Novák László Ferenc szerk.: Tradicionális kereskedelem és migráció az Alföldön (Az Arany János Múzeum Közleményei 11. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Nagykőrös, 2008)

MIGRÁCIÓ AZ ALFÖLDÖN - GECSE ANNABELLA: A migráció XX. századi változatai és következményei egy gömöri falu életében

sek szerint a falubeliek nem örültek már odaköltözésüknek sem, bár nyílt konf­liktusra soha nem került sor. Talán nevezhetjük lélektani hadviselésnek a velük szemben tanúsított nem nyíltan ellenséges, nem támadó, nem beavatkozó, „csak" távolságtartó, kikerülő magatartását - az „itthon vagyunk" minden előnyének al­kalmazását az „idegenben vagyunk" minden hátrányát egyébként is elszenvedők­kel szemben. Állításom mellett szól az, hogy a szlovák családok után pár évvel szintén a pusztára költöző medvesaljai családokat a falu befogadta. Gazdaságilag azért nem jelentettek gondot sem, kihívást sem a falu számára, mert hasonló környezetből, csaknem azonos gazdálkodói tapasztalatokkal költöztek Baracára. Családjaikban sok fiú született, akik a gazdaság munkaerejét és egyben sikerének garanciáját je­lentették. Már amiatt is pozitívabb kép alakult ki róluk, hogy a szlovákokkal el­lentétben nem azzal kezdték a gazdálkodást, hogy (az abban az időben Baracán is uralkodó földszaporító törekvésnek ellenszegülve) feldarabolták a földet, hanem közösen művelték, szinte nagycsaládi keretek között. 17 El- és befogadásuknak két megragadható, konkrét jele van. Az egyik az, hogy mind a négy fiú „beköltözött a pusztáról", tehát a faluban, önállóan vásárolt telket és épített házat, bizonyítva ezzel, hogy az okos gazdálkodásnak pénzben, anyagiakban mérhető eredménye is van. A másik biztos jel pedig az, hogy mindannyian baracai lányt vettek fele­ségül. Végeredményben tehát nem jelenthetjük ki Baracáról, mint közösségről, hogy minden idegennel szemben elutasító és tartózkodó volt. Azoknak az „idegenek­nek", akik követhető, ellenőrizhető és hitelesnek számító módon, saját erőből keresték a helyüket, megadták az esélyt, hogy megtalálják azt. A lakosság összeté­telét, a rokoni szálakkal többszörösen átszőtt falusi társadalmat tekintve megjele­nésük egyfajta „vérfrissítésként" is felfogható. Azoknak azonban, akik ismeretlen, nem nyomon követhető, ennélfogva inkább negatív (és mint a későbbiekben kide­rült, a falu megítélése szerint a falunak ártó) megfontolásból, célból jelentek meg, soha nem adtak helyet - a saját világukban. Mellettük éltek tehát, de nem velük, és erre a kiközösítésre többségük el- vagy visszaköltözéssel válaszolt, míg a hosz­szabb ideig maradók ismét állami támogatással kaptak, a falu megítélése szerint ismét negatív szerepet. 17 A nagycsaládi keretet nem a néprajzi szakirodalomban elsődleges jelentésében hasz­nálom, ugyanis ebben a családban még nem voltak olyan korúak a gyerekek, hogy házastársukat is odavitték volna, csupán a legnagyobb fiú nősült oda, 1946-ban. Ő odavitte feleségét, de a többiekről és a családról sem derülhetett ki, folytatódott vol­na-e ez a tendencia, mert a szövetkezetesítés átalakította a „természetes" viszonyokat. Csupán annyiban volt nagycsaládi a gazdálkodásuk, hogy a családfő négy fiát irányí­totta, tehát a család csupán létszámában volt nagyobb az akkori baracai modellérté­kűnél.

Next

/
Thumbnails
Contents