Novák László Ferenc szerk.: Tradicionális kereskedelem és migráció az Alföldön (Az Arany János Múzeum Közleményei 11. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Nagykőrös, 2008)
MIGRÁCIÓ AZ ALFÖLDÖN - KUGLER JÓZSEF: A békés-csanádi szlovákok önkéntes második világháború utáni migrációja, és ennek napjainkig tartó hatása 1945-1948
ben (Pitvaros, Nagybánhegyes, Csanádalberti) volt erősebb, ahol is a szlovákok háromnegyede-négyötöde fejezte ki az irányú szándékát, hogy csehszlovák állampolgárrá váljon. A magukat már magyarnak valló szlovák gyökerű áttelepülők főként Kondoroson és Csabacsüdön éltek. A második világháború utáni években a cseh és szlovák politikusok az akkori mintegy hétszáz ezres felvidéki magyarságnak a szülőföldjéről történő eltávolítását szerették volna véghez vinni. Céljuk elérése érdekében egyrészt a háború utáni hónapokban tömeges méreteket öltött a felvidéki (szlovákiai) őslakos és főként az 1938 után beköltözött magyaroknak a trianoni országterületre történő kiutasítása. 1945 nyarán és őszén pedig kezdetét vette az ún. Szudéta-vidékre történő deportálás első hulláma is. De előszeretettel alkalmazták a reszlovakizáció intézményesítését is, aminek során a helyi hatóságok biztatására több mint háromszázezer felvidéki magyar kérte szlovákként történő regisztrálását, így remélve állampolgári jogainak visszaadását és szülőföldjén való maradását. Az akkori hivatalos szlovák politikai elit felfogása szerint ugyanis a Csehszlovák Állam területén élő magyarok többsége elmagyarosodott szlovák, akiknek lehetőséget kell adni arra, hogy visszatérjenek „eredeti" nemzetiségükhöz. 20 A magyarságához, nemzeti identitásához továbbra is következetesen ragaszkodó családok közül (mintegy 350 ezer személy) választották ki a csehszlovák hatóságok a lakosságcsere keretében, illetve háborús bűnösként egyoldalúan Magyarországra telepítendőket. Az átköltöztetések elvét és menetrendjét a csehszlovák fél dolgozta ki, mivel a kicserélendő népesség települési, foglalkozási és vagyoni adatainak nyilvántartása egyaránt a kezében volt. 1946 nyarán-őszén készítették el a Szlovák Telepítési Hivatal szakemberei az áttelepülő magyarországi szlovákok képviselőinek bevonásával az ún. ingatlancsere-névjegyzékeket vagy ikresítési íveket. Ezek az ívek a Csehszlovák Áttelepítési Bizottság (CSÁB) magyarországi körzetei, - amelyek jelentősen különböztek a trianoni országterület közigazgatási beosztásától, - és a szlovákiai telepítési körzetek (járások) között teremtettek kapcsolatot. A telepítési körzetek döntő hányadát Szlovákia déli, Pozsonytól Ipolyságig húzódó, néhol 40-60 km széles, kifejezetten magyar lakosságú területsáv]ában jelölték ki, mivel elsődleges céljuk e vidék etnikai összetételének radikális megváltoztatása volt. Igyekeztek továbbá a szlovákiai szakemberek a Magyarországról, így a Békésből és Csanádból érkező repatriánsok, különösen a parasztcsaládok érdekeit messzemenően figyelembe venni. Ezért a magyarországihoz többé-kevésbé hasonló természeti/éghajlati és településadottságokkal rendelkező kisalföldi (dél- szlovákiai) térségben (településeken) jelölték ki új lakóhelyüket (3. ábra). 21 A településhálózat, a gazdálkodási hagyományok, az éghajlati és talaj adottságok 20 VADKERTY Katalin, 1993. 63-97. 21 3. ábra. Forrás: KUGLER József, 2000. 223.
