Schenk Lea (szerk.): II. Pest megyei Iparművészeti Tárlat. Szentendrei Képtár 1990. október 23 - 1991. január 15 (Szentendre, 1991)
válhatnak a műfajhatárok, miért ne fordulhatna elő ugyanez a képző- és iparművészet vonatkozásában is. (Ennek egyébként korábbi szórványos hagyományai is vannak: a textilművészetnél például a középkori miseruhák ábrázoló funkciójú plasztikai díszítéseire gondolhatunk, a kerámiánál pedig elég, ha felidézzük a 15. században élt Robbia család színes kerámia reliefjeit). Az iparművészeti műfajoknál így' az értékválságból fakadó belső megújulási igények és a képzőművészeti külső hatások interferenciájából az ábrázoló funkciójú plasztikai problémák felé való fordulás jött létre. Ugyanakkor nemcsak bizonyos képzőművészeti hatások fáziskéséses végigrezgéséről van itt szó csupán. Az iparművészeti műfajok keretében ugyanis intenzíven kutatni kezdik a sajátos anyagok belső törvényszerűségeinek megfelelő autonóm plasztikai megvalósulási lehetőségeket, ezt kutatva pedig nemcsak az egyes iparművészeti műfajok válnak autonóm képzőművészetivé, hanem a képzőművészeti műfajok bizonyos szempontú gazdagodása is bekövetkezik. Azzal tehát, hogy kerámiával, üveggel és textilanyagokkal is meghódítják az autonóm plasztikai univerzumot, nemcsak az ezekben az anyagokban szunnyadó, még fel nem ismert lehetőségeket bontakoztatják ki, hanem egy olyan kettős irányú folyamatot is elindítanak, ami nemcsak az iparművészeti műfajokat gazdagítja, hanem visszahat a befogadó képzőművészeti műfaj-halmazokra is új kérdésfelvetésekre ösztönzően. A harmadik dimenzió képzőművészeti orientáltságú meghódítása és az autonóm műfajjá válás ugyanakkor olyan továbbgyűrűző belső szemléleti változást is elindít az iparművészeti műfajokban, ami eleinte csak a plasztikához való átpártolásban mutatkozik meg, később azonban lehetővé teszi a legkülönbözőbb kortárs képzőművészeti műfajokhoz való kapcsolódást is. Az iparművészet azonban nem elsősorban a képzőművészet felé fordulásért adta fel az egyedi előállítású, egyéni stílusú használati tárgyak alkotói programjának kizárólagosságát. A képzőművészet felé való orientálódás az értékválsággal küszködő iparművészet számára inkább következmény volt. Következménye lett annak, hogy a kézműves programot az iparművészet tulajdonképpen bizonyos mértékig feladni kényszerült. A design determináló ereje ugyanis - áldásaival, problémáival és ipari háttérapparátusával együtt - versenyképtelenné tette saját produktumaival szemben a kézműves előállítású használati tárgyakat és ezzel egészen szűk körbe szorította vissza a kézműves tevékenységet. Az iparművészeti funkcióváltásban így elsősorban a design a hozzákapcsolódó háttéripari mechanizmussal a determináló tényező. Az iparművészetnek két irányból koordinált kényszerpályáját így a "designná lenni nem akarás" és a "képzőművészetté válni tudás" motiválja. Úgy tud képzőművészetté válni, hogy kikerüli az anliművészeti problematikát, aminek vállalása az értékválságban lévő iparművészet számára nemcsak önmegtagadó gesztus lenne, hanem önmaga teljes felszámolását jelentené ebben a szituációban. Az iparművészeti struktúramődosító folyamat még korántsem zárult le. Kis mértékben megmaradt a tradicionális funkció vállalása is, azaz az egyéni karakterű használati és dísztárgyak alkotása - olyan mértékben, ahogyan azt a piaci kereslet meghatározza, lehetővé teszi. Az iparművészet így az egyik legrugalmasabb vizuális ágazati formációvá nőtte ki magát napjainkra, mivel több évtizedes folyamat eredményeképpen nyitottá tudott válni a képzőművészeti kérdéskör irányába. Ezzel egy másik művészeti ágazatba is átmentette válsághelyzetben lévő "iparművészeti önmagát", s egyúttal az antiművészeti problematikával küszködő képzőművészet műfajhatárait még tovább tágította s hihetetlen anyagszereteten, szinte "mágikus anyagtiszteleten" alapuló formálásmódokkal gazdagította a "társ-ágazat" egészét. Ugyanakkor ebben a szituációban az iparművészek egy része alkotói programjában is rugalmassá vált és több művészeti ág elvárásainak is meg tud felelni. Nem elégszik meg többé a "specialista-művész" típus-szerepével. Funkcionális iparművészeti tárgyat is alkot vagy tervez, de emellett igényt tart az öntörvényű formaalkotásra is, arra, hogy speciális technikával bontakoztassa ki a sajátos anyagaiban rejlő s csak abban rejlő, csak abból kibontható vizuális formatartalmakat. Az univerzális alkotni tudással pedig művészi választási szabadsága is gazdagodik s egyre szélesebb spektrumúvá válik. Schenk Lea 5
