Novák László Ferenc (szerk.): Gazdálkodás az Alföldön. Földművelés - Az Arany János Múzeum közleményei 9. (Nagykőrös, 2002)
A földművelé folklórja - Ujváry Zoltán: Az agrárkultusz elemei az alföldi néphagyományban
dással is és így a szokás nemcsak formailag került tovább az egyik féltől a másikhoz, hanem a hiedelemtartalmával együtt. A derékkörülkötés szokáskörébe tartozik aratás alkalmával a gazda, a földesúr vagy intézőjének a megkötése. A szokás lényege az, hogy amikor a tulajdonos először megy ki az aratókhoz, valamelyik arató, marokszedő vagy kévekötő búzakalásszal körülköti a derekát, megköti a kezét vagy a lábát. A gazda vagy helyettese ajándékkal, pénzzel, itallal stb. váltja ki magát. A szokásnak ebben a formájában mágikus, hiedelmi vonás egyáltalában nincsen. A szokást az aratók az adomány reményében cselekszik. Gyakran az ajándék jelentős, ezért az aratók a szokás gyakorlását mind az utóbbi időkig nem hagyták el. A szokáshoz alkalmazkodott az uradalmakban az ispán, intéző is. A gazda rendszerint előre számított a megkötésre, és amikor először ment ki az aratókhoz, az adományt is vitte magával. Az átvétel és a továbbterjedés ennél a szokásnál különösen könnyen történhetett, mivel egyrészről könnyen végrehajtható volt, másrészről - s ez a fontosabb -, adományszerzéssel állt kapcsolatban. A szokásnak a Lityerses mondakörrel való összefüggése külön tanulmány keretébe tartozik. Látványos aratási szokás a búzakoszorú vitele, átnyújtása a gazdának, a föld tulajdonosának. a szokásnak egyes területeken több önálló kapcsolódó motívuma van. így pl. a búzakoszorú vízzel való leöntése, antropomorf bábuk vitele a felvonulási menetben stb. a búzakoszorú átnyújtása a gazdának többnyire az adománykapás reményében történt. Mágikus mozzanatok is kapcsolódtak hozzá, mint pl. a vízzel való leöntés a következő évi bőséges termés, esőáldás érdekében; az aratókoszorú magjainak a vetőmaghoz keverése; a gabonából készült bábuk összefüggései bizonyos szellemlényekkel; stb. Ahol a vízzel való leöntés szokása ismeretes volt, a falun végigvonuló vándoraratók koszorúját és a koszorúvivőt a falu népe megöntözte, függetlenül attól, hogy az aratók saját közösségében, falujában az szokásban volt-e vagy sem. A vándormunkásoknak tehát igazodniuk kellett a munkahely szokásaihoz. A búzakoszorú, a búzaszálból készített különböző díszek formáira, készítési módjára hatással voltak a különböző munkacsoportok. Egymástól eltanultak bizonyos formákat, készítési eljárásokat. Egy mákófalvai arató mondotta el, aki a Mezőség különböző nagybirtokaira járt aratni, hogy idegen munkacsoportbeli aratóknak több ízben megmutatta, hogyan készíti a fejre helyezhető búzakoszorút. Arról természetesen nem tud, hogy az idegen aratók alkalmazták-e később is az ő általa ismertetett, bemutatott formáit. A hajdani kultuszok emlékét őrzi a vetési kenyér. Az adatok jól mutatják a kenyér kultikus szerepét az agrárhagyományban. Különösen figyelemre méltó, hogy a szertartásos körülmények között készített és elfogyasztott kenyér összefüggésben állt a naptári év egyik jelentős alkalmával, a karácsonnyal. A magyar hagyományban megfigyelhető az új gabonából sütött kenyér kultikus szerepe és a hasonló céllal készített kenyér előfordulása karácsonykor, valamint a gazdasági év más periódusában. A termékenységi rítusokkal összefüggésben álló kultikus funkciójú kenyér a magyar hagyományban a szántáshoz, vetéshez, aratáshoz, az első búzához, karácsonyhoz, farsanghoz és más, pontosan nem rögzíthető alkalomhoz kapcsolódott. 398
