Ujváry Zoltán (szerk.): Az Alföld vonzásában. Tanulmányok a 60 esztendős Novák László Ferenc tiszteletére - Az Arany János Múzeum közleményei 12. (Nagykőrös-Debrecen, 2007)
Csukovits Anita: A váci vásár: múlt, jelen és jövő
CsuKoviTS Anita A VÁCI VÁSÁR: MÚLT, JELEN ÉS JÖVŐ Vásárnak, vagy sokadalomnak nevezzük az árucsere szervezett alkalmait. A vásár helye rendszerint olyan jelentősebb település, amely különböző földrajzi tájak találkozásánál, folyami átkelőhelynél, a fontos szárazföldi és vízi utak kereszteződésénél, kisebb-nagyobb tájak központjában alakult ki. Ezek általában gazdasági, közigazgatási, kulturális szempontból is fontos települések. A vásáros helyek életében a vásárok kiemelkedő jelentőségűek, sok esetben neveiket is a vásártól, vagy annak napjától kapták — mint például Szombathely, Hódmezővásárhely, Marosvásárhely. A vásárok nagyságát, jelentőségét körzetük határozza meg. Vásárkörzetnek nevezzük az egyes vásárhelyeket körülvevő azon településeket, amelyekről az illető vásárhelyre járnak adni-venni. E szempontból helyi, táji és országos, sőt nemzetközi jelentőségű vásárokat különböztetünk meg. A vásártartási jog a korai középkortól igen lényeges kiváltság volt. Kaphatták a királyi, a szabadalmas- és a mezővárosok, valamint a földesurak a birtokukon lévő egyes települések részére. A vásártartás jól jövedelmezett, a vásári jövedelem alapja a vásári helypénz és a vásárvám volt. Ezt egészítették ki a különböző vásári szolgáltatások díjai. A vásárokat már a középkortól kezdve bizonyos rend, vásári rendtartás szerint tartották Magyarországon. A vásári rendtartás meghatározta a vásár kezdetét, annak helyét, az árusok elhelyezkedésének rendjét, az adás-vevés szabályszerű lebonyolításának módját. A vásári rendtartások feladata nemcsak a rend biztosítása volt, hanem a helybeli árusok és vevők érdekvédelme is az idegenekkel szemben. A vásári rendtartás őre a vásárbíró, kinek legfontosabb tevékenysége a vámok és a helypénzek beszedése, és a vásári bíráskodás volt. Minthogy a vásárjövedelmekről nyugtacédulát adtak, cédulás embernek nevezték őket, munkájukat a cédulaházban végezték. A vásárok időpontja és száma lényeges körülmény még, az időpontot a vásárszabadalom rendszerint megadta, és az egy évben tartható vásárok számát is ez határozta meg. A vásárok időpontja összefüggésben lehetett a vásárhely sajátos termelési viszonyaival, a mezőgazdasági év egyes szakaszaival. Az egyes vásárok népnyelvi nevében mindez többnyire tükröződik. Köztudott, hogy a vasárnap elnevezése az ősi vásárnap szóból alakult ki. A vásárok fejlődésével párhuzamosan a vásárok időtartama is nőtt. A jelentősebb helyek vásárai legalább két-három napig tartottak, de nem volt ritka az 1-2 hétig tartó nagyvásár sem. A vásárok két nagy részre oszthatók: állatvásárokra és kirakodóvásárokra. A terményvásárok az állatvásárokhoz kapcsolódtak. A kétfajta vásár kiegészítette egymást és sok esetben ugyanazon a napon vagy napokon, ugyanazon helyen vagy egymás szomszédságában tartották őket, így az eladott állatok árát rögtön a szükséges terményre, vagy iparcikkre lehetett fordítani. A vásárok fejlettségét jól mutatják a kapcsolódó hirdetések, melyeket helyben kidobolással, vagy a helyi lapok útján terjesztettek, a vásárkörzet településein kifüggesztett nyomtatott hirdetményeken, országosan pedig - már a 18. század végétől - a kalendáriumok vásárhirdetési rovataiban tettek közzé. A vásár- (és piac-) helyek a legkorábbi idők óta a települések központjában alakultak ki. A vásárhely legtöbbször egy tér, amibe a különböző irányból jövő utak összefutnak. Ezekhez a terekhez és utakhoz kapcsolódóan jelentek meg a vásározással kapcsolatos 215
