Novák László Ferenc szerk.: Tradicionális kereskedelem és migráció az Alföldön (Az Arany János Múzeum Közleményei 11. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Nagykőrös, 2008)
MIGRÁCIÓ AZ ALFÖLDÖN - KÜRTI LÁSZLÓ: Település, betelepítés, migráció, kivándorlás betelepítés
Azonban ez a tény arra is felhívja a figyelmet, hogy az évszázadokon keresztül érintetlenül megmaradt, és változatlan körülmények között dolgozó parasztfalut ma már másként kell értelmeznünk mint korábban. Nem tartható tehát az a nézet, miszerint a hagyományőrző, stabil parasztközösségek és eldugott falvak érintetlenül, és teljesen önellátó módon tudtak megmaradni a folytonosan változó európai gazdaságban. Ezt azoknak a kutatóknak (köztük például Oscar Handlinnak) köszönhetjük, aki Írországtól Oroszországig a paraszti kultúra áthatolhatatlan egységét és változatlanságát hirdették. Azonban dán, svéd, francia, norvég kutatók kimutatták annak nyomait, hogy már jóval a 19. század előtt is ismert volt az európai belső migráció, sőt az európai agáripari társadalmi fejlődésnek elengedhetetlen része volt. Példa erre a németajkúak vándorlása: 1818 és 1828 között mintegy 250,000 német költözött Dél-Oroszországba, amikor ugyanebben az évtizedben mintegy 10,000 vándorolt ki Amerikába. Hasonlóan figyelemre méltó az a tény, hogy a Nagy Éhség előtt sokkal több ír hagyta el Írországot, és költözött NagyBritanniába, mint Amerikába. 16 Az USA-ban az 1950-es évekig a beolvadás-elmélet (melting-pot) tartotta magát uralkodó irányzatként, majd az 70-es évektől az elkülönült identitás megtartása, vagy annak felélesztése (unmeltable ethnics) vált mérvadóvá. Természetesen ez azt is jelentette, hogy a társadalomtudományok pontosan reagáltak a társadalmi mozgalmakra, és vica versa: egyes tudományos irányzatok képesek voltak ráhatással lenni bizonyos csoportok identitáskereső mozgalmaira. Erre legfrappánsabb példa az Amerikai Indián Mozgalom, az afrikai-amerikai identitás kreálása, de az európai etnikumok kultúrájának feléledése is. Ez utóbbira jó példa a kanadai-ruszin kutató (Paul Magocsi) szerepe, aki mintegy három évtizednyi munkásságával nagyban hozzájárult ahhoz, hogy egy új ruszin identitás létrejöhessen úgy az újvilágban, mint az óhazában egyaránt. Tudomány-történetileg ezért nem mindegy az, hogy a kutatók hogyan helyezik el magukat, mivel a helyi (ön)tudat, a helyi hagyományok felélesztésekor nagy szerep juthat nekik. A XIX-XX. századi asszimilációs folyamat jól megfigyelhető az egyes etnikai csoportok számában bekövetkezett változásokkal. Ez ma pont a romákkal történik meg, amikor a mi-tudattal behatárolt etnikai tudatazonosság a külső, többségi társadalommal szemben egyre jobban felszívódik, és helyette egy asszimilált, már-már eltűnő félben lévő fél-roma azonosság lép a helyébe. Ennek következménye az, hogy a roma lakosság létszáma a statisztikák szerint - ott, ahol saját maguk definíciója szerint kell azonosságukat meghatározniuk - egyre jobban csökken. Kétségtelen, hogy a kultúra szintjén a homogenitás igen erős, az a tendencia, amit a tömegkultúra és a populáris kultúra szintjén a többségi és kisebbségi társadalom elfogad, és magáénak vall. Mivel az önazonosság két vagy több síkon is folyhat egyszerre 16 Jones, 1960: 100-101.
