Novák László Ferenc szerk.: Tradicionális kereskedelem és migráció az Alföldön (Az Arany János Múzeum Közleményei 11. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Nagykőrös, 2008)
MIGRÁCIÓ AZ ALFÖLDÖN - KÜRTI LÁSZLÓ: Település, betelepítés, migráció, kivándorlás betelepítés
az országban, és megdöbbentő adatokat találtak: 1,2 millió „idegen" munkás dolgozott, többségük olasz (440,000) és belga (287,000), de voltak jócskán németek, spanyolok és portugálok is. Németország - már akkor is - jelentős felvevő piacot biztosított a vándorló munkaerőnek: 1850 és 1900 között mintegy 300,000 svéd „vendégmunkás"-nak adott megélhetést, de nem volt ez másként a kelet-közép-európai térség lakóival kapcsolatban sem. Egy krakkói kimutatás szerint 1907-ben a galíciai vidék szinte elnéptelenedett: Szászország, Dánia, és Amerika szívta fel a népfelesleget, de jutott bőven Budapestnek is. A munkaerő vándorlás, míg a két világháború között stagnált, vagy csökkent, addig a huszadik század második felében újból felgyorsult: az 1970-es években az iparilag fejlett nyugat-európai országok ipari munkásainak 9-11 százaléka már külföldi vendégmunkás. Míg Franciaországban csak 9, addig Svájcban ez elérte a 25 százalékot. 7 Az USA-ban a mexikói és a Közép-Amerikái szigetvilág bevándorolt tömegei a nagyvárosokat egyre jobban felduzzasztottak. A munkaerő vándorlás, úgy a kibocsátó, mint a befogadó ország részéről más és más megítélés alá esett. A befogadó országokban először pozitív jelek mutatkoztak: a külföldi munkaerő jónak bizonyult, mivel sokan képzettek voltak, akik nem, azok kompenzációként minden munkalehetőséget felvállaltak a megélhetésért. A bevándorló munkások többet dolgoztak és alacsonyabb bérért, mint a hazaiak. A hazai munkaerőnek ez jól jött, mert ők most már másra koncentrálhattak: új munkahelyekre, tanulásra, szórakozásra. Mivel a vendégmunkásoknak biztos keresetük volt, ezért jelentőségüket, mint vásárlóerő sem szabad lebecsülni. Az etnikai enklávék csekély problémát jelentettek a vándorlás első korszakában, hiszen a migránsok csak addig tartózkodtak az elszigetelt negyedekben, ameddig a munka tartott, és amint tehették haza tértek. A kibocsátó országok is előnyt élveztek a vendégmunkás életmódból, mivel a külföldi munkalehetőség a népfelesleg egy részét felszippantotta, ezáltal is csökkentve a vidéki munkanélküliséget. A vendégmunkásokat foglalkoztató ipar természetesen meghatározta azt, hogy a vendégmunkások többsége férfi volt. Jó példa erre az 1970-es évektől robbanásszerűen feltörő Arab olajállamok felvevő piaca, ahol az olajiparban dolgozók többsége pakisztáni, afgán, indonéziai, maláj (főként muszlim) férfi volt. Nem volt ez másként a XIX. század végi Karib-szigeteken, ahol az ültetvényekre csak kínai férfi munkaerőt alkalmaztak, vagy Sri Lankán (a volt Ceylon), ahol a tea- és kávéültetvényeken egymillió dél-indiai férfi vendégmunkás dolgozott. 8 Közép-és Dél-Amerika rabszolgamunkásait felváltotta a szabad bérmunkás, akik Ázsiából és Európából jöttek. De jó példa erre a tömeges férfi bérmunka-kivándorlásra Portugália is: a XIX. században mintegy hétmillió portugál élt a világ különböző részein (többségük Bra7 Piore, 1980: 1. 8 Sassen-Koob, 1983: 177-179.
