Novák László Ferenc (szerk.): Gazdálkodás az Alföldön. Földművelés - Az Arany János Múzeum közleményei 9. (Nagykőrös, 2002)

Határhasználat - Varga Gyula: Négy Bihar megyei település határhasználati rrendszere a XVIII-XIX. században

azért is szükség volt, mert itt a határ arányaihoz képest kevés volt a szabályos legelő. A második forduló termés kiesését tehát az állattartásból származó haszon pótolta.

Végül, bár a források nem utalnak rá, de bizonyos, hogy legfőbb hasznot az jelentette, hogy a különféle mélyen gyökerező ffi félék, tarackok gyökérzete megkötötte a futóhomokot, vagyis a vetett területeket kevésbé fenyegette a homok vidékek legnagyobb veszedelme, a homok fúvás.

A forgóföldek szerényebb, és egysíkúbb növényi kultúráját pótolta a két kaszáló járás, melyek - ugyanúgy, mint a fekete földi Tilalmasok — a réti széna termés mellett lehetőséget biztosítottak a lakosság közszükségletét jelentő egyéb növényféleségek, többek közt a nélkülözhetetlen kender, kukorica, dohány, évelő növények (lucerna, lóhere), zöldségfélék, sőt a kertek létrehozásával a szőlő és gyümölcsfélék termesztésére.

Bár a határt már az 1860-as években „tagosították”, ez a határhasználati rendszer - kisebb változtatásokkal - itt kb. 1950-ig élt. Vagyis csak a TSZ rendszer változtatta meg.213

Tisztelt hallgatóim! Talán ez a néhány példa is igazolja, hogy régebben a határ szerkezetek amellett, hogy alkalmazkodtak a helyi természeti adottságokhoz, mindig az egész lakosság egyetemes érdekeit is szem előtt tartották, s ebből következően a határhasználati rendszerekben mindenütt bizonyos törvényszerűségek megfigyelhetők.

Általános érvényű törvényszerűségek megállapításához nyílván több példára lenne szükség, de az idézett példákból is kitűnik, hogy minden falu határában a kötöttebb (vagyis nyomás) rendszerek mellett voltak kötetlenebb, a helyi-, és az egyéni érdekeket jobban szolgáló, - ennek megfelelően könnyebben alakítható - határrészek, s voltak osztatlan közös területek. Ezek ésszerű aránya legtöbb helyen már a XX. századi tagosítások során csorbult, de végeredményben egészen a legújabbkori TSZ-ek megalakulásáig megfigyelhetők, ezek az egyes faluközösségek kollektív érdekeit szolgálták. Régebben az uradalmak, és a mindenkori önkormányzatok gondoskodtak róla, hogy ezeken lehetőleg minden helybéli lakos megtalálja a maga megélhetését. Az 1950-es évektől bevezetett „szocialista” nagyüzemi gazdálkodás ezeket az ősi elemekig visszavezethető kultúrákat rombolta szét, s félő, hogy ez a kultúra többé már nem hozható helyre.

213 U. ö: Hajdúsámson történeti néprajza. In: Hajdúsámson története és néprajza. Szerk.: GAZDAG István. Debrecen. (Sajtó alatt).

115