Molnárné Hajdú Margit: Vezető a Nagytarcsai Falumúzeum kiállításaihoz (Szentendre, 1977)

A kukoricát a kézi morzsoló segítségével morzsolták le a csutkáról.

Az 1950-es évekig sok parasztháznál az asszonyok sütötték a kenyeret. A sütés a kemencében történt. A teknő ben elkészítették a kovászt. Ezt le kellett takarni a kenyeres ruhával vagy az abrosszal. Hogy a ruha bele ne ragadjon a növekvő, dagadó, kelő maszszába, a kovászfát (keresztfa) tették keresztül a teknőn.

A megkelt kovásszal dagasztották a lisztet a teknőben kenyértésztává. Ha a teknőben ez duplájára kelt, darabokra osztották, gömbölyűre formálták, és a kenyeres ruhával kibélelt szakajtóba helyezték. Betakarták, újra kelesztették.

Amíg a kenyér kelt, gallyal, csutkával fűtötték a kemencét. A szénvonót a parázs szétterítésére, — majd ha a kemence elég forró volt — a parázs kihúzására, azaz, a kemence fenekének tisztítására használták.

A sütőlapáton „vetették be” a kenyeret a kemencébe.

A megsült, megszegett kenyeret Nagy tárcsán szalmából font tálcán tartották a lakószoba asztalának sarkán, szőttes kenyeres ruhával letakarva.

A faluban kevés jóvízű kút volt. Mivel a családoknak messziről kellett hordaniuk a vizet, könnyítésképp a vállukra tett vízhordórúdra akasztották a két vizeskupát.

Az élelem megtermelése, betakarítása mellett a paraszti életnek fontos része volt a fehérnemű, az ágy- és asztalnemű „megtermelése” is. A férfi és női alsóneműt, a szalmazsákot, a lepedőt, az abroszt, a kenyeres ruhát, a batyu hordásához használt „hamvast”-t (140X140 cm-es terítő) a kenderből maguk készítették.

A kendert kinyűtték, a patakban áztatták, taposták, szárították, majd a tiíóval megtörték. A gerebennel (kenderfésű) kifésülték, azaz a szöszt (finom kenderrostszál) a pozdorjától (a kender szárának durva, kemény része darabokra töredezve) megtisztították.

A gereben vasfogai közé akadt finomabb szál a szösz, az alja kender, a fogak között a csepű. A pozdorja java a kóc. A pozdorja silányabb részéből ken22