Novák László Ferenc (szerk.): Gazdálkodás az Alföldön. Földművelés - Az Arany János Múzeum közleményei 9. (Nagykőrös, 2002)
Határhasználat - Bánkiné Molnár Erzsébet: Egy jászkun puszta határhasználatának módosulásai
BÁNKINÉ MOLNÁR Erzsébet EGY JÁSZKUN PUSZTA HATÁRHASZNÁLATÁNAK MÓDOSULÁSAI (1700-1952) Az 1600-as évek végén a Duna-Tisza közén „Kecskeméttől Szabadszállásig, Szegedig, Halasig műveletlen puszta volt az egész róna, minden út ösvény annyira járhatatlan, hogy az átutazó katonaság lovasai fegyveres kézzel vágták szét a burjánt és bozótot, s lovaikkal tapostatták előbb le, hogy a gyalogság áthaladhasson.”196 Az elvadult ferencszállási puszta 1702-ben a Jászkun Kerület eladásakor a Német Lovagrend földesúri tulajdonába került. Még ugyanebben az évben szemet vetett a pusztára a török megszállást túlélő Kecskemét és évi 96 forintért kibérelte a Lovagrendtől. Az új szerzeményt Kecskeméti lakosok szubárendálták197. Ferencszállás határhasználatában új fejezet kezdődött. A bérlők, egy-egy telelőt és egy-egy nyaralót 16 forintért béreltek ki. A teljes területet használó hat bérlőcsoport tagjainak száma csoportonként eltérő. Érdekes módon nőket is találunk közöttük. Keresztesi János csoportjában külön befizetőként írták fel Keresztes Erzsébetet és Keresztes Pannát, Hagyó Mihály csoportjában Kandel Nagy István lányát - az apa nincs a csoportban - és Kalmár Pétemét. Szabó Gergely egyedül fizette ki az egy telelőért és az egy nyaralóért kiszabott 16 forintot. Kalocsa István a fiával közösen bérelt. A hatodik csoportot két személy Bede Mihály és Nagy Ádám alkotta. A hat telelőnek és a hat nyaralónak összesen 16 nevesített bérlője volt. Kalocsa István, minden bizonnyal az idősebb, 1682-ben Kecskemét legnagyobb adófizetője volt, nyolcszáz vadszám után vetették ki rá az adót, de 1688-ban már csak 150 vadszám198 után fizetett. Kalocsa és társai előtt talán éppen a hatalmas ferencszállási puszta viszonylag olcsó bérlete csillantotta meg a jövedelemnövelés reményét. Kalocsa István árendátor olyannyira magáénak érezte a bérletet, hogy azokat, akik a pusztán marhákat hajtottak keresztül megzálogolta. A hatalmaskodásból per kerekedett, s Kecskemét Fülek várában székelő földesura, Koháry István kimondta az ítéletet: „Az kik pedig távolabb való pusztákra juhokat és szarvasmarhákat s lovakat a közelebb való pusztán át akarnak hajtani, tartoznak azon puszta urainak hírt adni Kecskemétre, az kinek pusztáján által akarják hajtani. Nyárban az nyaraló és nem tilalmas helyeken hajtsák által. Télben ismét az telelő pusztákon s nem tilalmas helyeken”.199 196 Homyik III. köt. - idézi Wagner: Hist. Leopoldi Magni-ból. 197 BKML. [Bács-Kiskun Megyei Levéltár] Kecskeméti Kun Puszták iratai 1703. IV. 1523. fond 198 A vadszám adófizetési egység, ami azt érzékelteti, hány szarvasmarha értékének megfelelő jószággal rendelkezett a háztartás, pl. 1 malom=10 vadszám 199 HORNYIK János: Kecskemét gazdaságtörténete. 1927. 68.1. 101
