Novák László Ferenc szerk.: Tradicionális kereskedelem és migráció az Alföldön (Az Arany János Múzeum Közleményei 11. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Nagykőrös, 2008)

MŰVELTSÉGI ELEMEK VÁNDORLÁSA - KEMÉNYFI RÓBERT: Térbeli mozgáspályák, migrációs vallási jelenségek geográfiai vizsgálata

a legkarakterisztikusabbak? A másik szál pedig, a „Miért?" kérdése, azaz miért zajlottak le újra és újra hatalmas változások a vallásföldrajzi gondolkodásban? Az első kérdés megválaszolásához elegendő végigtekinteni a vallásföldrajz kutatástörténetét (fő pontokban: elterjedéstan, a vallás környezetalakító hatása, a környezet vallásgyakorlást formáló befolyása). A második kérdésre nehezebb választ adni, a tudományág történetének feldolgozói nem értenek szinte semmiben sem ezen a téren egyet. A vélemény különbségek abból adódnak, hogy ki milyen irányból közelít a vallásföldrajzhoz. Mást tart fontosnak a teológus, mást a filozófus és mást a néprajzkutató. A geográfia vallási szálának európai története annak függvényében értelmezhető, hogy milyen kapcsolatban volt a teológiai gondolkodással: 1. A tudományág formálódásának időszakában a teológián belül értelmezték (Kant előtti idő) a vallásföldrajzot. A tudományok feladata ekkor, hogy minden élő tudóst primum inter, azaz közvetlenül Istenhez irányítsanak. Bár a földrajzi térképek az Isten által teremtett világ felszínét be tudják mutatni, ám nem adnak kulcsot az isteni gondviseléshez. De mégis, a térképekkel, jóllehet különleges módon, szemléltethető az isteni világmindenség. A (vallás-) földrajz tehát nem más, mint a kinyilatkozások látható oldala. A geográfia vallási ágának tehát a kereszténység szülőhelyének, Palesztinának (Biblia földrajza) és Krisztus követőinek térbeli elterjedését kell alapvetően vizsgálnia, mert ebben mutatkozik meg a kinyilatkozás ereje, (azaz mekkora területen hat) az isteni gondviselés. Ebben az időszakban jelenik meg tehát a vallás (kereszténység) „térbeli leképzésének" - a vallási térképeknek - igénye. 2. A felvilágosodás óriási szellemi fordulatának eredményeként a materializmus jegyében a vallást már nem közegének, hanem vizsgálati tárgyának tekintette a tárgyától most már „tudományos távolságot" tartani igyekvő geográfia. A huszadik század fordulójára annyira sikerült eltávolodni az emberi szellem térbefolyásoló szerepétől, hogy a vallásföldrajzot is áthatja a szélsőséges természeti determinizmus, azaz a vallásokat alapjaiban határozza meg a természeti környezet: „A felvilágosodás utáni földrajztudományban, mely a hangsúlyt a jelenségek megfigyelhető, megszámlálható és mérhető tartományaira helyezte, nem volt helye a spirituális dimenziónak. [...] Úgy tűnik, az inga túlságosan átlendült a másik oldalra és az ún. »modern földrajztudomány «az embereket és motivációikat illetően olyan feltételezéseken alapul, mely nem biztosít teret a természetfeletti, a szembetűnően irracionális jelenségeknek, vagy a hiedelemrendszerek normatív hatásának. Vannak jelei az egyensúly helyreállítására tett kísérleteknek. Ezek