya, Bogár szőlő, Király édes, Fejér boros, Gyöngy fejér, Zöld szőlő, Batai, Gatsai, Bakator szerepelnek a listáján. A nevek azért is érdekesek, mert azok közül a Bakator, Fejérszőlő, Bogár, Gatsai (Gacsal), Gerset, Gohér és a Romonya (Rumonya) már Szikszói Fabricius Balázs 1570 körül kelt, Tokaj-hegyaljai listáján is szerepeltek, jelezve a Felső-Bodrogköz szőlészetének kapcsolatát Hegyaljával. Hasonlóan 16. századi a Hegyalján a Kecskecsecsü említése is. 1791-ből

9 Liber Redituum, pg. 150.

10 BODÓ Sándor 1988. 16-17.

11 Bél Mátyás leírását közreadja: PÜSPÖKI NAGY Péter 1977. 909., 911915.

12 TAKÁCS Péter-UDVARI István 1995.

13 Közli: UDVARI István 1992. 80-84.

14 BOROVSZKY Samu é. n. 198.; UDVARI István 1992. 80, 83.

263