Novák László Ferenc szerk.: Tradicionális kereskedelem és migráció az Alföldön (Az Arany János Múzeum Közleményei 11. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Nagykőrös, 2008)

MIGRÁCIÓ AZ ALFÖLDÖN - KUGLER JÓZSEF: A békés-csanádi szlovákok önkéntes második világháború utáni migrációja, és ennek napjainkig tartó hatása 1945-1948

azonban számos vonatkozásban eltértek a két Kárpát-medencei térségben. A dél­kelet-alföldi szlovákok jelentős része ugyanis a népes, jelentős tanyavilággal is rendelkező mezővárosokban élt, ilyen típusú települések azonban a Duna menti al­földön csaknem ismeretlen voltak. Mindössze a csallóközi és mátyusföldi határral egyaránt rendelkező Guta tekinthető ilyen típusú településnek. A délkelet-alföldi­nél sűrűbb településhálózat gerincét a Duna menti-alföldön a kis- és középfalvak alkották, a térségi központot jelentő kisvárosokkal együtt. Az 1945 tavaszán új­ból csehszlovák fennhatóság alá került kisalföldi települések földbirtokviszonyai sem voltak sokkal kedvezőbbek az említett alföldi térségekénél. A közeli piacok (Bécs, Pozsony, Cseh- és Morvaország) azonban elősegítették a belterjes gazdál­kodás (zöldség, gyümölcs, tej, cukorrépa) térhódítását, ami lehetővé tette, hogy a néhány kat. holdon gazdálkodó kisparaszti családok is megfelelő jövedelemhez jussanak. A békéscsabai kitelepülőket sem tudták egyebek mellett egyetlen hely­ségben elhelyezni, ezért számukra Érsekújvárt és Komáromot, valamint a kör­nyékbeli falvakat jelölték ki lakóhelyül. Az egy településről származókat tehát lehetőség szerint igyekeztek egymáshoz közeli falvakban, városokban elhelyezni. A délkelet-alföldi repatriánsok közül a tótkomlósiakat és a környékbelieket (Pit­varos, Csanádalberti) Galánta és Szene környékére, a budapest-pozsonyi vasúti fővonal menti és közeli községekbe irányították. A szarvasi és környékbeli szlová­kok pedig a Garam menti településeken (Zselíz, Csata) kaptak csereingatlant. A már idézett ikresítési ívek egy-egy darabja 30-32 áttelepítésre kijelölt felvi­déki magyar, és ugyanannyi önként távozni szándékozó magyarországi szlovák család személyi és ingatlanvagyoni adatait tartalmazta. Felsorolva a családtagok neveit, születési évét, foglalkozását, a hátramaradó mezőgazdasági ingatlanok te­rületét, a lakóháznak a család által birtokolt hányadát. 22 Általában jellemző a név­jegyzékekre, hogy a „szlovákiai oldal", vagyis a kijelölt magyar családok több ingatlant birtokoltak, mint magyarországi „ikerpárjaik". A magyarországi radiká­lis földreformnak is köszönhető, hogy az átköltözésre vállalkozó földműves csa­ládok egy része „ikresíthetővé" vált, azaz legalább minimális ingatlanvagyonnal (legalább fél ház, tanya, illetve 2-3 kat. hold termőföld) rendelkeztek. A vagyon­talanokat vagy a csekély gazdasági erőforrásokkal rendelkező elköltözni vágyó­kat pedig a Csehszlovák Állam egyoldalúan fogadta be, őket a hatóságok már 1946 őszétől a Szudéta-vidékre irányították. A szlovák telepítési szakemberek tehát az általuk kicserélendőnek javasolt gazdasági egységeket (családokat) állították egy­más mellé. Az ún. telepítési övezetbe eső községekben, városokban elsősorban azokat a gazdasági egységeket jelölték ki áttelepülésre, amelyek önálló lakóház­zal, megfelelő nagyságú mezőgazdasági ingatlannal rendelkezetek, vagyis helyi a közösségekből a reszlovakizációnak ellenálló, magyarsága mellett következe­22 KUGLER József, 2000. 84-89.

Next

/
Thumbnails
Contents