Schenk Lea (szerk.): II. Pest megyei Iparművészeti Tárlat. Szentendrei Képtár 1990. október 23 - 1991. január 15 (Szentendre, 1991)
A funkcionális tárgytól a figuratív plasztikáig, a design terméktől az absztrakt reliefig, a dekoratív dísztárgytól a háromdimenziós objektig terjed a II. Pest Megyei Iparművészeti Tárlaton kiállított alkotások köre. A sokféle anyagból - kerámiából, textilből, üvegből, vasból, porcelánból, fából - készült műveknek kisebb része vállalja csak fel a funkcionális szerepet. Egyetlen ipari formatervezőn és egyetlen belsőépítészen kívül a famegmunkálókat és néhány üvegtervezőt foglalkoztat csak szinte kizárólagosan a funkcionális tárgytervezés és tárgyalkotás. A kerámia és a textil műfajainál pedig kiugróan magas az autonóm művek aránya a kerámiából s porcelánból készült használati tárgyak és a designeri textiltervezést dokumentáló textilanyagok jelenlétéhez viszonyítva. A keramikusok kiállított műveinél akár a figuratív, ábrázoló funkciót vállaló, akár az expresszív-organikus formálást megvalósító, akár a geometriai absztrakció formaköréhez kapcsolódó reliefeket vagy plasztikákat nézzük, a képzőművészeti orientáltság vállalása a legszembeszökőbb lényegi sajátosság, az egyéni stílusok sokfélesége mellett. Hasonló forma- és stíluspluralizmus jellemző a textil- és gobelintervezők autonóm alkotásaira is. Felbukkan a plasztikai kérdésfelvetés is a textilreliefeknél, a háromdimenziós objekteknél és a textilbábuknál is, de az alkotók többsége kétdimenziós textilekkel mutatkozik be. Természetelvű formálással ugyanúgy találkozunk műveik között, mint konstruktív-geometrikus szemlélettel vagy expresszív gyökerű organikus motiváltsággal. Miután ilyen nagy arányú a képzőművészeti orientáltságú alkotások köre a kerámia és a textil műfajában s ebben a két műfajban alkot a kiállító művészek kétharmada, el kell gondolkozni azon, hogy miképpen folytatható ez a négy évenként megrendezésre kerülő iparművészeti tárlatsorozat a jövőben. Ha ez a képzőművészet-centrikus szemlélet marad uralkodó a következő években is az iparművészek munkásságában, - márpedig nincs okunk feltételezni, hogy változik ez az immár több évtizedes tendencia - valószínű, hogy a következő tárlatot már nem az iparművészet jegyében, vagy nemcsak annak jegyében kell szervezni. Középpontba lehetne talán állítani a konkrét műfajokat, vagy az iparművészeti mellett hangsúlyozottan érvényesíteni a képzőművészeti és design vonatkozásokat. Azon is el kellene gondolkozni, hogy a szakmai megméretésre talán szerencsésebb lenne évenként más-más műfajnak lehetőséget adni s ez is biztosítaná a művészek számára azt a három-négy éves alkotói műhelymunkát, ami minimálisan szükséges egy periodikus tárlatsorozat sikeréhez. Az iparművészek alkotásainak egy része nem véletlenül nő túl itt is az iparművészet keretein. Egy olyan struktúramódosulás körvonalai bontakoztak ki ugyanis az utóbbi évtizedekben ebben a művészeti ágban, aminek megértéséhez túl kell lépni a műfaji kereteket és ágazati összefüggésben kell gondolkozni. A művészeti ágazatoknál csapódnak le ugyanis a műfaji problémák sarkított kiélezettségükben s a funkcióváltások gyökere is itt keresendő. Ezen a tárlaton is, mint a legtöbb csoportos iparművészeti kiállításon, ha a műfajoktól és a stiláris tendenciáktól eltekintünk, háromféle alkotás szerepel: iparművészeti tárgy, design terv vagy termék és képzőművészeti alkotás. Ezzel pedig az építészeten kívül mindegyik vizuális művészeti ágazat képviselve van. A képző-, ipar- és építőművészeten kívül napjainkra a design is differenciált belső struktúrával rendelkező művészeti ágazattá nőtte ki magát. Az iparművészetnek a művészeti ágazatokon belül kialakult jelenlegi bonyolult helyzetét így a képzőművészethez és a designhoz való viszonylatában kell vizsgálnunk. Az iparművészet funkció- és struktúraváltozásának gyökere ugyanis egyrészt a képzőművészethez való viszonyának módosulásában keresendő, másrészt pedig a designnal, mint új művészeti ággal kialakult kapcsolatát motiváló ellentétből érthető csak meg. Először a képzőművészettel kapcsolatos problémakör felé fordulunk. Az iparművészet és a képzőművészet közötti határok elmosódóban, eltűnőben vannak. Korábbi elszigetelt egymásmellettiségük napjainkra olyan összefonódottsággá vált, ahol kölcsönös áthatások bonyolult visszacsatolásos rendszere változtatta egymásra utalttá a két művészeti ágazatot. Kölcsönös megújulási lehetőséget jelentenek a különböző műfajok egymás számára hasznosítható tradíciói s a különböző anyagokban rejlő sajátos törvényszerűségeket kiaknázó eltérő alkotói metódusok is. Az iparművészet áttörési kísérleteinek kezdete a képzőművészet irányába a hatvanas évek végétől indult meg nálunk a kerámiánál, a hetvenes években a textil lett "nagykorú", majd a nyolcvanas években az üvegművészet teljesítette be azt a folyamatot, aminek következtében zárt műfajhatárokban már nem lehel tovább gondolkozni. Ahogyan a képzőművészeinél a festészet a tizes évektől kezdődően a kollázsokkal kilépett a táblakép kétdimenziós síkjából, majd a színes reliefekben való plasztikai megvalósulást igényelte, a kerámia-, a textil-, majd az üvegművészet funkcióváltása is a harmadik dimenzió jegyében zajlott le. Még a par excellence "kétdimenziós textil" műfaji megújulását is a tértextilek felé fordulás eredményezte s egy évtizedes plasztikai kalandozás után tért csak vissza tradicionális kétdimenziós textilsíkjához, de az autonóm önelvűséget és az izmusok nemzedékének analitikus szemléletét birtokolva már. A plasztikai problémákba mélyedéssel párhuzamosan szükségszerűen megkezdődött az iparművészeti ágazat egy részének a képzőművészeti ágazatba való asszimilálódásának folyamata is. Azoknak az iparművészeti műfajoknak ugyanis, amelyek a képzőművészetté válást célozták meg, kikerülhetetlenül meg kellett küzdeniük azokkal a problémákkal, amikkel a képzőművészet évtizedek óta birkózik. Ezek közül az egyik leglényegesebb az anyag- és a térkonstruálás megváltozott koncepciója volt. A táblakép plasztikai forradalmától a tárgyak antiművészeti kérdésfelvetésein át a négydimenziós eseményvilág tételezéséhez visz az út a képzőművészetben, azaz nemcsak a zárt műfajhatárok közötti gondolkodás lehetősége szűnik meg végérvényesen, hanem olyan antiművészeti kifejezésmódok is keletkeznek, amik a tárgyiasult műalkotásként való továbblétezésre sem tartanak igényt. A kerámia-, textil- és üvegművészetre e problémakomplexumból az inspirativ tényezőt a festészet és a plasztika közötti műfajhatárok oldódása jelentette. Ugyanis, ha a képzőművészeten belül cseppfolyóssá 4
