Verba Andrea: Séma 2. Vincze Ottó kiállítása. Szentendrei Képtár, 1998. október 20 - 1999. január 31. (Szentendre, 1999)
pen belüli színpad és mozgástér a korai avantgárd színház és a metafizikus festészet kelléktárát egyaránt megidézik. Vincze Ottó grafikus szemléletű térmunkáiban a szabásminta ölti magára a bábu ma már klasszikusnak tűnő szerepét. Ugyanakkor az a konstruktív térszemlélet, a szigorú, olykor az erkölcsi tartással azonosított belső geometria, amelyre a szentendrei festészet örökségeként természetes módon építhetett Vincze Ottó festészete is, a művész térberendezéseiben áttételesen, szelíd eltolással jelenik meg. Kilépve a rendszerből, a megtanult nyelvtan alapján Vincze újraértelmezi a szabályt, és úgy tűnik, eközben sikerült megtalálnia a számára hiteles, valódi konstrukciót. Vincze Ottó metafizikus ihletettségű installációi ironikus távolságtartásuk mellett abszurd módon ragaszkodnak az egzakt, tényszerű nyelvezethez. A művész térberendezéseihez egy enyhén avíttas modellgyűjtemény, az 50-es évek nagyipari konfekciógyártását szolgáló szabászati mintakönyv nyújt alapot7. 1995-től kezdődően Vincze a felnagyított, sematikus mintarajzokat laposra kalapált, könnyen alakítható ónhuzalból hajlítja meg. A szabásminták testetlen rajzát a személytelen, ipari segédanyag konkrét nyomvonala alig 10 cm-rel a fal előtt lebegve határozott, s mégis lágy vonalú, grafitszürke kontúrral írja körül a térben. A sűrűn álló drótszálakra applikált körvonalat a fehér falon körbefutó halvány árnyék kettőzi meg. A nagyipari konfekciószabászat anyag- és eszköztakarékos szabásmintái mechanikus mozdulatsorok végtelen számú ismétlésével állíthatók elő. Vincze Ottó alkotásaiban magát a műveletet is nagyítólencse alá veszi. A kalapács, akár a géptű, órákon át halad a minta nyomvonalán. A puritán formaképzésű rendszerből megszülető minta önmagát értelmezi. Egyrészt a felnagyított ábra mint kész mű, az eredetit utánzó másolat, másrészt szabásmintaként terv, azaz eredeti minta. A harmadik dimenzió lehetőségeinek kétdimenziós tömörséggel megszerkesztett adatbázisa. Mindeközben a felnagyított séma úgy demonstrálja a minta és a rendszer viszonyát, hogy a művelet mikéntje szándékoltan rejtve marad. A művekhez megadott méretezésnek és a szabászati kódoknak nincs gyakorlati jelentőségük. Akárcsak Duchamp Nagy üvegénél, a Dobozba gyűjtött feljegyzés- és adathalom egy jottányit sem visz közelebb a műhöz. A betűk és a számok pusztán a rend látszatát keltő jelzések, az esztétikainál nem nyernek magasabb értelmet. Nincs felismerhető megfelelés a minta és a mintát adó rendszer között. Hibáról lenne szó vagy csak képességeink hibádzanak, eldönthetetlen. Tény csak a kétely marad. A minta szüli a valóságot, vagy fordítva? Lehet-e még összefüggéseket találni, vagy a szabály és az egyedi létezés eleve kizárja egymást? A séma, mint létező forma önmagát kérdőjelezi meg8. 1997 őszén Vincze Ottó a Constans kiállításprojekt részeként a Stúdió Galériában, majd 1998 tavaszán Séma címmel az Óbudai Társaskörben megrendezett egyéni tárlatán mutatta be legújabb műveit. Mértéktartó mozzanat9 című alkotása ismét abszurd helyzetkép. A fal síkja előtt lebegő, mozdulatot imitáló félkabát szinte elindulni látszik az előtte álló méterrúdkarika felé. A tovagördülni látszó méterrúd, mint Vincze abszurd technikai leleménye, a korai avantgárd használhatatlan, de önmagában lenyűgöző mechanikai szerkezeteit idézi meg. Ugyanakkor az installáció önkéntelenül felmerülő árnyképe a de Chirico-festmény előterében karikát hajtó kislányalak. A cím éppúgy vonatkozik szabászati szaknyelven a behajlított könyök miatt megfeszülő ruhadarabra, mint a rögzített, és mégis a mozgás illúzióját keltő karikaformára. Játékos parafrázis, ironikus távolságtartás és önreflexió. Mi az, ami maradandó? Vincze Ottó Utolsó kép10 című munkájában a gomb talán utoljára vándorol a szabásmintáról a falra. A csillagképek esetleges geometriája igen közel áll a szabásminta rendszeréhez. Amint a csillagkép az asztrológiában az élet valós összefüggéseit jelöli, úgy a szabásminta mint absztrakt világmodell pontos síkbeli vetülete annak a plasztikus térbeli formának, ami az ember. A plasztikus, háromdimenziós valóságot nélkülöző síkábrázolás, a geometria, mint ideális forma és terv a jövőt előlegezheti. Ez esetben a hiányt a vágy képe tölti be. Az adott konstelláció létminta, de 5
