Klemmné Németh Zsuzsa: Kép. Megjegyzések a művészetről. Szőnyi István - PMMI kiadványai. Kiállítási katalógusok 7. (Szentendre, 2005)
igényű volt annál, semhogy a saját elért eredményük kielégíthette volna, abbahagyták a mindig kudarcba fulladó kísérletezést s ma legkomolyabb művelői a képzőművészeti irodalomnak, vagy lelkes támogatói és propagálói az általuk felismert értékeknek. TEHETSÉGVÉDELEM Sok szó esik napjainkban a tehetségvédelemről s különbözőek a vélemények az életben való alkalmazásának módjairól. Arról nem igen hallani, hogy ki fogja és ki tudja megállapítani, hogy ki a tehetség. Más mesterségeknél lehet, hogy más a helyzet, de a képzőművészetben maga a tehetség sem elég biztosíték arra, hogy abból akinek tehetsége van, tényleg lesz is valaki. Ez olyan sokféle adottságtól, furcsa bujkáló, ki- és felismerhetetlen, titokzatos képességtől függ, hogy lehetetlen egy fiatal ember pályájának az ívelését előre megjósolni. A megboldogult Huszár Károly kultuszminisztersége alatt tehetség kutató- és védőszervezetet szándékozott felállítani. Kísérletképpen a közép- és polgári iskolai rajztanárok növendékeik közül kiválogatták a legtehetségesebb gyerekeket s ezek próbára és további szelektálásra hozzám egy magániskolába kerültek, ahol akkoriban korrigáltam. Hetenkint négy-öt, néha nyolc-tíz ilyen új, kis növendéket kaptam, kik közül a legkiválóbbakkal sokszor évekig foglalkoztam. Egy alkalommal egy kis fiút küldtek fel hozzám, akinek rajzai között egy-két olyan remek kompozíciót találtam, hogy első pillanatra azt hittem, hogy Székely Bertalan másolatok. Nem szóltam a gyereknek erről semmit, hanem leültettem, hogy előttem csináljon egy kompozíciót valami biblikus témáról. Rövid idő alatt egy még tökéletesebb kompozíciójú Kereszt-levételt rajzolt. Természetesen ettől kezdve a legnagyobb figyelemmel és érdeklődéssel foglalkoztam vele, egészem az érettségiéig. Ősszel miután annak rendje és módja szerint letette a felvételi vizsgát, a Képzőművészeti Főiskola növendéke lett. Ami ösztöndíjat, kitüntetést ott el lehetett érni, azt mind megszerezte, majd a Főiskolai tanulmányok után a római Collegium Hungaricumba került. Ennyi siker és támogatás sem tudta megtartani megkezdett pályáján, hátat fordított a festészetnek, elvégezte a tudományegyetemet s ma igen magas, tudományos állást tölt be. Eszébe se jut alkotni abban a mesterségben, melyhez ifjú korában olyan nagy tehetséget mutatott. Mióta ez az eset megtörtént velem, nem tudok nyugodtan, bizakodó ítéletet mondani kezdők munkáiról. Legjobb arra az álláspontra helyezkedni, hogy akiben csak egy kis tehetség is van, próbálja meg mennyire jut vele: kibontakozik-e, vagy elveszti idők folyamán azt is, amit kezdő korában mutatott. A tehetség vizsgálatánál sem láthatunk a jövőbe. IRÁNYÍTOTT MŰVÉSZET Az irányított művészet napjainkban újból bizonyos aktualitást kapott. Megvalósításának módjain vitatkoznak, holott lehetetlen voltát már a kifejezésben megnyilvánuló meghatározás is mutatja. Vizsgáljuk meg alaposabban mit is lehet érteni alatta. Ennél a rendszernél, az elgondolás szerint, a hatalmi szóval irányítónak csak a képzőművész kézügyességére, technikai szaktudására van szüksége, mert a mű témáját, szellemét ő adja meg, meghatározva a stílust és azt az érzést, melyet hivatva van a nézőben felkelteni. Arra ami a festőt művésszé emeli, az intelligenciájára, szellemére, érzéseire, egyéni benyomásaira nemcsak, hogy nem tart számot, de ezek egyenesen gátlóan hatnak akaratának érvényesítésénél. Igazi művész nem is vállalkozik ilyen szerep betöltésére. Tudatában van annak, hogy a műremek egy nem mindennapi embernek megnyilatkozása, őszinte vallomása saját érzéseiről, gondolatairól, az élet jelenségeiről, a világról. Mondanivalója nem programbeszéd, hanem az örök emberi igazság s ezért marad minden koron és időn túl örök érték. Az irányított művészet lehet irányított, de nem lehet művészet, mert tökéletes szellemi szabadság nélkül művészit produkálni lehetetlen. NÉPMŰVÉSZÉT A népművészet irányítása, megkísérlése annak, hogy visszatérítsék az eredeti régi helyes medrébe azért, hogy kiveszését megakadályozzák, teljesen reménytelen vállalkozás. A népművészet, ahol a népből fakadó díszítő ösztön megkívánja, magától megterem és megmarad, de tanítani nem lehet s hozzányúlni nem szabad, mert érzékenyebb a lepke szárnyánál és a legóvatosabb érintésre is elveszti hímporát, ösztönösségét, naivitását, azt ami éppen a szép benne. Ha egy legény szerelmes, csinál a leánynak „spanyol”-os tükröt, a menyasszony a vőlegénynek hímzettvállú inget s beleviszi munkájába minden érzését, gondolatát, szívének minden melegét. Ez adja a népi munkának azt a kimondhatatlan megejtő bájt, ami az igazi érték bennük s ami az iparművészeti utánzatukból teljesen hiányzik. A népi varrottas 11
