Novák László Ferenc szerk.: Tradicionális kereskedelem és migráció az Alföldön (Az Arany János Múzeum Közleményei 11. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Nagykőrös, 2008)
MIGRÁCIÓ AZ ALFÖLDÖN - HALÁSZ PÉTER: Székelyek migrációja Moldvában
Elsősorban Onyest, Mojnest, Kománfalva, Németvásár térsége vonzotta a földjüktől megfosztott csángókat, s a nagy városok (Bakó, Onyest, Román, Németvásár és mások), valamint a Békás-szorosban megkezdett vízi erőmű építkezései nyújtottak kereseti lehetőséget. A gazdaságpolitika további deformálódása újabb és újabb, jórészt haszontalan építkezést gerjesztett, az értelmetlen kollektivizálásból megélni nem tudó magyar - és természetes román - parasztok, pedig menekültek a falvakból és keresték a kenyerüket. Ez a belső migrációs jelenség azonban csak ideig-óráig vette fel a moldvai falvak, azon belől a csángómagyarok munkaerő- illetve népfölöslegét. Már az 1960-1970-es években számottevő volt a Közel-Keletre, elsősorban Izraelbe, Törökországba valamint az Algériába irányuló vendégmunkásság, ami azonban még véletlenül sem jelentett kitelepedést, kizárólag a kedvezőbb kereseti lehetőségek mozgatták ezeket az embereket. A túlnépesedés kiváltotta feszültségeket a belső migrációval egyre nehezebben tudták levezetni, és a csángók különösen megsínylették ezeket az állapotokat, mert az anyanyelvű oktatás hiányában román társaikhoz képest kevesebben szerezhettek akár csak szakmunkás-képzést is, ami korlátozta munkavállalási lehetőségeiket. Pedig azok, akik a maguk emberségéből megfelelő tudásra tettek szert, keresett és megbecsült ácsokká, kőművesekké váltak mindenfelé. 15 Munkalehetőség szempontjából a moldvai csángómagyarok csak az 1970-es években kezdték tömegesebben fölfedezni maguknak a Székelyföldet. A megkésettségnek egyrészt az volt az oka, hogy a román gazdaságpolitika Erdélyben, de különösen a II. világháború után újra megszállt Székelyföldön csaknem két évtizeden keresztül „elhanyagolta" az iparfejlesztést. Ezért a kollektivizálás elől menekülő székelyek is Ó-Románia nagy, ipari építkezésein találtak maguknak megélhetési lehetőséget. Amikor a Székelyföldön is elkezdték az éppoly erőltetett és ésszerűtlen iparosítást és építkezést, már nem volt „fölösleges" munkaerő. Ezért a Regátból hoztak, hívtak, csábítottak román embereket, nem utolsó sorban az idegen etnikum betelepítésének szándékával. Csakhogy Moldvából nemcsak románok, hanem csángómagyarok is jöttek, persze csekélyebb, de nem elhanyagolható számban. Az évszázadokkal azelőtt Moldvába menekült székelyek egy része tehát megtalálta azokat a Kárpátokon átvezető utakat, immár nyugat felé, amelyeken ősei valamikor kelet felé futottak. A valamikor elcsángált székelyek Erdélybe történő „visszavándorlása" azonban korántsem volt olyan mértékű, hogy komoly megoldást nyújtott volna a mindinkább fölhalmozódott társadalmi feszültségekre, a térség eltartó-képességét meghaladó népesség levezetésére. Románia nagy lágerhez való hasonlatossága pedig Moldvában talán még erőteljesebben érvényesült, s a mezőgazdaságból élés adminisztratív korlátozása (állatvágások tilalma, családban termelt áruk értékesí15 BEKE György, 1988. 112.
