Molnárné Hajdú Margit: Vezető a Nagytarcsai Falumúzeum kiállításaihoz (Szentendre, 1977)

derkötelet fontak, vagy zsákokhoz való fonalat készítettek.

A kender további feldolgozása a kézirokka, „praszlica”, vagy guzsaly segítségével folytatódott. Ezzel az eszközzel fonták a lányok a kifésült kendert fonallá. A fonás a fonóházakban történt az 1920-as évekig.

A megtisztíott, megtépett kendert a guzsalyfejre kötötték. Hogy szét ne essen, nemzetiszínü vagy hímzett szalaggal körülcsavarták. Ebből húzták, pödörték a fonalat. Balkéz felől maga alá tette a lány a guzsaly talpát, vagyis ráült. A jobb kezébe fogta az orsót,

Guzsalytalp, kézirokka talpa

amelyhez már hozzáerősítette a kezdőszálat. Az orsóval húzta és sodorta a balkézzel a csomóból húzott, megnyálazott fonalat. Ha a fonál annyira hosszú volt már, hogy a jobbkéz nem tudta tovább húzni, akkor nagyobb lendülettel csavarta az orsót, hogy a szárára rátekeredjék. Ha tele volt az orsó, elszakították a fonalat és újat kezdtek. Az orsóról a motollára „motovilla” hajtották fel, hogy a kezüket el ne vágja a kemény szál, bodzafa csövecskén húzták keresztül.

A motollával mérték is a kendercérnát. Ez az eszköz ugyanis, vagy 1 méter, vagy egy rőf hosszúságú. Egy méter vászon szövéséhez 3 ezer méter fonóira van szükség.

A megfont fonalat a szövés előtt még tisztítják, puhítják. E célból hamulúgban szapulják, mosójával sulykolják. A szapulás, többszöri mosás, fagyasztás, kiverés után a fonal fehéres lett. E sok munkát igénylő előkészítés után lehet gombolyítani. Vagy kőgombolyagot (kerek gombolyag) készítenek, (ebből lesz

23