Molnárné Hajdú Margit: Vezető a Nagytarcsai Falumúzeum kiállításaihoz (Szentendre, 1977)
magtól, polyvától. Nevét onnan kapta, hogy a vele dolgozó rugdosta a görbe fogakkal felemelt töreket, hogy a mag visszahulljon a földre. Ezután csak a mag és a pelyva maradt a szérűn. Ez utóbbit a polyvahúzó gereblyével választották el a magtól. Ezután összesöpörték a gabonát. A még mindig benne levő szemetet rostálással, szeleléssel távolították el. A nyári és őszi munkák során az állatok eleségéről is gondoskodni kellett. A lekaszált, megszárított szénát otthon kazlakba rakták. Etetés előtt a kazalból a szénahúzó „vonyigó”-val húztak ki egy-egy ölre valót. A lucernakazalból rendszerint a kazalvágóval Kazalvágó vágtak. Ha marharépát etettek, azt a répavágó „S”-sei ütögetve ládában darabolták fel. A mezei rágcsálók ellen is sajátkészítésű eszközökkel védekeztek. Ezek közül való az itt látható ürgefogó csapda. Az ősszel betakarított káposztát 50-100 literes káposztáshordóban savanyították. Ezt a hordó tetejére fektetett káposztagyalun gyalulták le. Az itt bemutatott gyalu 1846-ból való, helyi parasztember készítette. A begyűjtött szárazbabot, borsót az udvaron vagy a szérűn szétterítve cséphadaróval verték ki. A kihullott magot rostával tisztították. 21 Ürgefogó
