Novák László Ferenc (szerk.): Gazdálkodás az Alföldön. Földművelés - Az Arany János Múzeum közleményei 9. (Nagykőrös, 2002)
Termesztett növények - Balla László: Termesztett gabonafajták a XX. században
kács Elemér, aki Árpádhalmán még mindig a legjobb genotípusok kiválogatásával ért el haladást.” Búzafajtái a 20. század első évtizedeiben meghatározóak voltak. Székács Elemért követte Baross László Bánkúton 1908-tól, amikor még mindig a Tiszavidéki búzát „dolgozta fel”, válogatta és első fajtáit ezekből állította elő. Tevékenységének második részében áttért a keresztezéses nemesítésre és előállította a kiváló Bánkúti 1201-est és Bánkúti 1205-öst (1931). Ezek közül a 1201-es lett Magyarország vezető búzafajtája negyedszázadon keresztül. Az előbbiekhez hasonló haladást ért el Legány Ödön Hatvanban, aki 1918-tól számos, a köztermesztésben elterjedt búzafajtát állított elő. Meg kell még emlékezni Fleischmann Rudolfról, akinek az F.481-es fajtája 1924- től volt köztermesztésben több évtizeden keresztül. Ez volt az első keresztezésből származó fajta, amely tudatos keresztezéses nemesítés eredménye és a korábbiakhoz képest genetikai haladást jelentett. Ezt követte a Bánkúti 1201 és az 1205 előállítása. Azután közel három évtizedig nem történt genetikai haladás a búzanemesítésben. Ha születtek is új fajták, azok a korábbiak variációi voltak és nem terjedtek el. A genetikai haladás megtorpanásának fő okozója a jeles búzanemesítők visszavonulása és elhalálozása (Székács 1938, Baross 1938, Legány 1944, Fleischmann 1950) majd a bekövetkező II. világháború (1939-1945). A II. világháború után megváltoztak a búzanemesítést motiváló társadalmi, gazdasági és piaci viszonyok. A régi fajtákat restaurálták, újra vizsgálták és a legjobbaknak megújították a minősítését. Amint az 1. táblázatból látható az 1950-es években még a Bánkúti 1201 és az F 481. dominált. Az első fajta volt 1931 óta, amelyet minősítettek 1957-ben és el is terjedt a Fertődi 293 (nemesítő Веке Ferenc, Fertőd). Ez utóbbi termőképességben és levélrozsda rezisztenciában genetikai haladást jelentett az F. 481-hez és a Bánkúti 1201-hez képest. А II. világháború után államosították a korábban privát tulajdonban lévő nemesítő telepeket, majd többet megszüntettek vagy visszafejlesztettek. Az 1950-es években a búzanemesítés döntően három helyre koncentrálódott: 1. Észak-magyarországi Mezőgazdasági Kísérleti Intézet, Kompolt. Nemesítő: Lelley János. 2. Kertészeti Növénytermesztési és Nemesítési Kutató Intézet, Fertőd. Nemesítő: Веке Ferenc. 3. MTA Mezőgazdasági Kutatóintézete, Martonvásár. Nemesítő: Friedrich Béla és Pollhamer Ernő. Kisebb programot folytattak még Karcagon (Vezekényi Ernő), Bánkúton (Szüllő Ferenc) és Lovászpatonán (Horn Miklós) stb., de a kor követelményeinek megfelelő fajtát előállítani nem tudták. A követelmények azonban fokozódtak. Szükség lett volna gépi aratásra alkalmas, bő termő fajtákra, de ilyet a nemesítők nem tudtak előállítani egyik évről a másikra. Ekkor kezdték meg a külföldi, elsősorban az olasz fajták honosítását. Ezzel megkezdődött Magyarországon az intenzív búzatermesztés 1916-ban 9, 1923-ban 6 fajtáját minősítették. 216
