Novák László Ferenc szerk.: Tradicionális kereskedelem és migráció az Alföldön (Az Arany János Múzeum Közleményei 11. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Nagykőrös, 2008)

MIGRÁCIÓ AZ ALFÖLDÖN - GECSE ANNABELLA: A migráció XX. századi változatai és következményei egy gömöri falu életében

sek szerint a falubeliek nem örültek már odaköltözésüknek sem, bár nyílt konfliktusra soha nem került sor. Talán nevezhetjük lélektani hadviselésnek a velük szemben tanúsított nem nyíltan ellenséges, nem támadó, nem beavatkozó, „csak" távolságtartó, kikerülő magatartását - az „itthon vagyunk" minden előnyének alkalmazását az „idegenben vagyunk" minden hátrányát egyébként is elszenvedőkkel szemben. Állításom mellett szól az, hogy a szlovák családok után pár évvel szintén a pusztára költöző medvesaljai családokat a falu befogadta. Gazdaságilag azért nem jelentettek gondot sem, kihívást sem a falu számára, mert hasonló környezetből, csaknem azonos gazdálkodói tapasztalatokkal költöztek Baracára. Családjaikban sok fiú született, akik a gazdaság munkaerejét és egyben sikerének garanciáját jelentették. Már amiatt is pozitívabb kép alakult ki róluk, hogy a szlovákokkal ellentétben nem azzal kezdték a gazdálkodást, hogy (az abban az időben Baracán is uralkodó földszaporító törekvésnek ellenszegülve) feldarabolták a földet, hanem közösen művelték, szinte nagycsaládi keretek között.

17 El- és befogadásuknak két megragadható, konkrét jele van. Az egyik az, hogy mind a négy fiú „beköltözött a pusztáról", tehát a faluban, önállóan vásárolt telket és épített házat, bizonyítva ezzel, hogy az okos gazdálkodásnak pénzben, anyagiakban mérhető eredménye is van. A másik biztos jel pedig az, hogy mindannyian baracai lányt vettek feleségül. Végeredményben tehát nem jelenthetjük ki Baracáról, mint közösségről, hogy minden idegennel szemben elutasító és tartózkodó volt. Azoknak az „idegeneknek", akik követhető, ellenőrizhető és hitelesnek számító módon, saját erőből keresték a helyüket, megadták az esélyt, hogy megtalálják azt. A lakosság összetételét, a rokoni szálakkal többszörösen átszőtt falusi társadalmat tekintve megjelenésük egyfajta „vérfrissítésként" is felfogható. Azoknak azonban, akik ismeretlen, nem nyomon követhető, ennélfogva inkább negatív (és mint a későbbiekben kiderült, a falu megítélése szerint a falunak ártó) megfontolásból, célból jelentek meg, soha nem adtak helyet - a saját világukban. Mellettük éltek tehát, de nem velük, és erre a kiközösítésre többségük el- vagy visszaköltözéssel válaszolt, míg a hoszszabb ideig maradók ismét állami támogatással kaptak, a falu megítélése szerint ismét negatív szerepet. 17 A nagycsaládi keretet nem a néprajzi szakirodalomban elsődleges jelentésében használom, ugyanis ebben a családban még nem voltak olyan korúak a gyerekek, hogy házastársukat is odavitték volna, csupán a legnagyobb fiú nősült oda, 1946-ban. Ő odavitte feleségét, de a többiekről és a családról sem derülhetett ki, folytatódott volna-e ez a tendencia, mert a szövetkezetesítés átalakította a „természetes" viszonyokat. Csupán annyiban volt nagycsaládi a gazdálkodásuk, hogy a családfő négy fiát irányította, tehát a család csupán létszámában volt nagyobb az akkori baracai modellértékűnél.