Novák László Ferenc (szerk.): Gazdálkodás az Alföldön. Földművelés - Az Arany János Múzeum közleményei 9. (Nagykőrös, 2002)
A földművelé folklórja - Silling István: Jegyzetek a Dél-Alföld agrárkultuszáról
a Bánságban Pádé és Székelykeve faluban tartják fogadott ünnepnek Sarlós Boldogasszony napját. Érdemes megjegyezni, hogy míg a magyar katolikusoknál kétnaposak a nagy ünnepek, addig a pravoszlávoknál három napig tart az ünnep. Nos, a közép-bánáti magyar Szentmihály faluban húsvét és pünkösd harmadik napja az említett fogadott ünnepek közé tartozik, hogy a falu lakossága ezáltal elhárítsa a vetést pusztítható jégverést. Ugyancsak jégverés ellen oltalmazó fogadott ünnepe a bánáti Szajánnak Szent Iván napja, míg a bácskai Temerinben Szent Illés próféta napját (július 20-át) ülik meg nagy pompával ma is ugyanebből a célból. A bánáti Szajánban és az onnan a Bácskába elszármazott telecskaiaknál is jégtől, zivatartól oltalmazó ünnep Illés napja. Ha az ünnep dátumát figyeljük, látható, hogy július 20. már nyárközépi jeles nap, de a búza cséplése akkor még nagyban tartott korábbi időkben, s a keresztekben vagy a már összehordott asztagokban lévő búza megvédése szintén roppant fontos feladat volt. Szent Illés prófétát a mennydörgés és a villámok szentjének, az időt meghatározó mennyei lénynek ismerik a vajdasági szerbek is, sőt náluk jóval erőteljesebb a kultusza. Napján jégveréstől, zivataroktól, vagy aszályos időben az érett, esetleg learatott gabonában keletkező tüzektől tartottak. Ezért a szerbeknél tilos volt mindenféle mezőgazdasági munka ezen a napon. A dologtiltás kimondottan vonatkozott a lovak befogására, a szekér használatára. Zombor környéki szerb tanyák közelében a határban Szent Illés prófétának kápolnát is emeltek, s ott búcsút tartottak jóindulatáért. Ezen a napon szokás volt a kakasvágás: a legöregebb kakast vagy az elsőnek kukorékoló kakast vágták le s főzték meg a fogadott ünnep ebédjére. A hiedelem szerint ezt azért tették, nehogy a ház gazdája meghaljon, nehogy villámcsapás vessen véget az életének. A szokás mélyén valamilyen véráldozati kultusz nyomai sejlenek föl. Néhol pedig éppen tilos volt kakast vágni ezen a napon. Kakasütésről azonban nincs tudomásunk. Aratás és cséplés után több vajdasági magyar faluban szokás volt, hogy a részes aratók búzakoszorút, búzakoronát ajándékoztak a gazdának. Ilyen búzakoronát, csak jóval nagyobbat vittek azután a templomba is, amikor az egész faluban kész volt a betakarítás, hogy meghálálják Istennek könyörületességét és segítségét. Ezt a koronát a templom mennyezetéről lógatták le, akár a csillárokat, s ott tartották legalább egy hónapig. Ha a gazdának nem voltak részes aratói, akkor a ház asszonyai fonták meg ezt a koszorút, vagy csak egyszerűen csomóba szedtek több búzakalászt, azt piros vagy fehér szalaggal átkötötték, s a fészer vagy a folyosó, gang gerendájára akasztották, jelezve így, hogy ebben a házban befejeződött a búza betakarítása, és a házbeliek hálásak ezért Istennek. A közösségi fogadalmak, vagy közösségileg elfogadott védekezési mechanizmusok közé tartozik a vetést védő harangozás is. Dél-alföldi katolikus falvaink legtöbbjében ismert az a szokás, hogy a nagy, terhes, jégesőt is hozható felhők elé harangoznak a templomban a legnagyobb haranggal. Ez a harangozó dolga, és számon is kérik tőle, ha esetleg elmulasztotta a harangozást. Ennek a kultikus szokásnak az említésénél át is térhetek a magánáhítat jelenségeire, hiszen a hívő egyén, ha ezt a vihar elleni harangozást meghallja, imádkozni 406
