Novák László Ferenc (szerk.): Gazdálkodás az Alföldön. Földművelés - Az Arany János Múzeum közleményei 9. (Nagykőrös, 2002)
Határhasználat - Bánkiné Molnár Erzsébet: Egy jászkun puszta határhasználatának módosulásai
A határhasználat szempontjából forrásnak tekinthető ítéletből megállapítható, hogy a telelő a puszta kötöttebb talajú szántásra-vetésre alkalmas részén néhány száz holdas föld lehetett. A telelőt osztották tovább tanyaföldekre a már említett bérlőcsoportok. A nyaralók a puszta gyengébb, legeltetésére azonban alkalmas területén voltak. A pusztahasználat egyenes folytatása a XVI. század közepétől már ismert szállásos gazdálkodásnak, s az ott folytatott nagyállattartásnak. A telelőkön nem csupán szántóföldi földművelést folytattak, hanem a téli takarmányt megtermő kaszálókat is ott alakították ki. A telelő szállásokon emelték a gazdaság épületeit, a lakóházakat, az állatoknak készített enyhelyeket, ólakat, kutakat. A nyaraló a rideg állattartás helye volt. Az állattartás nagyságára a Rákóczi-szabadságharc idején bekövetkezett pusztítás mértékéből következtethetünk. 1703 és 1705 között Kecskemét határából és a pusztákról a rácok 14.000 szarvasmarhát hajtottak el. Kecskemétet 1704-től közvetlenül érintették a szabadságharc katonai eseményei. Ettől kezdődően a kun pusztákat Vay Adám, a Jászkun Kerület Rákóczi Ferenc által kinevezett főkapitánya adta bérbe. A szabadságharc forgandósága azonban hamarosan 11 kun pusztától fosztotta meg a mezővárost és szubárendásait. Kecskemét állattartásra használt bérleteinek jelentős részét - Ferencszállást is - Szeged ragadta magához. Szeged az ottani várban tartott rác és labanc hadak élelmezését a várőrség használatára adott kun puszták jövedelméből és terményeiből oldotta meg. A szegediek pusztahasználata csak átmenetinek bizonyult. A Rákóczi-szabadságharc bukása után, 1717-től Kecskemét visszaszerezte elveszített bérleteit. Ettől kezdve ismét kecskeméti polgárok használják Ferencszállás teljes területét. A bérleti mód annyiban változott, hogy a várossal hol Kalocsa István, hol az ugyancsak visszatérő bérlőnek tekinthető Szabó István és társai kötöttek szerződést. Kecskemét történetírója, Homyik János szerint a XVIII. századi jegyzőkönyvekben oly gyakran olvasható pénzes kertek vagy a város adománya kertek nem mások, mint a várostól szubárendált pusztarészek. A pénzes kertek haszonbérét a telelők esetében a tanyaföldek terjedelme és minősége alapján, a nyaralók esetében pedig az ott tartott lábasjószágok száma szerint vetették ki. Homyik írásaiból tudjuk, hogy a pusztabérlő gazdák olykor több ezer szarvasmarhát, vagy több száz lóból álló ménest tartottak a kun pusztákon, amelyek földművelésre alkalmas részein nagymértékű gabonatermesztést folytattak. A határhasználat és birtoklás módjában egészen 1743-ig nem történt lényeges változás. A Jászkun Kerület török idők alatt elnéptelenedett pusztái benépesítésének utolsó hullámai 1743-ban érték el Ferencszállást. A Pesti Invalidus Ház földesúri hatalma alá tartozó terület megszállásának engedélyokiratát 1743. március 24-én, Podhradszky György a Jászkun Kerület főkapitánya írta alá. A falu létesítésének szándéka azonban ütközött a pusztabérlő Kecskemét város érdekeivel. Kecskemét bérleti szerződése 1743. Szent György napig szólt s béreltéről nem kívánt lemondani. Az odaáramló telepesek nem tehettek mást, Ferencszállás puszta helyett a szintén elnéptelenedett Félegyházán alakították meg falujukat. A kényszer 102
