Verba Andrea: Séma 2. Vincze Ottó kiállítása. Szentendrei Képtár, 1998. október 20 - 1999. január 31. (Szentendre, 1999)
örök kétely a jelenlét bizonyossága. Véget nem érő várakozás - talán ez a világűr intimitása. A születés pillanatától fogva az égi palást csillaggombjai érinthetetlenek. Az Utolsó kép és a Rögzített dobások című installáció egyaránt a soha meg nem érkezőnek állít emléket. A Rögzített dobásokból jól ismert vizespoharak a land art jellegű Esőváró" térmunkában ismét valószerűtlen helyzetben jelennek meg. Akár egy mezei zsonglőrmutatvány kellékei, mint fűszálhegyen ragyogó hatalmas harmatcseppek egyensúlyoznak ég és föld között. A metafizikus könnyedséggel vándorló motívumok légies megjelenést kölcsönöznek a műnek. Vincze Ottó kedvelt tárgyai nem ismernek lehetetlent. Mesebeli méretváltás, szerepcsere, meghökkentő egyszerűség kísér minden mozzanatot. Vincze olyan természetességgel helyezi képtárgyait a legmeglepőbb szituációkba, hogy az már szinte banális. Önfeledt játék és szikár logikájú rendszeretet jellemzi kompozícióit, a mű létezése maga abszurditás. A Magyarázat12 című munkában két kirakatbaba torzója fordul szembe egymással. Az ötvenes évek divatja szerint szabott, mattfekete, testhezálló fűzőforma, a darázsderék tartózkodó eleganciát kölcsönöz az alakoknak. A baloldali figura az előrenyújtott, nyitott tenyér kommunikációra invitáló gesztusával fordul a karját sem emelő, passzív társa felé. Kettejük között, a figurák fejmagasságában sárgult papíron, keskeny léckeretben érthetetlen szabászati kódokat tartalmazó táblázat látható. Az installáció manifesztumát mégsem ez az üzemi faliújságot idéző, idejétmúlt szabálygyűjtemény, hanem a babák rövid időközönként felhangzó, monoton kánonja adja. A korhű szöveg „a tudományosan kidolgozott, lehetőleg tökéletesített szabásminta"13 előállítására buzdítja hallgatóját... A Szezonális Vénusz14 testes nőalakja szintén a kérészéletű divatvilág bábfigurája. A figura lezárt formáit, a kar nélküli, köpcös törzs szinte morbid pontossággal feltáró körvonalát a hulahoppkarikára felhúzott hatalmas méretű női harisnyaülep finom belső rajzolata ellenpontozza. Mint egy reneszánsz anatómiakönyvben, ahol bármilyen méretarány lenyűgözi a szemlélőt. Vincze anatómiája a látszattal szemben azonban elsősorban nem a figurát, hanem a szituációt, a modellhelyzetet elemzi. A Hálóing levegőre15 című alkotás Vincze szabásminta installációi közt talán a legköltőibb kompozíció. A nagyméretű női hálóing szabásmintája valójában egy, a térben szabadon függeszkedő drótháló, azaz a minta bár megtartja síkszerűségét, elszakadva a fal síkjától, fellélegzik. Az érzékeny rajzolatú, lebegő hálóminta előtt egy öreg, csuklókaros rajzgép áll. Az absztrakció és a tárgyiasság határán egyensúlyozó kompozícióban az ideálterv és a mechanikus szerkezet szikár szépségű kettőse újraértelmezi a sík és a tér viszonyát. A szabásminta és vetett árnyéka, valamint a mechanikus szerkezet egymásra vetített formakapcsolatai az idea különféle megjelenési formáit rögzítik. Milyen lehet vajon az eredeti minta? A formai áttűnések csak körüljárják, de nem válaszolják meg a kérdést. Úgy tűnik, Vincze Ottó egyszerre hódol a rend és a szabadság kényszerének. A megidézett szabályrendszer viszonyítási alap. Elvonatkoztat a festmény taktilis ingereket kiváltó felületétől, ugyanakkor az érzékeny rajzolatú térgrafika mintaként direktebb módon kerül kapcsolatba a konkrét tárgyi világgal. Kabát, gomb, munkaruha, szoknya, párna. Minden darabnak megvan a maga intimitása. Érintésük megszokott, mindennapi tapasztalat. A falra árnyékot vető minták szinte észrevétlenül hordozzák magukban ezt a tapasztalatot. A szétkalapált ónhuzal mint kimerevített emlékkép lebeg a sík előtt, az adott térben valami olyasmit körvonalaz, ami nincs jelen. Igazi animáció, „Mint a koponyámban futó körmozi." Utalás ez, akár egy jó idézet. Valahol a még és a már között. Ha nem lenne szembeötlő a végtelen türelmű, gondos kivitelezés, mint lényeges alkotóelem, akár koncept szellemiségről is beszélhetnénk. De úgy tűnik, itt mégsem erről van szó. A szándékoltan redukált eszköztár, a mintaszerű rajzolat hűvös eleganciája olykor bizarr érzékiséggel társul. Az a kevés, amit Vincze Ottó láttat, illetve megjelenni enged, úgy anyagában, mint 6
