Novák László Ferenc: Fejfa monográfia - Az Arany János Múzeum közleményei 16. (Nagykőrös, 2005)
III. Temető és sír
(Rimetea, volt Torda-Aranyos vármegye) is kalákában történt a sírás. „A temető annyiban sajátságos, hogy igen sok családnak van ott sziklába vésett sírboltja minden külső jel vagy felirat nélkül. Halálozás esetén még akkor sem fogadnak, ha a halottas családnak kriptája nincsen, mert a sírásást, valamint a sírboltban való koporsóüreg helyét a közelebbi rokonok és szomszédok szokták díjtalanul elkészíteni... A sírkészítők a halottas háztól egy kenyeret és pálinkát kapnak” - írja Orbán Balázs 1871-ben.89 A sírgödröt rendszerint a temetést megelőző napon, ritkábban a temetés napján reggel, napfelkelte után (Nádudvar, Hajdú-Bihar megye) ásták ki. Többen jöttek össze, a közösségi szokásoknak megfelelően így is „megtisztelték”, kifejezésre juttatták tiszteletüket a halott iránt. Rendszerint a sírásók voltak a „sírbehúzók” is (például Gömörben, a Palócföldön90), de a temetésen résztvevő tisztességtevők - ők nem vettek részt a sír ásásában - is segédkeztek a sír behantolásában. Karcagon például - ahol temetkezési vállalat intézte már a temetést az 1970-es években is -, a mezővárosi gazdák lapátot vittek magukkal, sarcot, kékfestő kötényt kötöttek maguk elé, s úgy mentek a temetésre, hogy segítkezzenek a behantolásnál.91 Kunhegyesen is a „sírhúzók” a temetésen megjelentek közül kerültek ki.92 E célból több lapátot is vittek a sírgödörhöz (Tiszasas, Jász-Nagykun-Szolnok megye), hogy bárki hozzá férhessen, megfoghassa, ha segíteni akar. A „társadalmiba”, „kalákába” dolgozó sírásók rendszerint két lépéssel jelölték ki a sír hosszát, ami megfelelt egy ölnek, illetve két méternek. Egyes Tisza menti falvakban nádszállal, a koporsó méterezéséhez hasonlóan (Tiszasas, Jász-Nagykun-Szolnok megye).93 A palócföldi római katolikus Domaházán (Borsod megye) a méret megállapításhoz használt botot a sírgödör aljának széléhez helyezik el. Ugyancsak itt volt megfigyelhető az is, hogy a sírgödör alján átlósan vonalat húztak, amely hasonlít az András-kereszthez.94 A szélességet két könyökkel jelölték ki. Az oldalfülkés sírok mélysége változó lehetett. Tiszántúlon, illetve a helységek többségében két méter mélyre ástak le. A padmaly készítésére csak a temetés reggelén kerítettek sort, nehogy beszakadjon a sír. A tavaszi hóolvadás idején különösen veszélyes volt ez a munka, mert csak a sírgödör alján feküdve lehetett végezni. A Tiszántúlon, dombvidéki területeken agyagos földbe vágták a sírfülkét, ami szintén nagy nehézséget jelentetett. A Csepel-sziget helységeiben az egykori Os-Duna lazább szerkezetű hordalékrétegéig ásták le a sírt, hogy a pandaly készítése könnyebb legyen. Makádon, Szigetszentmiklóson (Pest megye) ezért nem számított ritkaságnak a 4-5 méter mélységű sír sem. Végeredményben, ha tekintetbe vesszük a temetéskor megnyilvánuló társadalmi összefogást - olykor 15-20 fő is elment sírt ásni -, kevésbé bizonyult fáradságos munkának. Hogy melyik oldalba vágták a sírfülkét, rendszerint a temető fekvése, a sorban történő temetkezés módja határozta meg. Több helységben volt meghatározott rendje a temetésnek. Például Ócsán (Pest megye) a férfiakat általában a jobb oldalba, a nőket pedig a bal oldali „pandal alá tették”, akárcsak Törökszentmiklóson, Túrkevén, Karcagon, Tiszainokán, Tiszasason, Tiszaugon (Jász-Nagykun-Szolnok megye), Hajdúszoboszlón (Hajdú-Bihar megye), Áporkán (Pest megye). E vidéken a sírfülke neve padmaly, padmal. Legtöbb temetőben általában az elhalálozás sorrendje határozta meg a temetés sorrendjét. Azt, hogy melyik oldalba tették, a a soronkövetkező sírparcella helyzete befolyásolta. Tiszakürtön (Jász-Nagykun-Szolnok megye) például ha jobb oldali irányban haladtak a temetéssel, illetve sírhelyosztással, az első halottat (nemétől függetlenül a bal oldali 89 ORBÁN Balázs, 1871.223. 90 NO VÁK László, 1989. 91 S.gy. (1978) 92 DIENES Erzsébet, 1982. 177-178. 93 Ez a művelet gyalázkodó, káromló kifejezésben is szerepel: „Akkor bazzd az anyád mikor náddal mérik”. S.gy. (1979) 94 NO VÁK László, 1989. 32
