Novák László Ferenc (szerk.): Gazdálkodás az Alföldön. Földművelés - Az Arany János Múzeum közleményei 9. (Nagykőrös, 2002)
Határhasználat - Varga Gyula: Négy Bihar megyei település határhasználati rrendszere a XVIII-XIX. században
IV. A hajdúsámsoni „homoki hármas forduló” A történeti Bihar vármegye észak-keleti csücskében, a Nyírség és a Hajdúhát közé beékelődve települt Sámson - a többi Sámson nevű településtől való megkülönböztetésül előbb Túrsámson, ma Hajdúsámson - falu. Földrajzi szempontból meghatározója a homokbuckákkal, ligetes erdőkkel, apró lápos tavakkal tűzdelt Nyír-vidék. Népi kultúráját ezen túl alapvetően meghatározta Debrecen közelsége: mindössze 9 km-re van a várostól, aki egyben nagy kiterjedésű határának közel egy harmadát „földesúr”-ként is birtokolta. De Debrecenen kívül még 6 más középbirtokos nemes foglalta el a tekintélyes, összesen több mint 20 000 kát. holdas (közel 11 500 ha) határ nagyobb részét. A kisebb részen, mintegy 4200 holdon (2414 ha) ugyanakkor a telkes jobbágyokon kívül közel 70, lényegében paraszti sorban élő, de valamelyes saját „nemesi” földtulajdont is bíró kisnemesi família osztozott. A földesúri birtokok igen bonyolult és több rétegű szervezeti-, határhasználati formáival itt nem foglalkozhatunk, holott a falu népi kultúrájának ez is szerves részét képezte. A címben megjelölt „homoki hármas forduló” ugyanis elsősorban az úrbéres jobbágyok, taksások és a kisnemesek földhasználatára jellemző. A telkek után járó föld állomány nagyobb részét a XVIII. század végéig, sőt egyes birtokosok még a XIX. század elején is évenként osztották, s csak fokozatosan, valószínűleg az 1840-es évekre szűnnek meg a földközösségi rendszerre jellemző „osztások”. Valószínűleg a rendszeres periodikus osztásoknak köszönhetően a kisnemesi és a jobbágytelkeket magába foglaló határrészek már a korábbi évszázadok során elég világosan tagolódtak. Ugyanúgy, mint az előbb tárgyalt Berettyó-, Sárrét melléki falvakban, itt is világosan elvált a „három járásból” álló, főleg szántóföld övezet, (Kutyahugyoztai járás, Diósvári járás, Földvári járás), melynek összes területe mintegy 2500 hold (1437 ha). A határ másik, lényegében fordulókon kívüli, részben szántott, de főleg kaszált része a Felsőszállási kaszáló és az Alsószállási kaszáló, mely együtt mintegy 1500 holdat (862 ha) tett ki. A két határrész mellett a falu körül volt még valamelyes legelő, melyet közösen használtak a földesurakkal, s kb. 1795 óta egyes földesurak kezdtek osztani szőlőskert parcellákat, melyekből a XIX. század elejére tekintélyes, több mint 500 holdat (közel 300 ha) kitevő szőlőskert övezet alakult. (Ezek ma főleg debreceniek hétvégi kertjei). Bennünket most elsősorban a hármas forduló érdekel. Már a Mária Terézia-féle úrbérrendezéshez kiadott „kilenc kérdőpont”-ra válaszolva leírják, hogy a határ igen rossz minőségű, homok fúvásos terület, főleg csak „rost terem”, de azt is úgy, hogy a három fordulóból minden évben csak egy fordulót szántanak fel, a másik kettőt „pihentetik”. Ezt neveztem én „homoki hármas fordulónak”. A sámsoni homoki hármas fordulónak több előnye mutatkozott. Mindenféle ugarrendszer fő célja, hogy a pihentetés alatt a földek termő ereje regenerálódjon. Ez a kétévi pihentetés alatt nyílván jobban érvényesült, mint a szabályos, tehát két éven át szántott, s csak egy évig pihentetett hármas nyomás rendszerben. De ezzel párhuzamosan megnőtt a futermő, vagyis a legeltethető terület is, amelyre Sámsonban 114
